Még napokig füstölni fognak a Kővágószőlősön leégett bálák
A hét elején kockabálák kaptak lángra Kővágószőlősön, körülbelül hétezer darab bála négy rakatban lángolt. Ötvenkettő hivatásos- és huszonnégy önkéntes tűzoltó váltásban, három napon keresztül volt jelen a káresemény felszámolásánál. Elsődlegesen a tűz körülhatárolása, valamint a biztonságos körülmények között történő égés biztosítása volt a tűzoltók feladata.Amikor a bálák jelentős része leégett, rakodógéppel széthúzták azokat, és a tűzoltók sugárral eloltották a még izzó, visszagyulladó részeket.A tegnapi nap folyamán még a helyszínen tárolt, hozzávetőlegesen...
Balesetet okoztak a 6-os főúton, nem törődtek a sérültekkel
A Pécsi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen, akik nem segítettek az általuk okozott közlekedési baleset sérültjeinek. A vádlottak 2019 márciusában a 6-os számú főúton közlekedtek Mecseknádasd felől Bonyhád irányába, a gépkocsit az egyik férfi vezette, társa utasként tartózkodott mellette. A sofőr megállt a gépkocsijával az országúton, ezért a mögötte haladó gépkocsi vezetője vészfékezett, balra rántotta a kormányt, és így összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival.Az ütközést követően a két jármű a...
Legendás gépmadarak, látványos bemutatók: repülőnapot tartanak Pogányban
Ismét várják a repülés iránt érdeklődőket szombaton a pogányi légi kikötőben. A nyílt nap programjai között ejtőernyős ugrás, látványos bemutatók és sétarepülés is szerepel. Egymás után érkeznek majd a legendás repülőgépek Pogány légterébe augusztus 24-én. A nyílt nap programsorozata negyed tizenegykor kezdődik a kisgépek bemutatójával, ennek során egy vitorlázó repülőt is vontatnak majd a magasban. A Pécs-Pogány Repülőtér tájékoztatása szerint Szolnokról várhatóan 10.30-kor jön a Magyar Honvédség legendás Mi-17-es helikoptere, amelyből ejtőernyős ugrásokat hajtanak végre a...
Valamennyi...
Bemutatta pécsi képviselőjelöltjeit az LMP csütörtöki sajtótájékoztatóján. A lista első öt helyezettje jelenlétében...
Ifjú tűzoltókat képeztek az...
A Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület életében központi helyet foglal el a szervezet ifjú tűzoltóinak a képzése. Az...
Átvágtak egy vezetéket...
Szerdán Pécsen, a Jakabhegyi úton egy munkagép árokszélesítés közben átvágott egy műanyag gázvezetéket. A...
Vicze Csilla: nem csupán a...
A Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) szóvivője, Vicze Csilla szerint a Pécsi Tudományegyetem tudósai 2008-ban felmérték, hogy...
Meghalt Fekete Gyula, a...
Meghalt Fekete Gyula zenész, zeneszerző, szövegíró, a Hungária és Dolly Roll együttesek szaxofonosa és énekese - közölte a...
Együtt ittak, aztán...
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki ismerőse pénztárcáját lopta el egy kocsmában,...
Motoros ütközött össze egy autóval Pécsett
A Pellérdi utat teljes szélességében lezárták. Egy autó és egy motoros ütközött össze csütörtökön délelőtt Pécsett, a Pellérdi úton. A motoros megsérült, a mentők megkezdték az ellátását. Az utat a helyszínelés időtartamára teljes szélességében lezárták.
Még mindig izzanak a szalmabálák Kővágószőlősön
Három nappal ezelőtt kockabálák kaptak lángra Kővágószőlősön, amelyek még mindig izzanak. A helyszínen négy rakatban elhelyezett, mintegy hétezer kockabála gyulladt meg még hétfőn. A pécsi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, akik elsősorban körülhatárolták a tüzet, majd sugár fedezete mellett az érintett területet folyamatosan őrzik, amíg a bálák teljesen le nem égnek.A tűzoltók munkáját a Pécs, a Szentkirály és a Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület is segíti. A helyszínen munkagép húzza szét az izzó bálákat.
Ezen a héten nem lesz szúnyoggyérítés Baranyában
Az elmúlt hét változékony, hőséggel, máskor erős széllel járó időjárása miatt számos helyen elmaradt a szúnyoggyérítés. A héten az augusztus 20-i hosszú hétvégi szabadtéri rendezvények miatt csak szerdán kezdődött a szúnyoggyérítés, elsősorban a múlt hétről áthúzódó kezeléseket végzik el a szakemberek. A Velencei-tónál, a Csepel-szigeten és Szolnok környékén légi módszerrel, míg a Szigetközben földi eljárással lépnek fel a vérszívók ellen. Csongrád megyében és Dunaújváros térségében egy-egy településen, míg a Balatonnál, a Tisza-tónál és Békés megyében több...
Klasszikus és kísérletező...
Klasszikus, kísérletező és családias évadot tervez a meghirdetett bemutatók és műsoron maradó darabok alapján a Pécsi Nemzeti...
Két autó ütközött...
Két személyautó karambolozott Székelyszabar külterületén szerdán délután, a Mohács felé vezető úton. A balesethez a...
Százmilliós...
A városházán tartottak szerdán tájékoztató fórumot a társasházi lakóépületek korszerűsítésére és a belvárosi zöldfelületek...
Utcai harccal ünnepelte az...
Mindketten könnyebben megsérültek. A Komlói Rendőrkapitányság garázdaság miatt nyomoz egy 36 éves helyi...
Fiúk a csúcson: ismét a...
Tizenkét kategóriában már a negyedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat a Zamárdiban tartott Strand Fesztivál...
Rejtélyes tűz Mohácson:...
A tűzoltók elfojtották a lángokat. Kigyulladt egy személyautó Mohács külterületén, az 56-os főút közelében szerdán...
Kapitális, több mint hatvankilós harcsát fogtak ki a Dunából Dunaszekcsőnél
188 centis, 61, 5 kilós harcsát fogott ki a Dunából Szaif Géza. A dunaszekcsői horgász több mint egy órán keresztül küzdött a kapitális méretű hallal, számolt be róla a bama.hu. - Csónakkal mentem ki süllőzni a Dunára Dunaszekcsőnél. A harmadik dobásomra éreztem, egy nagy hal akadt a horgomra. Több mint egy óra húsz perc után láttam meg, hogy egy óriási nagy harcsával küzdök - mondta Szaif Géza. - Körülbelül két kilométeren keresztül húzta a csónakomat Mohács felé, mire sikerült kézzel beemelnem a csónakomba a 188 centis, 61,5 kilós halat. A horgász pergetős...
Koncerttel, jótékonysági kenyérárusítással, kézműves vásárral várják az ünneplő pécsieket
Kedden délután bábszínházi előadással, koncerttel, kézműves vásárral és jótékonysági kenyérárusítással várják a pécsi belvárosba látogatókat az államalapítás ünnepén. A nemzeti ünnep pécsi programjait szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleménye szerint a család minden tagját megmozgató programok várják a látogatókat augusztus 20-án, amely egyben a pécsi kenyérünnep is.Mint írták, a város főterén, a Széchenyi téren már délután fél háromkor elkezdődnek a programok a Pécsi Jótékony Nőegylet kenyérárusításával.Első szórakoztató programként négy órától Fabók Mancsi Bábszínháza...
Egy házból és egy kocsiból is lopott egy férfi Dunaszekcsőn
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy családi házból és egy parkoló személygépkocsiból is lopott Dunaszekcsőn. Lopás miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 27 éves helyi férfi ellen, aki április 1-jén bement az egyik dunaszekcsői családi ház nyitott ajtaján, majd a házból többek között egy gyalugépet, egy sarokcsiszolót, valamint egy kerti szivattyút is ellopott. A férfi április 7-én Dunaszekcső külterületén az egyik tanya mellett leállított, de be nem zárt személygépkocsiból személyes iratokat és készpénzt vitt el.A...
« Előző
11865 | 11886 | 11907 | 11928 | 11949 | 11970 | 11991 | 12012 | 12033 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Csak heti két meccset akar...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Két baranyai városban készülhetnek a...

