A magyarok kétharmada nem ismeri fel az egészségtelen ételt
2013. május 26. vasárnap 09:48

A magyaroknak csak 33 százaléka tudta eldönteni a zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján, hogy melyik termék egészségesebb, ezzel a hazai válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek a Consumers International és a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi felmérésében.
A vizsgálatból kiderült, hogy sokat javít a helyzeten, ha színkódos jelölés van a termékek címkéin, így már a hazai fogyasztók 91 százaléka ki tudta választani az egészségesebb élelmiszereket.
A kilenc országra kiterjedő felmérés során a résztvevőknek a saját országukban közismert termékek fotóit mutatták színkódos, illetve egyszerű táblázatos jelöléssel. A fogyasztóknak ez alapján meg kellett mondaniuk, hogy az adott élelmiszer alacsony, közepes vagy magas zsírtartalmú-e, több termék esetén pedig melyik az egészségesebb.
Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint egyértelmű jelölés hiányában átlagosan a válaszadók 42 százaléka tudta megítélni, hogy az adott termék mennyi zsírt, cukrot vagy sót tartalmaz. A magyar fogyasztók a 33 százalékos jó válasszal jelentősen elmaradtak például a kanadaiak vagy az angolok mögött, akik 60, illetve 50 százalékban ki tudták választani az egészségesebb élelmiszereket.
A színkódos (piros, sárga, zöld) jelölés nagyon sokat segített, a jó válaszok aránya így átlagosan 90 százalékra nőtt, a magyarok pedig a 91 százalékos eredménnyel kissé meg is haladták az átlagot.
A felmérés célja az volt, hogy rámutasson, milyen kihívásokkal kell szembesülniük a vásárlóknak nap mint nap, ha egészségesen akarnak étkezni.
A Consumers International és tagszervezetei, közöttük a Tudatos Vásárlók Egyesülete arra kérik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamait, hogy ratifikálják és valósítsák meg a WHO globális akciótervét a nem fertőző betegségek megelőzéséről. Hajtsák végre a táplálkozással kapcsolatos ajánlásokat, és tegyenek további lépéseket annak érdekében, hogy megkönnyítsék a fogyasztók átállását az egészségesebb táplálkozásra - áll az egyesület közleményében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

