Országos kompetenciamérést tartanak ma az iskolákban
2013. május 29. szerda 07:29
Ma tartják az országos kompetenciamérést az iskolákban: 2791 intézmény 3632 telephelyén a 6., a 8. és a 10. évfolyamos diákok a szokásos tanítás helyett a feladatokat oldják meg.
Az Oktatási Hivatal korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mérés - a sajátos nevelési igényű tanulók egy szűk csoportját kivéve - az adott évfolyamokon minden tanuló számára kötelező, így abban az idén 278 165 diák vesz részt (a 6. évfolyamon 93 550-en, a 8. évfolyamon 89 747-en, a 10. évfolyamon 94 868-an).
A teljes körű mérések célja a diákok képességeinek, készségeinek minél pontosabb feltérképezése.
Kifejtették: a feladatlapoknak nem céljuk az, hogy minden tanuló könnyen megoldja az azokon szereplő összes feladatot, hiszen az ország legjobb és leggyengébb tanulói is ugyanazt a tesztfüzetet kapják kézbe, és a mérésnek mindegyikükről megfelelően megalapozott eredményeket kell szolgáltatnia. Így nem lehet meglepő, hogy míg egyes tanulócsoportok szokatlanul nehéznek találják a felmérést, mások szerint túlságosan könnyű.
A közleményben kitértek arra is, hogy az előzetesen tájékozódni kívánók a hivatal honlapján megtalálják a tavalyi mérési eredményeket. A www.oktatas.hu honlapon elérhető jelentések, elemzések a tanulók, a szülők, az iskolák és azok fenntartóik számára sok szempontú adatokon nyugvó képet adnak az iskolában folyó pedagógiai munka meghatározott részleteiről.
Természetesen egy iskola pedagógiai munkája pusztán a mérési eredmények alapján teljes körűen nem ítélhető meg, ám a jelentésekben megjelenő adatok a reális kép alapjául szolgálhatnak - írta a hivatal.
A magyar köznevelés országos mérési rendszerének kiépítése 2001-ben indult el, és mára már Európa és a világ szakmailag és szolgáltatásaiban legkorszerűbb mérési rendszerei között tartják számon.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

