Mellár Tamásék továbbra is közösséget vállalnak Ágoston Andreával

Mellár Tamásék továbbra is közösséget vállalnak Ágoston Andreával Amint arról beszámoltunk , a Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjelöltje, Ágoston Andrea a kormányfőt egy sírgödörbe belökve ábrázoló fényképet is megosztott közösségi oldalán. A kirobbant botrány kapcsán az egyesület vezetője, Mellár Tamás közleményt adott ki, amelyben ugyan elnézést kérnek azoktól, akiket megbántott a jelöltjük, ám ezzel az ügyet lezártnak tekintik, azaz továbbra is kiállnak Ágoston Andrea mellett. Mellár Tamás professzor fő támogatója már korábban is válogatott trágárságairól vált ismertté, többek között nemrég azt írta, hogy szerinte „irigylésre méltóan...

Baranyi Erika nemcsak ruhákat, mentőmellényeket is készít a kutyáknak

Baranyi Erika nemcsak ruhákat, mentőmellényeket is készít a kutyáknak Immár hosszú évek óta a pécsi vásár egyik állandó árusa Baranyi Erika. A standjánál jól szabott ruhákat és számos kiegészítőt árul - csakhogy nem emberek, hanem kutyák számára. Mint azt a lapunknak adott interjúban elmondta, nála akár mentőmellényt is vehetnek a gazdik, de felesleges holmikat nem készít. Imádja a varrást és az ebeket, szerinte emiatt is van sok vásárlója.  - Mióta készít kutyaruhákat?- Nagyjából tíz éve - vágott bele Baranyi Erika. - A lányom csivavájának varrtam elsőként ruhát. Jól sikerülhetett, mert többen tanácsolták, hogy vágjak bele...

Jövő héten már szüretelik a jellegzetes kékszőlőfajtákat Villányban

Jövő héten már szüretelik a jellegzetes kékszőlőfajtákat Villányban Egyes gazdák már augusztus utolsó napjaiban megkezdhetik a kékszőlőfajták szüretelését a villányi borvidéken - közölte a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára.     Nagy Gergely elmondta, hogy a borvidék sajátosságaként ismert portugieser vörösbort adó kékoportó szedésével indul a szüret, majd szeptember kezdetével a borvidék egész területén zajlik már a betakarítás. A Villány jellegzetességének számító, 400 hektáron termesztett, az összes fajta közül a legnagyobb mennyiségben leszüretelt kékoportóból az időjárás viszontagságai miatt átlagos...

Kezdődik a pécsi...

Kezdődik a pécsi vadgesztenyefák permetezése A BIOKOM Nonprofit Kft. hétfőtől kezdve három éjen át végezteti el a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák permetezését az...

Tűz ütött ki éjszaka egy...

Tűz ütött ki éjszaka egy családi házban Baranyában A tetőszerkezetben keletkezett tűz szombaton éjszaka.    Tűz ütött ki egy lakóházban Kővágószőlősön, a Kossuth...

Előbb vitáztak, aztán...

Előbb vitáztak, aztán verekedtek egy jót a vásárcsarnoknál Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a két férfinak az ügyében, akik Pécsett, a vásárcsarnok előtt bántalmazták...

Büszkén pózol a...

Büszkén pózol a balliberálisok polgármesterjelöltje az Orbán haláláról posztolgató jelöltjük mellett Frissen készült, közös fotón pózol együtt a nyugdíjas aktivisták gyűrűjében az Orbán haláláról posztoló Ágoston Andrea, a...

Hét bringát is ellopott...

Hét bringát is ellopott Pécsett egy helybeli férfi A 43 éves helyi férfi több lopást is elkövetett Pécsett.  A rendőrök pénteken fogták el azt a helyi férfit, aki...

Megrendelték az első...

Megrendelték az első példányt a magyar fejlesztésű, pécsi gyártású repülőgépekből Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű,...

Kilenc új, különleges játékkal bővült a Zsolnay Kulturális Negyed játszótere

Kilenc új, különleges játékkal bővült a Zsolnay Kulturális Negyed játszótere Ismét számos új játékkal bővül a Zsolnay Kulturális Negyed játszótere, amely immár a városban egyedülálló módon integrált, azaz befogadó játékelemeket is tartalmaz, így sérült és ép gyermekek együtt játszhatnak. Az ünnepélyes átadóra a Szamárfül Fesztivál első napján, pénteken került sor.    Kilenc új játék: két trambulin, fészekhinta, amőba, játéktelefon, háton csúszó, kerekesszékes körforgó, integrált mérleghinta és rugós golyóvezető várja a kicsiket. Az integrált játékeszközöket akadálymentesen használhatják sérült gyermekek is. A játszótér mozgáskorlátozott,...

Megérkezett a missziós kereszt, Pécsett, Mohácson is imádkozhatunk a jelenlétében

Megérkezett a missziós kereszt, Pécsett, Mohácson is imádkozhatunk a jelenlétében A Pécsi Egyházmegye alapításának 1010. évfordulójának napján, pénteken érkezett a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós szimbóluma a pécsi Székesegyházba.    Az esztergomi bazilikában álló tölgyfa kereszt Ozsvári Csaba ötvösművész (1963-2009) alkotása, mely 2007-ben készült, három méter húsz centi magas, bronz borításokkal díszített. Középpontjában, ezüst tokban Szent Kereszt-ereklye van elhelyezve, melyet a leveles díszek fordulataiban magyar, illetve magyar vonatkozású szentek ereklyéi vesznek körbe: Szent Adalbert - Boldog Salkaházi Sára - Boldog...

A Fidesz Ágoston Andrea botrányáról: meg kell védenünk Pécs becsületét!

A Fidesz Ágoston Andrea botrányáról: meg kell védenünk Pécs becsületét! A Gyurcsány-pártok (DK, MSZP, Jobbik) és a magát függetlennek hazudó, de képviselői székét pénzért áruló Mellár Tamás arcátlansága, hatalom és pénzéhsége már többször bebizonyosodott, ám a pénteki napon nyilvánosságra került Ágoston Andrea-féle förmedvény minden eddigi erkölcsi és politikai mélységet alulmúl, írta szombaton délelőtt kiadott közleményében a Fidesz pécsi elnöksége.   A médiában vált ismertté, hogy a Gyurcsány-pártok és Mellár egyik helyi megmondó embere többek között Magyarország Miniszterelnökének, Orbán Viktornak a halálhírén élcelődik, s azt...

A százéves PVSK-nál csaknem...

A százéves PVSK-nál csaknem ötmilliárdból fejlesztik a létesítményeket Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi...

Ittasan, jogsi nélkül...

Ittasan, jogsi nélkül vezette az ellopott kocsit A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki a tulajdonos engedélye nélkül vitt el egy...

Orbán Viktor haláláról...

Orbán Viktor haláláról posztolgat a Mindenki Pécsért képviselőjelöltje, Ágoston Andrea „Szuper" - így ujjongott a Mindenki Pécsért Egyesület képviselőjelöltje azon a poszton, amiben az áll:...

Ultramodern műszerek és...

Ultramodern műszerek és eszközök érkeztek a Veress Endre utcai rendelőbe A rendszerváltás óta nem nyílt lehetőség olyan mértékű eszköz- és műszerbeszerzésre a pécsi járóbeteg-ellátásban, mint...

Tragédia a Honvéd utcában:...

Tragédia a Honvéd utcában: mélybe vetette magát egy fiatalember Minden bizonnyal öngyilkossági szándékkal ugrott ki pénteken dél előtt valaki Pécsett, a Honvéd utca egyik tízemeletes...

Kommandósok segítségével...

Kommandósok segítségével fogták el a görcsönydobokai fegyvergyárost a mohácsi zsaruk - Videó! A 67 éves férfi több lőfegyvert is saját maga készített Görcsönydobokán.    A rendőrök csütörtökön 20 óra 45...

Indul az aláírásgyűjtés: négy vetélytársa lehet Vári Attilának a pécsi polgármesteri posztért

Indul az aláírásgyűjtés: négy vetélytársa lehet Vári Attilának a pécsi polgármesteri posztért A jelenlegi állás szerint a Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) pécsi polgármesterjelöltjének, Vári Attilának négy riválisa lehet. A pécsi balliberálisok Péterffy Attilát, az LMP Kóbor Józsefet, a Mi Hazánk Sándor Zoltánt indítja, s függetlenként száll szorítóba Pap András, az MDF egykori képviselője.   A jelöltek és jelölőszervezetek szombattól kaphatják meg az ajánlóíveket, ezzel elkezdődik az önkormányzati képviselők októberi választására az aláírásgyűjtés. Az októberi önkormányzati választásra a jelölteknek és jelölőszervezeteknek ajánlóíveken kell...

A Mi Hazánk Mozgalom is indul a választásokon Pécsett

A Mi Hazánk Mozgalom is indul a választásokon Pécsett Sajtótájékoztatón jelentette be pénteken a Mi Hazánk Mozgalom, hogy az FKGP-vel és a MIÉP-pel közösen mind a 18 pécsi körzetben önálló jelölteket és polgármesterjelöltet állítanak.   Kincses Péter, a Mi Hazánk pécsi szervezetének elnöke úgy fogalmazott, elsősorban az utcán szeretnék elérni az embereket. Minden vasárnap a vásárban találkozhatnak képviselőjelöltjeikkel, polgármesterjelöltjükkel. A belvárosban lakossági fórumot is tartanak majd. Sándor Zoltán, a párt pécsi polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy a programuk még alakulóban van, de már megvannak a főbb...

Lesodródott az útról, súlyosan megsérült a sofőr

Lesodródott az útról, súlyosan megsérült a sofőr Csütörtökön délután az 58-as út és Pogány közötti bekötőúton egy személygépkocsi lesodródott az útról, majd a vízelvezető árkon keresztül fejtetőre érkezett az út melletti tarlóra.    A járműben egy fő utazott, akit a mentőszolgálat szakemberi elláttak és súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak.A pécsi hivatásos tűzoltók az autót kézi erővel a kerekeire állították, majd áramtalanítottá