Felfüggesztett a rendőröket megvesztegető sofőrnek
2008. április 29. kedd 15:27
A táblabíróság érdemben helybenhagyta az ügyben első fokon eljárt Somogy Megyei Bíróság határozatát, és a 37 éves férfit hivatali vesztegetés miatt marasztalta el. A korábbi ítélethez képest duplájára emelte viszont a vagyonelkobzás összegét, a százezer forint pénzmellékbüntetés kiszabását pedig mellőzte.
A tényállás szerint a férfi 2007. augusztus 12-ére virradóra ittasan vezette gépkocsiját Siófokon, ahol két rendőr megállította, igazoltatta, s érzékelve ittasságát, megszondáztatta. A sofőr nem vitatta az alkoholfogyasztás tényét, de amikor a rendőrök közölték vele, hogy vérvételre előállítják, és beültették a rendőrjárműbe, megpróbálta megvesztegetni őket.
A férfi többször szóba hozta, hogy szüksége van a jogosítványára, s "valahogy másként kellene elintézni a dolgot". Először összesen 20 ezer, majd az összeget folyamatosan emelve 200-200 ezer forintot ígért a járőröknek, ha nem járnak el vele szemben.
Annak ellenére, hogy a rendőrök közölték vele, hagyjon fel a vesztegetéssel, a kocsi vezetője még a rendelőintézetben, az orvos és a nővér előtt is tett ajánlatot az ügy nem hivatalos "rendezésére".
A rendőrök a rendelőből már a rendőrségre vitték őt, ahol az ittas vezetés mellett vesztegetés okán is eljárást indítottak ellene. A férfit rendőrök és tanúk egybehangzó vallomásai alapján ítélte el a bíróság.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötő Veronika lett idén Év rendőre...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...