Lefokozták: Laborc már honvéd, röpülhet a tábornoki nyugdíj is
2013. május 30. csütörtök 07:27

Nyugállományú honvéd lett Laborc Sándorból, a polgári elhárítás egykori főigazgatójából, akit a Fővárosi Ítélőtábla egy zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson jogerősen is megfosztott dandártábornoki rendfokozatától - írja a Magyar Nemzet.
A lap szerint másfél millió forint pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa május elején Laborc Sándort (képünkön). A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját kétrendbeli, társtettesként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt marasztaltak el.
Az ügyszáma alapján szigorúan titkos minősítésű eljárásban a Gyurcsány-kormány idején a polgári elhárítás élére kinevezett, azóta már nyugállományú dandártábornokot első fokon a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa is bűnösnek találta. A legsúlyosabb, a katonai bíróság által kiszabható mellékbüntetés Laborc nyugdíját is érintheti, mert a rendfokozatától megfosztott, immár nyugdíjas honvédtól megvonhatják járandóságának azt a részét, amelyre a tábornoki cím viselése miatt eddig jogosult volt.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

