Bibliaismereti előadások a Bártfa utcai templomban
A Biblia évéhez kapcsolódva tartanak előadásokat a Szentírásról és annak egyes könyveiről minden csütörtökön 18.30-tól Pécsett a Bártfa utcai Szent István templomban.Megvan a DDRFT új vezetője
E percben kaptuk a helyszínen tartózkodó munkatársunktól a hírt, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökévé Feigli Ferencet, Barcs szocialista polgármesterét választották, a társelnök pedig Kocsis Imre Antal, Szekszárd SZDSZ-es ex-polgármestere lett.Az új elnök megválasztására Wekler Ferenc lemondására miatt volt szükség.Révész Mária vizsgálatot sürget
"Tisztelt Polgármester Úr!Megdöbbenéssel értesültem a Dunántúli Naplóból, hogy a 2010-re Pécsre tervezett kórusolimpia elmarad, ill. nem Pécsett kerül megrendezésre. Megjegyzem, hogy az önkormányzati képviselőknek, a kulturális bizottság tagjainak nyilvánvalóan nem a sajtóból kellene értesülniök arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa 2010-es tervezett programjai közül az egyik legjelentősebb nem kerül megrendezésre. Ezért azonban nem a képviselőket terheli a felelősség, hanem Önt. Tisztelt Polgármester Úr! Önnek nyilvánvalóan tudnia kellett, hogy a rendezvény...Közlekedési Zrt.: haladék a...

Kétmilliárdból épül szálló...

Le lehet-e váltani idő...

Kispiac: a kofák maradnának

A Megyeházán és a Kamarában...
Dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke ma a Megyeházán fogadta a Spanyol Királyság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Rafael Valle...Szili a városi holdingról...

Esélyegyenlőségi konferencia Pécsett
Mint a rendezvény Preambuluma írja, napjainkban a központi fejlesztéspolitikai források - kevés kivételtől eltekintve - pályázati eljárásrend keretében kerülnek szétosztásra. E redisztribúciós módszereknek nem csak és nem kizárólag vertikális, hanem - jelentős mértékben - horizontális vetületei is vannak. Utóbbiak közé tartozik az esélyegyenlőség, amely hazánkat két problématerületen érinti érzékenyen: az egyik ilyen problématerület a fogyatékkal élők felzárkóztatása, míg a másik a nemzeti és etnikai kisebbségek, különösen a romák komplex társadalmi (re)integrációja. Hazánknak...Ma este: Nimródtól Árpádig, a Nagy Lajosban
Ma este, 18 órakor, Pap Gábor művészettörténész tart előadást a Nagy Lajosban, Nimródtól Árpádig címmel, a Királyok Arcképcsarnoka sorozatban.A kulturális örökségi listára kerülhet a busójárás
A felterjesztést egy nemzeti lista összeállítása előzi meg. A munkával megbízott Európai Folklór Intézet igazgatóhelyettese, Csonka-Takács Eszter azt mondta: Mohácsnak jó esélye van rá, hogy felkerüljön a várhatóan két-három jelöltet tartalmazó hazai listára, majd az UNESCO listájára. A világszervezet jövőre első alkalommal teszi közzé az emberiség szellemi kulturális örökségének megőrzése érdekében összeállított listát, írja az Új Dunántúli Napló. Azt szeretnék, ha ezen értékek jelentősége, ismertségük növelése révén, minél szélesebb körben tudatosulna. A listára kerülés...Kisgyerek vs. teherautó:...
Könnyű sérüléseket szenvedett kedden az a kisgyermek, aki Pécsett a Bor és az Arasz utca kereszteződésénél egy busz takarásából kilépett egy teherautó elé. A gyermeket szerencsére csak a...Buszozók figyelem! - Új...
Mint megtudtuk, 2008. március 1-jétől új menetrendet adnak ki a társaságnál. A füzet a forgalmi irodákban és a bérletpénztárakban 300 Ft-ért megvásárolható. A menetrendi...Vincze János: nagy a köd

Pécsi fideszes szól be Kósa...

Pécsi Ipari Park: öt és fél...

Metallica dalok élőben,...

Vérmérgezéses halálesetet vizsgál a rendőrség
A rendőrség az elhunyt családjának feljelentésére foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés címén, ismeretlen tettes ellen nyomoz az ügyben. A cél annak kiderítése, a haláleset mivel van ok-okozati összefüggésben - tette hozzá Zsobrák Péter.A sajtóreferens beszámolt arról, hogy a férfi még tavaly ősszel szenvedett balesetet. Egy sertéstelep közelében dolgozott, amikor figyelmetlenségből ujjára csukta a traktor ajtaját. Orvoshoz fordult, sebét ellátták, de állapota idővel rosszabbodott, s vérmérgezésben meghalt.Idén még jobban rákapcsol az APEH
A legnagyobb bevételt tavaly is az áfa-minimalizálók vizsgálata eredményezte, a 4.613 vizsgálat 63,1 milliárd forint megállapítással zárult, míg a tavaly befejezett 11.095 vagyonosodási vizsgálat 42,7 milliárd forintot hozott az APEH konyhájára. A revizorok az idén is rajta tartják a szemüket mindenen, amin eddig - derül ki a 2008. évi ellenőrzési irányelvekből.Vannak új ellenőrzési területek is, ilyen például a jogelőd nélkül újonnan alakult vállalkozások és a jövedelem (nyereség) minimum alatt vallók ellenőrzése vagy a januártól hatályos áfatörvény betartásának vizsgálata.Az...Pécs Lexikon: várják a szócikk-javaslatokat
Mint beszámoltunk róla korábban, a Pécs Lexikon Konzorcium 2010-re, az EKF évére kiadja az ország harmadik városlexikonját, a 10-12 ezer címszavas Pécs Lexikont.A szerkesztőség több ezer címszót gyűjtött már eddig is. Ezekhez várják a várost szerető lakosságnak a további javaslatait az ország bármely pontjáról. Egy személy több címszót is küldhet.A címszó olyan szó, amelyet a Pécs Lexikonba szerkesztenek, és magyarázó szöveggel vagy utalással látnak el. A címszavakat a szerkesztőség nyolc témába sorolta: természet, történelem, néprajz, gazdaság, kultúra/sport, oktatás,...
« Előző
53193 | 53214 | 53235 | 53256 | 53277 | 53298 | 53319 | 53340 | 53361 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...