A Fidesz a titkos Hajdú-Bét-akták tartalmára kíváncsi Bajnaitól
2013. május 25. szombat 14:43

Fidesz azt követeli Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől, adjon választ arra, hogy mit tartalmaznak a Karsai József korábbi szocialista országgyűlési képviselő által emlegetett titkos Hajdú-Bét-dossziék - közölte a kormánypárt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Karsai József szerint léteznek titkos Hajdú-Bét-dossziék, amelyekről Bajnai Gordon is tudott, ám a battonyai polgármester nem fedte fel a tíz éve becsődőlt baromfifeldolgozóval kapcsolatos akták tartalmát, azt állította, hogy a cég csődjének ügyében elhallgattatták, amikor pedig megpróbált segítséget kérni a libatenyésztőknek a Gyurcsány-kormánytól, megfenyegették - mondta Selmeczi Gabriella.
A szóvivő úgy fogalmazott: a hajdú-bétesek, Magyarország egykori legkiválóbb baromfitenyésztői voltak az elsők, akik megtanulták a jelenleg az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon nevét, mert cégüket az akkori tulajdonosa, a Wallis - amelynek 2000 és 2005 között Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója - a sorsára hagyta, sőt egyesek szerint tudatosan csődbe vitték.
Mi lehet még a titkos Hajdú-Bét-aktákban, ha Karsai Józsefet megfenyegetik, hogy ne hozza nyilvánosságra azok tartalmát? - tette fel a kérdést a volt kormányfőnek Selmeczi Gabriella.
A debreceni központú Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt, a baromfitermékek előállításában pedig európai összehasonlításban is az egyik legjelentősebb kapacitással rendelkezett. Előbb 1998-ban, az orosz válság miatt került a cég a csőd szélére, ekkor szállt be tulajdonosként a Wallis, amely 1999-ben többségi tulajdonos lett. A Hajdú-Bét mérlegét 2001-ben ismét sikerült eredményessé tenni. A 2003-ban kialakult, legfőképp a baromfipiac szereplőit sújtó válság azonban különösen súlyosan érintette a vállalatot. A cég nem tudott fizetni a beszállítóknak, és önmaga ellen kért felszámolást.
Képünkön Selmeczi Gabriella látható.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

