Pécsi Majálisok: Expo, Balokány
2008. május 01. csütörtök 06:46

A velünk élő retró:
Délelőtt 10 órakor a Széchenyi téren Tasnádi Péter polgármester mond ünnepi köszöntőt, majd az ünnepség résztvevői átvonulnak a Balokány-ligetbe, ahol egész napos virslis-sörös majális lesz. Délután egytől kézimunka kiállítás nyílik a patacsi művelődési házban, utána főzőverseny és majális lesz.
Május 3-án, szombaton 10 órakor a Szent Flórián szobornál, a Flórián téren koszorúzási ünnepséget rendeznek, majd 13 órakor a Tűzoltóságnál az Engel János úton tűzoltónapot tartanak. Szintén aznap 11.30-kor Tasnádi Péter polgármester a Maléter Pál utcai kertvárosi majálison mond köszöntőt.
Ahová még érdemes kinézni - Expo Center Majális
A korán kelők, főként családosok már délelőtt tíztől birtokba vehetik az Expo Center előtt kialakított gokart-pályát és légvárakat, ahol izgalmasan és aktívan el lehet tölteni az időt egészen délután egyig, amikor is a rendezvény zenés része kezdődik - értesült a Pécsi Újság.hu Albert Zsolttól, a rendezvény főszervezőjétől.
Így 13 órától délután háromig a majálisozni vágyók hastáncbemutatókat és az ANK Művelődési Központ műsorait láthatják. Ez után kerül sor egy interaktív, gyermekeknek szóló színielőadásra, amely alatt a szülők a Stop zenekar közel három órás koncertjét is élvezhetik.
Zárásként, este hattól amatőr rockzenekarok veszik át a pódiumot. Fellép többek közt az Rablóbanda, és az Egyéjszakás Kaland.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...