Parlament: 131 ezerbe kerülhet Novák Elődnek a szocionistázás
2013. június 17. hétfő 06:52
Öt indítvány elfogadásáról, köztük a különböző diktatúrák gyakorlatait elítélő határozati javaslatokról dönthetnek a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
A Ház 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi meg munkáját, majd interpellációkkal, azonnali kérdésekkel, kérdésekkel folytatódik az ülés. A határozathozatalokat megelőzően parlamenti jegyzőválasztásra kerülhet sor, a mandátumáról közelmúltban lemondott kereszténydemokrata Stágel Bencét a szintén KDNP-s Vejkey Imre válthatja a tisztségben. A szavazások során a kormány egészségügyi salátatörvényéről, valamint a frakciók diktatúrákat elítélő határozatairól dönthet az Országgyűlés. Az MSZP kezdeményezésére a nemzetiszocialista, a Jobbik javaslatára a kommunista, a Fidesz indítványára pedig valamennyi diktatúra igazságtalanságait elítélő határozatot hozhat a Ház.
Emellett zárószavazás várható arról az indítványról is, amely állami tulajdonú ingatlanokat adna át az önkormányzatoknak. A képviselőknek többek között Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő mentelmi jogának sorsáról is dönteniük kell, azt követően, hogy Mokrai Mihály (MSZP) miskolci önkormányzati képviselő rágalmazás miatt feljelentette a kormánypárti politikust egy közleménye miatt.
A parlament végül havi tiszteletdíjának egyharmadára, vagyis 131 ezer forintra bírságolhatja a jobbikos Novák Elődöt egy, a sajtóbizottság ülésén tett, kijelentése miatt. A testület elnöke indítványában úgy fogalmaz, az ellenzéki politikus a bizottság ülésén olyan kirívóan sértő kifejezést használt, amiért az Országgyűlés korábban már pénzbírságot szabott ki rá. Novák Előd a közelmúltban "szocionistáknak" nevezte az MSZP-seket, hétfői büntetése pedig már a harmadik lehet.
A határozathozatalokat követően azt a kormánypárti indítványt kezdhetik tárgyalni, amely a jegyzők és az aljegyzők esetében közigazgatási gyakorlatnak minősítene valamennyi olyan korábbi munkakört, amely a jogi szakvizsga megtételéhez szükséges. A javaslat részletes vitájára kedden kerülhet sor, ami az előzetes napirend alapján az ülésnap egyetlen napirendi pontja.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

