Görög táncház az IH-ban

Görög táncház az IH-ban A Pyrgos zenekar hagyományos görög népzenét játszik. Produkciójuk színes eleme a tányértörés bemutatása szólótánccal, valamint a hastánc és Takács Katalin segítségével a közönséget is megtanítják a görög tánclépésekre.Az immár hatodik évébe lépő programsorozat, minden hónap harmadik péntekén kap helyet az Ifjúsági Házban, ahol rendszerint nyolcvan-száz ember sajátítja el a görög tánclépéseket a rendezvény első órájában, majd az azt követő időben, ki-ki saját maga rophatja az általa kért görög slágerekre - mondta el a Pécsi Újság.hu-nak Nyári Gáborné a zenekar...

Közterületen jótékonykodsz? Fizess érte!

Közterületen jótékonykodsz? Fizess érte! A jótékonykodók annak rendje és módja szerint minden ilyen esetben közterület-használati engedélyt kérnek a Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt.-től, amit egészen 2007. végéig díjtalanul meg is kaptak.Idén januárban azonban a Pécsi Újság.hu-t megkereső szervezetnek már fizetnie kellett: óránként egy-egy négyzetméter után közel ötszáz forintot. Ez pedig azt jelenti, hogy egy közel húsz négyzetméteres területet egy órára tízezerért kaphat meg minden olyan szervezet, amely közterületen segít a rászorulókon. A Pécsi Városüzemelési és Vagyonkezelő Zrt....

Kérdezze Tarlós Istvánt online!

Kérdezze Tarlós Istvánt online! Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának vezetője hétfőn délután három órakor a Pécsi Újság.hu szerkesztőségébe látogat, s ígéretünk van rá, hogy válaszol olvasóink kérdéseire is.Kérjük, amennyiben van olyan kérdése, amelyre Tarlós Istvántól választ vár, a cikk alatt található komment rovatban tegye fel! A válaszokat hétfőn délután háromtól folyamatosan közöljük.

Emelik a szociális térítési...

Emelik a szociális térítési díjakat A pécsi önkormányzat az elmúlt év végén döntött arról, hogy létszámstoppot rendel el a bentlakásos idősotthonokban, és közel...

Szombattól: World Press Photo

Szombattól: World Press Photo A szombaton délután öt órakor kezdődő megnyitón részt vesz a Holland Királyság magyarországi nagykövete, dr. Mollinger Roland,...

Pénteken rendkívüli...

A központi ügyfélszolgálatok címe:7621 Pécs, Rákóczi út 52-56. 7400 Kaposvár, Béke u. 28.7100 Szekszárd, Arany J. u. 5-11.Az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának kirendeltségei a...

Horvátokkal tárgyal a...

A megbeszélés célja az együttműködés keretében 2008-ra tervezett lehetséges programok és tevékenységek feltárása volt, melyek megvalósításánál kiemelt szerepet kapnak az uniós források. A...

„Ez egy barátságos...

„Ez egy barátságos költségvetés Soó László költségvetési bizottsági elnök az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón arról beszélt: a büdzsé elfogadásra...

Börtöncellát építenek az...

A rendezvényen a megyei rendőrfőkapitányság az Országos Mentőszolgálat és a Büntetés-végrehajtási Intézet közreműködésével együttesen igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogyan...

Újmohácsi tragédia: felfüggesztett

Újmohácsi tragédia: felfüggesztett Makkai Zsolt bíró G. Tamást halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és mellékbüntetésként két évre eltiltotta a járművezetéstől. Egyúttal előzetes mentesítésben részesítette, hogy ne legyen büntetett előéletű, és ne érje hátrány a munkavállalásban.Az eset 2007. január 3-án történt. A személyautóval közlekedő család késve érkezett a révhez. A kocsit vezető apa úgy futott el jegyet váltani, hogy a járművet nem rögzítette megfelelően, az anya pedig a csomagtartóhoz ment. Az autó ekkor elindult és a benne ülő két gyermekükkel együtt a Dunába gurult,...

Az Értelmiségi Klub ma esti programja

Meghívott vendégek: Csóka Gábor (E.ON Ügyfélszolgálati Kft. Komplex ügyek központ, vezető), Gasz Zoltán (Pécsi Távfűtő KFT. Ügyvezető igazgató), Kiss Tibor (BIOKOM Környezetgazdálkodási KFT., ügyvezető igazgató), Nyirati István (Pécsi Vízmű ZRT., vezérigazgató), Dr. Tóth Bertalan (P.M.J.Város, alpolgármester).A műsorvezető Balogh Zoltán újságíró lesz.

Precedens értékű pert nyert a BAT

Nem minősül közzétett reklámnak a dohánygyártó fogyasztónak tett közvetlen ajánlata, ha azzal a fogyasztó is egyetért - erről döntött tegnap a Legfelsőbb Bíróság. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság számos esetben vizsgálta a dohánygyártók direkt marketing (dm) eszközeit és többször büntette emiatt a cégeket. A mostani per a BAT Hungary Kft. egyik ügye miatt indult fogyasztóvédelmi eljárás végkifejlete.A főfelügyelőség első és másodfokon is elmarasztalta a céget a reklámtevékenysége miatt. Az ügyet a gyártó peres útra terelte és másodfokon nyert. A cég a döntést precedensértékűnek...

Nagy Csaba: "Csődbe mehet...

Nagy Csaba: "Csődbe mehet Pécs 2010-igPécs idei költségvetése 39,7 milliárd forint. A város adóssága most 19 milliárd forint. Év...

Európa Kulturális...

Európa Kulturális Fővárosa?... És a színházunk? Mint ismert, tavaly az önkormányzat harminchárom millió forintot vont el a Pécsi Nemzeti Színház büdzséjéből. Az arányait...

Szilit javasolják a DDRFT...

Szilit javasolják a DDRFT elnökének? Az elmúlt hónapokban - ahelyett hogy tisztult volna - egyre homályossabbá vált a kép a leendő elnök személyét...

Belvárosi: Meixnert hiába...

Belvárosi: Meixnert hiába várták Mint beszámoltunk róla, Mayer Mihály megyéspüspök nemrégiben levélben kereste meg a pécsi önkormányzatot. Ebben az áll, hogy...

Március végén nyit az új multi

Március végén nyit az új multi Március végén, április elején nyithatja meg első üzleteit az olcsóságáról híres Aldi. A cég Magyarországra tervezett 400...

Konzorciumi megállapodás a...

A Tasnádi Péter polgármester, Hargitai János megyei közgyűlési elnök, Gábriel Róbert rektor és Mészáros András EKF-főigazgató által aláírt szerződés szerint a felek közösen készítik elő,...

Pécsi irodalmárok a Wass Albert-szobor ellen

A nemzeti körökben legendaként tisztelt erdélyi író, Wass Albert szobrát a debreceni Polgári Casino Egyesület magánadományokból készítteti el a városi közgyűlés hozzájárulásával. A szobor alapkövét pénteken helyezik el a Nagyerdőben lévő Medgyessy sétányon, ahol a tervek szerint Kósa Lajos, Debrecen polgármestere mond majd beszédet. A tiltakozó levelet megfogalmazó Borbély Szilárd költő, egyetemi docens nyilatkozata szerint a város a döntés előkészítése során csupán a Képzőművészeti Lektorátus véleményére támaszkodott, miközben egy köztéri szobor nemcsak képzőművészeti alkotás,...

Zsolnay: 3 ezer tonna az IKEA-nak?

Zsolnay: 3 ezer tonna az IKEA-nak? A lap információja szerint a projekt elnyerésére jelenleg négy cégnek van lehetősége, köztük az évek óta nehézségekkel küzdő Zsolnay Porcelánmanufaktúrának. A beruházás kihúzná a Zsolnayt a gödörből: évente háromezer tonna terméket kellene legyártani, és a kézi készítésű porcelánok sem szorulnának háttérbe. A cég bizakodik, hogy elnyeri a négymilliárd forint értékű fejlesztéssel járó beruházást. A világ egyik legnagyobb bútor-, valamint lakásfelszerelés-gyártója és forgalmazója márciusban dönt - olvasható a Napi Gazdaságban.

Megindult a dunaszekcsői löszfal!

Megindult a dunaszekcsői löszfal! Kedd éjszaka a szekcsői Duna-part várhegyi részén eddig tapasztalt 1,2-1,5 méteres keresztszintkülönbség 6-7 méteresre nőtt, ezzel gyakorlatilag megindult löszfal leszakadása - nyilatkozta a lapunknak Oláh Tibor, a mohácsi katasztrófavédelem vezetője.Oláh elmondta, hogy jelen pillanatban a Soproni Geológiai Kutatóintézet munkatársait várják a helyszínre, akik mérésekkel igyekeznek majd előre jelezni várható a fejleményeket. A katasztrófavédelem munkatársai az előre elkészített cselekvési tervnek megfelelően a rendőrséggel együtt lezárták a helyszínt, így szavatolva az arra...