Elindul a választáson Völgyesi Gyula, Kozármisleny korábbi polgármestere

2019. augusztus 30. péntek 13:27

Elindul a választáson Völgyesi Gyula, Kozármisleny korábbi polgármestere

Közleményben jelentette be Völgyes Gyula, aki korábban húsz évig volt Kozármisleny polgármestere, hogy ismét elindul a posztért.  

 

„Húsz év polgármesteri munka után 2014-ben köszöntem a városvezetői szolgálattól, mert úgy gondoltam, amit lehetett, megtettem Kozármislenyért, csak tartani kell az irányt, s a településre gyarapodó jövő vár.

A kozármislenyi polgárokkal, intézményekkel és civil szervezetekkel összefogva két évtizeden át valóban független, lokálpatrióta városvezetésünkkel kivívtuk a mindenkori kormányok támogatását és partnerségét.

Mára ezt a pozíciót feláldozták a hatalmi ambíciók oltárán. A városvezetés pár év alatt látványberuházásokkal elherdálta százmilliós tartalékait, a személyi érdekek háttérbe szorították a közösség számára fontos szempontokat.

A helybéliek szeretetét az elmúlt hónapokban megtapasztalva, megszámlálhatatlan ember bátorítására úgy döntöttem, nem nézem tovább tétlenül a bajokat. Még egyszer nekirugaszkodunk!

Felajánlom két évtizedes polgármesteri tapasztalatomat és szolgálatomat a Városnak, mert úgy vélem, valóban sokat tudok még adni a közösségnek, mely újra nyugodt, békés, biztonságos mindennapokra vágyik.

Szövetségbe hívok ezért minden jó szándékú és tenni akaró polgárt, kisebb és nagyobb közösséget, mutassuk meg együtt, hogy Kozármisleny tud újra fejlődő és sikeres város lenni", olvasható Völgyesi Gyula közleményében.

 

EQM