Állatkertek éjszakája: Pécsett pénteken és szombaton is várják a látogatókat

2019. augusztus 30. péntek 10:30

Állatkertek éjszakája: Pécsett pénteken és szombaton is várják a látogatókat

Látványetetésekkel, fényfestéssel, koncertekkel, madarász- és tűzzsonglőr-bemutatóval várják egyebek mellett a látogatókat az Állatkertek éjszakájára csütörtökön és pénteken a Pécsi Állatkertben.

 

 

Mint azt Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója elmondta, a baranyai megyeszékhely intézménye a tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is két estén át várja változatos és izgalmas esti programokkal az érdeklődőket augusztus utolsó két napján.

Emlékeztetett arra, hogy a pécsi intézmény a Dél-Dunántúl egyetlen állatkertjeként a kezdetektől megrendezi a programot, ezúttal már nyolcadik alkalommal várják a látogatókat a baranyai megyeszékhelyen.

Mint mondta, az augusztus 30-án és 31-én zajló programsor minden eddiginél színesebbnek ígérkezik, hiszen összesen mintegy húsz különböző elemet tartalmaz. A megszokott, óránként többször megtartott látványetetéseken túl fényfestéssel, fókatréningekkel, koncertekkel, madarász bemutatóval, tűzzsonglőr-produkcióval is kedveskednek a látogatóknak.

Decsi István (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere arról szólt, hogy a Pécsi Állatkert jó példája annak, miként tudnak együttműködni az önkormányzati tulajdonú cégek a baranyai megyeszékhelyen. Mint mondta, a víz világnapja kapcsán például a pécsi vízszolgáltatóval közösen visznek végbe fejlesztéseket, idén, az Állatkertek éjszakáján pedig a pécsi közösségi közlekedésért felelős Tüke Busz Zrt.-vel működnek együtt.

Mindennek részleteiről elmondta: szeretnék, hogy az állatkert programjaira minél kevesebben érkezzenek autóval, ezért a közlekedési vállalat kedvezményeket kínál a programra érkezőknek; aki ugyanis buszjegy felmutatásával vált belépőt, annak visszaútra szóló jegyét az állatkertben ajándékba kapja.

Gelencsér Gyula, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója a részletekről elmondta: a cég megduplázza az állatkert irányába tartó 34 és 34Y elnevezésű járatokat a programok napjain délutántól este tizenegy óráig.

Az Állatkertek éjszakája pécsi programjairól, az utazási kedvezményekről a bővebb információk a pecszoo.hu oldalon találhatók.

MTI