A Pannon Filharmonikusok a Művészetek Palotájában
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartandó esten Mendelssohn Hebridák nyitánya, Richard Strauss Esz-dúr kürtversenye és Schubert IX. ("Nagy" C-dúr) szimfóniája hangzik el. A kürtversenyt Radovan Vlatkovic adja elő. A sajtóreferens beszámolt arról, hogy Leopold Hager a salzburgi Mozarteumban tanult karmesterséget és zeneszerzést, valamint orgonán, zongorán és csembalón játszani. Mainz, Linz és Köln után Freiburgban volt zeneigazgató. Ezt követően a Mozarteum vezető karmesteri, majd 1996-ig Luxemburgban az RTL Szimfonikus Zenekarának zeneigazgatói posztját töltötte...Nem csaltak Toller tiszteletdíjának igénylésekor
Mint dr. Horváth Péter osztályvezető-helyettes a teol.hu-nak elmondta, a nyomozás során megállapították, hogy a törvények szerint járt a képviselőnek tiszteletdíj és a költségtérítés. Csalást ugyanis, szögezte le dr. Horváth, az követ el, akit mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz. Dr. Toller László állapotával kapcsolatban azonban a szekszárdi rendőrök álláspontja szerint mindenki tisztában volt, a csalás tehát szóba sem jöhetett.Gyermekorvosért tüntettek Kozármislenyben
"Ragaszkodunk a doktornőhöz. Kiváló munkát végez, ráadásul nemcsak gyermekorvos, hanem fül-orr-gégész és allergológus szakorvos is, azaz minden szükséges képesítéssel rendelkezik, amely a jelenleg négyszázötven, hozzá tartozó gyermek magas színvonalú ellátásához szükséges" - mondta Skriván Barnabás, a megmozdulás egyik résztvevője az MTI tudósítójának a helyszínen.Kozármislenyben sokáig csak egy orvos dolgozott. Az önkormányzat két évvel ezelőtt úgy döntött, a megnövekedett feladatok ellátására még egy gyermekorvossal szerződik. A Csaba Tündével kötött megállapodásban...Sólyom László Rácvárosban

Átépítik a veszélyes...

Áprilisig vezér nélkül a...

Egy fiatal fotós érett képei
Az összesen negyvenegy kiállított képen a látogatók tárgyakat és alakokat vehetnek szemügyre, melyeket egy előzetesen kigondolt koncepció alapján állított be, majd örökített...Kossuth-téri mélygarázs:...

Ismét indul az ingyenes...
A járat - az elmúlt években megszokott módon - kétheti rendszerességgel közlekedik a kertes lakóterületeken. A program célja a növényi hulladék elkülönített gyűjtése és szállítása, amely...Szerdán forgalomkorlátozás lesz Orfű felé
A munkálatok idejére forgalomkorlátozásra lehet számítani.A Mecseki Erdészeti Zrt. a Pécs és Orfű közötti szakaszon munkálatokat végez 2008. február 27-én, szerdán 8-12 óra között. Az erdészet szakemberei néhány veszélyessé vált fát távolítanak el a szárazkúti pihenőhöz közel; a munkálatok időtartama alatt az autóval közlekedők forgalomkorlátozásra számíthatnak.Eltűnt kislányt keres a rendőrség
A Szigetvári Rendőrkapitányság keresi a 12 éves Tamás Mercédeszt, aki a rendelkezésre álló adatok szerint február elsején az Almamelléki Általános Iskolából engedély nélkül ismeretlen helyre távozott, s azóta életjelet nem adott magáról.Tamás Mercédesz kb. 150-155 cm magas, sötétbarna hosszú hajú , kreol bőrszínű. Bővebb információ és fényképfelvétel nem áll a hatóság rendelkezésére. Utolsó ismert ruházata fehér kabát, kék farmernadrág, bordó cipő. Kérjük, hogy aki Tamás Mercédesz hollétéről érdemi adattal rendelkezik, jelentkezzen személyesen a legközelebbi rendőri...Mediterrán tavaszelő Pécsett

Adóigazolást kérhetünk már...
Az Interneten igényelhető igazolásokat akár elektronikus formában, akár papíron is kérhetik az ügyfelek, akik így kényelmesen, sorban állás nélkül juthatnak hozzá a dokumentumokhoz. Az...Nem adja az MSZP a Belvárosit!

Gusztos Pécsett: "hazudik a...
Az egyik legnagyobb hazugság a jobboldali párt "Szociális népszavazás" kampányszlogenje, amely azt üzeni, hogy a szavazás szociális jellegű kérdésekről szól. De sem a vizitdíj,...Érzelmeket is mozgósított a...

Negyven hektáron szépül a...

„Pécswood"-ból nem lesz Etyek?

Bírósági ügy lesz a pécsi osztálylétszámokból

Elkezdődött a nemzetiségi színházi találkozó
A hatodik alkalommal meghirdetett, március 2-ig tartó programsorozat helyszíne a Thália Színház és a Budapest Bábszínház.A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány által rendezett esemény fővédnöke Hiller István oktatási és kulturális miniszter. Az Európai Unióban 2008 a kultúrák közötti párbeszéd éve, jelmondata: "Egység a sokszínűségben". A nemzetiségi színházi találkozó "maga a kultúrák és nyelvek közötti megtestesült párbeszéd" - írta a programfüzet bevezetőjében Frigyesi András programigazgató és Lásztity Péró, aki a fesztiválon a...Az EKF után indul az uránbányászat

« Előző
53151 | 53172 | 53193 | 53214 | 53235 | 53256 | 53277 | 53298 | 53319 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baumaxos termékekre is érvényesíthető...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Nyitva a vásárkapu: szombaton és...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...