Kettesével lopta el a baranyai legelőről a körbálákat
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki összesen 26 körbálát lopott el Kisasszonyfán. Egy férfi arról tett bejelentést péneteken 11 óra 45 perckor, hogy kisasszonyfai legelőjéről elloptak 26 nagy méretű körbálát. A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd Sellyén elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 22 éves gyöngyfai férfit. Előállították, majd kihallgatták, ahol elmondta, hogy egy barátja kisteherautóján kettesével hordák el a bálákat, az ismerősének pedig azt mondta, hogy engedéllyel viszik el a szénát.A gyanúsított ellen lopás miatt nyomoz a...
Pécsett találtak rá a Budapestről eltűnt 11 éves kislányra
A Budapestről csütörtökön eltűnt 11 éves gyermekre rendőrök találtak rá pénteken, vonattal érkezhetett. A tizenegy éves kislány 2019. augusztus 8-án tűnt el fővárosi otthonából. A rendőrök jelentős erőkkel keresték, végül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak segítségével augusztus 9-én kora délután találták meg készenléti rendőrök Pécsett, a vasútállomáson. A szülei tudta nélkül távozó kislányt a rendőrök átadták édesanyjának.
Tíz migránst fogtak el hajnalban a Mohácsi-szigeten
Migránsokat tartóztattak fel a rendőrök szombaton hajnalban Bács-Kiskun megyében. A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szombaton 1 óra 30 perckor Hercegszántó közigazgatási területén tíz külföldi férfit tartóztattak fel, akik pakisztáni állampolgárnak vallották magukat.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Nincsenek veszélyben a...
Nincsenek veszélyben a pécsi Munkácsy-kiállítás képei, a tárlatnak otthont adó M21 Galériában átmenetileg mobil klímákkal...
Ma dönt a bíróság,...
A Pécsi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki csütörtök hajnalban egy gázriasztófegyverrel...
Lángolt egy melléképület,...
A tűzoltók megfékezték a lángokat. Kigyulladt egy melléképület Pécsen, a Csaba utcában. A mellette lévő családi...
Míg másutt kevesebb a...
Az elmúlt héten 26-an sérültek meg, ketten pedig életüket vesztették a baranyai utakon. Az országos baleseti...
Nem volt jó évük a fekete...
A téli fészektérképezések során a fekete gólyák 9 új fészkét találták meg a madártani egyesület baranyai tagjai, míg a régi...
A mohácsi Duna-hídon...
Elkezdték a Debrecen-Békéscsaba gyorsforgalmi út tervezését, amely része a Debrecen-Szeged-összeköttetésnek, és amely a...
Vasvillát, seprőt és kapát lopott el egy 17 éves fiatal
Elfogták a siklósi rendőrök azt a 17 éves helyi fiút, aki kerti szerszámokat lopott Alsószentmártonban. Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a fiatalkorút, aki 2019. augusztus 7-én hajnalban ismerősétől távozott az egyik alsószentmártoni házból, amikor a melléképületből magával vitte az ott tárolt vasvillát, lombseprőt és kapát is. A sértett délután vette észre a kerti szerszámok hiányát, azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A feltételezett elkövetőt a nyomozók beazonosították, és még aznap elfogták, majd kihallgatták gyanúsítottként. A 17 éves...
Félelmetesen gyönyörű: így cikáztak a villámok Pécs felett a viharban
Mészáros Dénes készített és osztott meg a Facebookon elképesztő fotót a Pécsre csütörtökön este lecsapó vihart kísérő villámlásról. Hatalmas égzengés, cikázó villámok kísérték a csütörtökön este több hullámban lecsapó vihart. A robajba bizony az ablakok is beleremegtek.- Ez bizony nagyon közel volt - mondták többen is rémülten a belvárosban egy-egy villám érkezésekor. A vihart heves zápor is kísérte, károkról egyelőre szerencsére nem érkezett hír. Az előrejelzés szerint pénteken már napos idő várható csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 14-20 fok...
Szombaton is nyitva lesznek a kormányablakok Baranyában
A kormányablakok és okmányirodák munkatársai augusztus 9-én, pénteken a hétfői nyitvatartás szerint, augusztus 10-én, szombaton pedig 8 órától 14 óráig állnak az ügyfelek rendelkezésére. Az augusztus 20-ai ünnepre való tekintettel ugyanis Varga Mihály pénzügyminiszter munkanap-áthelyezést rendelt el, így augusztus 19-én, hétfőn a zárvatartás miatt nem lesz lehetőség az ügyintézésre.
Maszkos fegyveres rabolt ki...
Videó! Egy férfi egy gáz- és riasztófegyverrel a kezében követelte a bevételt csütörtökön hajnalban az egyik pécsi...
Hőgutát lehet kapni a klíma...
Több olvasói levél is érkezett szerkesztőségünkbe, amelyek szerint nem túlzás azt állítani, hogy hőgutát lehet kapni némelyik...
Rablást követhettek el a...
Lapunk értesülése szerint csütörtökön reggel rabló járt az egyik dohányboltban Pécsett, a Csontváry utcában. Az esettel...
A part mentén is keresik a...
Keresőkutyák, drónok és helikopterek is segítik a rendőrök tevékenységét. A Készenléti Rendőrség, valamint a...
Pécsi áruházból próbált...
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki ruhákat akart lopni egy pécsi áruházból. A rendőrségre szerdán 16...
Baranyai lovas nyerte a...
Magyar mezőgazdaság és lovas élet: ezek voltak a fő hívószavak a 26. Szentlőrinci Gazdanapokon a hétvégén. A háromnapos...
Vádat emeltek a halálos pécsi balesetet okozó autós ellen
A Pécsi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat két férfi ellen, akik közül az egyik nem adott elsőbbséget kikanyarodása során a másik vádlott által nagy sebességgel vezetett gépkocsinak, így azok összeütköztek. A balesetben a kanyarodó autó egyik utasa életét veszítette. A 75 éves I.r. vádlott 2018 novemberében Pécs belterületén közlekedett gépkocsijával, amiben rajta kívül hárman utaztak. Az idős férfi egy mellékutcából történő kihajtása során nem vette észre, így nem adott elsőbbséget a II.r. vádlott által vezetett...
Éjszakától kezdik permetezni a pécsi platánfákat
A BIOKOM Nonprofit Kft. szerdától kezdve várhatóan három éjszakán át végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő platánfák permetezését platán csipkéspoloska ellen. A szerdától induló permetezésekre az éjjeli órákban kerül sor, este 10 órától másnap hajnal 4-ig. A felhasznált szerek emberekre és melegvérű állatokra veszélyt nem jelentenek, méhekre mérsékelten, halakra és vízi szervezetekre pedig kifejezetten veszélyesek. Közterületen található eszközökre, pl. személygépkocsikra jutó permetszer károsodást azokban nem okoz. A BIOKOM igyekszik...
Lesodródott az útrol, árokba borult egy traktor Baranyában
A baleset az Újpetre és Palkonya közötti úton történt. Lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy fát szállító traktor szerda délután Baranya megyében, az Újpetre és Palkonya közötti úton, Újpetre közelében. A balesetet szenvedett jármű műszaki mentéséhez Siklósról riasztották a hivatásos tűzoltókat.
« Előző
11949 | 11970 | 11991 | 12012 | 12033 | 12054 | 12075 | 12096 | 12117 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kizuhant egy 17 éves lány...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Kidőlt fák, leszakadt ágak:...
- "Pécs jelenti nekem a mindent"
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- Megszólalt a hantavírusról a...
- Csak heti két meccset akar...
- Komár, Demjén, Charlie és a többiek:...

