Leadta a Fidesz-KDNP megyei listavezetője, Őri László az ajánlószelvényeket
„Az elmúlt években Baranya megye elindult egy fejlődő pályán, de nem dőlhetünk hátra, hiszen van még feladat bőven a megye településein" - mondta Őri László pénteken a Megyeházán, annak apropóján, hogy a Fidesz-KDNP megyei listavezetőjeként a szükséges ajánlószelvények többszörösét sikerült leadnia. Őri László, Pécs alpolgármestere és a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési elnökjelöltje pénteken kora délután a Megyeházán leadta a Szövetség indulásához szükséges ajánlóíveket. Mint mondta, a szükséges mennyiség többszörösét sikerült összegyűjteni.- Az elmúlt...
Több mint százezer fát ültettek el Tüskésréten, újabb programok is indulnak
Az önkormányzat nemrégiben több mint százezer fát ültetett a Tüskésréten, ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót pénteken az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke, a város zöld biztosa. Kővári János (képünkön) többek között elmondta, hogy a Péterffy vezette Erőmű évi 450 ezer tonna fát égettetett el. Nem szeretne a város az Amazonas sorsára jutni, ezért 8 éve már igyekszenek helyreállítani a természeti környezetet.Kővári emlékeztetett a szibériai és az Amazonas mentén észlelhető tüzekre, majd hozzátette, látható, hogy a történelemben is mindig rosszul sült el, ha a...
A tervezettnél jóval gyorsabban halad a Jókai-iskola teljes felújítása
Építési beruházásoknál ritkán fordul elő olyan helyzet, amikor a felújítás a tervezettnél jobban áll, a jelenleg hatalmas tempóban szépülő-korszerűsödő Jókai Mór Általános Iskola esetében azonban ez így van, derült ki pénteken. A kivitelezők gyors munkájának köszönhetően pedig az intézménybe járó diákok is kaptak egy ajándékot: egy héttel később kezdődik számukra a tanév, amikor már jóval kevésbé zavaró munkák zajlanak majd az intézményben, számolt be róla a PécsMa.hu. Egy jó ideje nem újdonság már, hogy Pécsen az elmúlt években sorra újulnak meg az oktatási...
Pécsett, Mohácson és Komlón...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében mutatta be a dualista kori rendőrség egyenruházatát és...
Elindul a választáson...
Közleményben jelentette be Völgyes Gyula, aki korábban húsz évig volt Kozármisleny polgármestere, hogy ismét elindul a...
Komáromi István is...
Komáromi István személyében újabb polgármesterjelölt indulna az őszi választásokon Pécsett. Lapunk értesüléseit maga az...
Árokba csapódott, felborult...
Csütörtökön este Szentegát településen egy személygépkocsi nagy sebességgel az árokba hajtott, felborult és a tetején áll...
A zebrán gázoltak el egy...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki Pécsett, egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy...
Állatkertek éjszakája:...
Látványetetésekkel, fényfestéssel, koncertekkel, madarász- és tűzzsonglőr-bemutatóval várják egyebek mellett a látogatókat az...
Felborult egy autó Szentegáton, meghalt az utasa
Egy személygépkocsi felborult Szentegáton csütörtökön késő este az Almás utcában, a jármű utasa a helyszínen életét vesztette. Eddig tisztázatlan okból és körülmények között egy személyautó felborult Szentegáton az Almás utca és a Műhely utca kereszteződésénél csütörtökön 22 óra 15 perckor.A személygépkocsi utasa a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Orosz fejlesztésű, négyüléses repülőgépet gyárthatnak Pécs-Pogányban
Kizárólagos jogot szerzett egy orosz fejlesztésű négyüléses kisrepülőgép gyártására és értékesítésére a Magnus Aircraft Zrt. leányvállalata - közölte a Pécs-Pogányban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat létesítő társaság csütörtökön. A tájékoztatás szerint az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) és a Magnus Aircraft Zrt. leányvállalata, az Aviation Engineering Zrt. között csütörtökön létrejött megállapodás értelmében utóbbi megszerezte a jogokat az Il-103 típusú repülőgép kizárólagos gyártására és világszintű értékesítésére.A kompozit kétüléses szabadidő...
Csaknem kétmilliárdból elektromos hajtású autóbuszokból álló flottát vásárol Pécs
Mintegy 1,7 milliárd forintból vásárolnak elektromos buszokat, s állítanak szolgálatba azokhoz kapcsolódó töltő- és kiszolgáló infrastruktúrát Pécsen - jelentették be a baranyai megyeszékhelyen sajtótájékoztatón, csütörtökön. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester a buszokra vonatkozó adásvételi szerződés aláírása előtt elmondta, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében korábban elnyert 1,7 milliárd forintos fejlesztési forrás segítségével egyrészt tíz járművet szereznek be, emellett már megépítették a járművek üzemeltetéshez szükséges töltő-...
Legalja: adománygyűjtő...
A férfit elfogását követően kihallgatták gyanúsítottként a pécsi nyomozók. A rendőrök szerdán 9 óra 20 perckor...
Hősies helytállásáért...
Tiszti kinevezéseket, elismeréseket és ajándéktárgyakat adott át augusztus huszonnyolcadikán a BM Országos Katasztrófavédelmi...
Piktogramokkal...
Baleset-megelőzési célból piktogramokat festett a rendőrség a város több helyszínén, például az Árkád és a távolsági...
Lángra kapott egy kocsi...
Szerdán délután Harkányban egy személygépjármű motorterében keletkezett tűz. A siklósi hivatásos tűzoltók...
Felborult egy traktor, a...
Kedden Üszögpusztán egy mezőgazdasági jármű a földúton az oldalára borult és a sofőr lába a traktor alá szorult. A...
A várható nagy hőség miatt adtak ki figyelmeztetést Baranyára
A hőség miatt az ország nagy részére figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyére adták ki a hőség miatti elsőfokú figyelmeztetést.A maximumok 29 és 35 fok között alakulnak. Emellett Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas és Zala megyére a zivatarveszély miatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.Azt írták: csütörtök...
Tűzoltók szabadítottak ki két embert a roncsokból az 58-as főúton
Két autó ütközött össze szerdán este az 58-as főút pécsi bevezető szakaszán. Összeütközött két személygépkocsi Pécsen, a II. János Pál úton, azaz az 58-as főút belterületi szakaszán. A műszaki mentést végző pécsi hivatásos tűzoltók két embert a jármű tetejének és ajtajának eltávolításával szabadítottak ki az egyik autóból, majd átadták őket a mentőknek. A forgalom egy sávon halad az érintett útszakaszon.
Vezetékbe csavarodott sárkánnyal viaskodtak Pécsett
Tavaly egy kígyó okozott zárlatot a magasban, most egy papírsárkány csavarodott fel a pécsi ivóvízellátáshoz szükséges energiát biztosító villamoshálózatra. A sárkány többszörösen feltekeredett az egymás mellett futó két vezetékre, a szakembereknek több órába telt szabadjára engedni. Szerencsére nem történt nagyobb baj, de párásabb időben akár a zsinórt kézben tartó sárkánylovas is életveszélyes sérülést szerezhetett volna. Sárkányeregetéshez mindig olyan nyílt terepet válasszunk, ahol nincs fa, pózna, elektromos vezeték, hívja fel az eset kapcsán a figyelmet a...
« Előző
11802 | 11823 | 11844 | 11865 | 11886 | 11907 | 11928 | 11949 | 11970 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Csak heti két meccset akar...
- Két baranyai városban készülhetnek a...

