Hol csobbanhatunk Baranyában? Mindössze két természetes fürdőhely ment át a vizsgán
A nyári szezonban idén csak az Orfűi Kistó Strandon, valamint a Pécsi-tó strandján várja megfelelő minőségű víz a kikapcsolódásra vágyókat. A hatósági vizsgálatok alapján az Abaligeti és a Dombay-tó sem alkalmas a fürdésre, ahogy a Duna és a Dráva sem. A nyári szezon előtti hatósági ellenőrzés magában foglalja a víz laboratóriumi minőségi vizsgálatát, valamint a helyszíni szemlét, amelynek során a szakemberek meggyőződnek arról is, hogy van-e a strandon zuhanyozási lehetőség, megfelelő számú öltöző, elsősegélynyújtó felszerelés, biztosított-e...
Ez bizony nem kismiska: csaknem hetven éve nyílt meg Uránvárosban a Misi
A kormány vizsgálni fogja a mohácsi híd- és útépítés jövőjét - A Fidesz közleményben reagált
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy újabb csontváz dőlt ki az átadási dokumentumok átvizsgálása során a mohácsi híd és útépítések kapcsán, s jelezte, a beruházás jövőjéről a kormány rövidesen tárgyal majd. Erre reagálva Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményében úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy Vitézy Dávid a mohácsi Duna-híd ügyében is felnőjön kormányzati feladatához. Lapunknak nyilatkozva Hargitai János azt mondta, a mohácsi híd és a kapcsolódó úthálózat a "vidéki nagykörút" része lesz, ami az ország nyugati és...-
Az egyházmegyében szolgáló papok szüleit fogadta Felföldi László
A Pécsi Egyházmegyében szolgáló lelkipásztorok szüleit fogadta a főpásztor június 9-én a Magtár Látogatóközpontban. A 2013 óta... -
Mohácsi cukrászdákba érkeznek a NAV ellenőrei
A NAV baranyai revizorai csütörtökön a mohácsi cukrászdákat, fagylaltozókat, a vármegye egész területén pedig a szezonális... -
Baranyában is programokat kínálnak a nemzeti parkok hetén
2026. június 8-14. között kerül megrendezésre a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozat, rendhagyó programokkal, túrákkal...
-
Szakvezetéssel járhatjuk...
A csütörtökön délelőtt tíz órakor induló túra résztvevői a... -
Hibázott az alvállalkozó,...
A Telex arról ír, hogy Burai Béla mohácsi önkormányzati képviselő... -
Narancs riasztást adtak...
A HungaroMet zivatar, felhőszakadás és jégeső veszélye miatt... -
Elindult az éjszakai...
A Kovácsszénájai tavon múlt hétvégén elindult éjszakai horgászat.... -
Jubileumi gyalogos...
Egyházmegyénk több évtizede tartó hagyományai szerint a... -
Egy baleset sértettjét,...
A Pécsi Rendőrkapitányság Szabálysértési Hatósága eljárást folytat...
Mesélnek a képek, merengünk a múltak ütemén: így festett a régi Pécs
Egy kétezeréves település történetét fürgén áttekinteni természetesen lehetetlen, ennek dacára rövid időutazásra hívjuk olvasóinkat, fényképek segítségével. A Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében talált gyöngyszemekből választottunk tizenkettőt, ezek azonban korántsem tucatból egyek. A képzeletbeli séta első állomása a Széchenyi tér, korábban Piac tér. Amit látunk, az nem más, mint a főtér, lovas kocsikkal, de már villamossal is. Ez a két eszköz réges-régen eltűnt a környékről. Szembetűnő a Hunyadi-szobor hiánya, illetve a dzsámi...
Felföldi László püspök Úrnapján: Az Oltáriszentség a csodánk és az életünk
Vágányzár a pécsi fővonalon: két hétig még biztosan maradnak a pótlóbuszok
Jobb pálya, kevesebb sebességkorlátozás, kiszámíthatóbb vonatközlekedés – ez a célja azoknak a munkálatoknak, amelyekkel a Budapest–Pécs fővonalon tavaly megkezdett lassújel-felszámolási program folytatódik. A május 26-án kezdődött – Rétszilas és Dombóvár közötti – pályakizárással járó munkálatokat úgy időzítettük, hogy csak a vakáció elejéig (negyedik napjáig) tartsanak, így a Fishing on Orfű fesztiválra már végig vonattal utazhatnak a látogatók, közölte a MÁV. A tervel szerint június 23-ig tartó vágányzár ideje alatt a pécsi és a kaposvári InterCityk helyett MÁVBuszok, azaz pótlóbuszok szállítják az utasokat Sárbogárd és Dombóvár között.Az S40-es vonatok helyett június 10-ig itt ugyancsak pótlóbuszok járnak, a munkálatok következő szakaszában azonban már csak rövidebb útvonalon, Simontornya és Dombóvár között kell majd pótlóbusszal utazniuk az S40-es járatok utasainak. (Az IC-k helyett ekkor is végig pótlóbuszok járnak majd a Sárbogárd és Dombóvár közötti útvonalon.) A pénteki és vasárnapi, Budapest és Pécs közötti Tenkes expresszek a vágányzár idején átmenetileg nem közlekednek. Az átszállások és a hosszabb közúti menetidő miatt a Kelenföldről induló pécsi és kaposvári InterCityk 40 perccel korábban indulnak, illetve oda ennyivel is...Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi pereces, Mézes Mackó és még sok eltűnt emlék
Összegyűjtöttünk pár régebbi fotót Pécsről, melyekre Kiss Csaba fotóblogján találtunk rá néhány esztendeje. A pécsi perecestől kezdve, a még működő Zsolnay porcelángyáron át az emberektől nyüzsgő zöld Széchenyi teret is sikerült lekapnia a fotósnak, aki 2017-ben nagy örömmel mesélt emlékeiről a Pécsi Újság.hu-nak. Kiss Csaba a kétezres évek elején került a városba, az általunk felfedezett emlékek 2004-2007 között készültek. Az akkori gépével állt neki fotózni, dokumentum fotózás céljából. Ezek a képek felidézik milyen volt Pécs a kétezres években,...
Lesz minden is a héten: kánikula, lehűlés, eső, zivatarok, aztán visszatér a nyár
Óriási a baj: lehet, hogy nemcsak a Sétatér fesztivál marad el idén Pécsett?
Az évi költségvetésbe betervezett, de eddig még meg nem érkezett állami források miatt veszélybe került a pécsi kulturális programokat - például a Zsolnay Fényfesztivált is - szervező, valamint a város római kori világörökségi helyszíneit üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) és a Pannon Filharmonikusok szimfonikus zenekar (PFZ) napi működése - közölték az érintett cégek és a tulajdonos pécsi önkormányzat az MTI-vel. Az MTI azt követően kereste meg az érintetteket, hogy előbb a ZSÖK, majd a PFZ is anyagi nehézségekre hivatkozva döntött rendezvények lemondásáról, illetve csonkításáról. A ZSÖK május 19-én közölte, hogy mivel az állami támogatást nem folyósították számukra, likviditási nehézségek léptek fel a cégnél, így törölniük kell az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező nyári rendezvényt, a Sétatér fesztivált. Bő egy héttel később a PFZ értesítette bérleteseit, hogy anyagi nehézségek miatt a Rómeó és Júlia - modern táncadaptáció című balettzenei előadásukat táncos közreműködők nélkül, üres színpaddal adják elő.A pécsi nagyrendezvényeket szervező, a Zsolnay Kulturális Negyedet, kortárs kiállítótereket, a városi hangversenytermet magában foglaló Kodály Központot és a pécsi világörökségi látogatóközpontot, az ahhoz kapcsolódó ókeresztény sírkamrákat...Mérföldkőhöz érkezett a mohácsi Duna-híd építése, helyére emeltek egy hatalmas építményt
Ismét mérföldkőhöz érkezett a mohácsi Duna-híd építése: sikeresen a helyére emelték a leendő mederpillér második kéregelemét. A művelet idejére a hajóforgalmat is korlátozni kellett, miközben búvárok irányításával a folyó mélyén milliméteres pontosságú illesztést hajtottak végre, számolt be róla a kivitelezést végző HSP Hídépítő Speciál Építőipari Kft. Azt írták, a tavaly októberi, 'A' jelű kéregelemen végzett sikeres mélyalapozási munkák után elérkeztek a következő lépéshez a mohácsi hídnál: helyére tették a 'B' elemet is a...
Változik a buszmenetrend Baranyában, rengeteg járatot érint a módosítás
2026. június 20-ától az alábbi menetrendi változások lépnek életbe Baranyában: 5625 Pécs – Pécsvárad – Bonyhád A hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti napon 14:45-kor Pécsről Ófaluig, 15:35-kor Ófalutól Apátvarasdig, valamint a 16:30-kor Apátvarasdtól Bonyhádig közlekedő autóbuszok megszűnnek. A hetek első munkanapját megelőző munkaszüneti napon 14:30-kor Pécsről Bonyhádig új járat közlekedik. 5636 Pécs – Romonya – Pécsvárad A munkanapokon 19:30-kor Pécsváradtól Szilágyig közlekedő autóbusz Pécsvárad (Szilágypuszta),...
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Az egyházmegyében szolgáló papok...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Mohácsi cukrászdákba érkeznek a NAV...
- Ez bizony nem kismiska: csaknem...
- Szakvezetéssel járhatjuk be...
- Csaknem 700 milliós támogatást kapnak...
- Hibázott az alvállalkozó,...
- Ősz derekán már fogadhatja az...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...

