Legendás gépmadarak, látványos bemutatók: repülőnapot tartanak Pogányban

2019. augusztus 23. péntek 08:08

Legendás gépmadarak, látványos bemutatók: repülőnapot tartanak Pogányban

Ismét várják a repülés iránt érdeklődőket szombaton a pogányi légi kikötőben. A nyílt nap programjai között ejtőernyős ugrás, látványos bemutatók és sétarepülés is szerepel.


Egymás után érkeznek majd a legendás repülőgépek Pogány légterébe augusztus 24-én.
A nyílt nap programsorozata negyed tizenegykor kezdődik a kisgépek bemutatójával, ennek során egy vitorlázó repülőt is vontatnak majd a magasban.

A Pécs-Pogány Repülőtér tájékoztatása szerint Szolnokról várhatóan 10.30-kor jön a Magyar Honvédség legendás Mi-17-es helikoptere, amelyből ejtőernyős ugrásokat hajtanak végre a katonák.


Kedvcsináló videó Vári Gyula bemutatójához:



 

Még a délelőtt folyamán megcsodálhatják az érdeklődők Vári Gyula műrepülő bemutatóját, amelyet egy JAK-52-es géppel hajt végre. Ne búsuljanak azok sem, akik csak ebéd után tudnak kimenni Pogányba, hiszen az ismert repülőtiszt délután is a levegőbe emelkedik. És ha már bemutatók! Nyaranta többször is láthatjuk Pécs felett a kétfedelű AN-2-es gépet, hiszen ezzel a típussal végzik a szúnyogok irtását. Nos, a nyílt napon is felszáll a gépmadár Bogár Imre vezetésével, de a még életben maradt szúnyogoknak ezúttal nem kell rettegniük.

A földön is lesznek programok

Szőke Tibor, a reptér üzemeltetési vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, a rendezvényre kitelepül a Pécsi Tudományegyetem, a Multifly pilótaiskola, illetve a Magyar Honvédség, akik hatástalanított fegyverek bemutatójával készülnek. Mellettük ott lesz a rendőrség, a katasztrófavédők és a polgárőrök is, a Mélységi Felderítő Hagyományőrző Egyesület pedig úgynevezett ejtőernyős lobbantást végez majd a földön.
A gyerekeket légvár és egyéb szórakozási lehetőségek várják, a felnőttek pedig akár vért is adhatnak.

A nyílt napról természetesen a rendőrök sem hiányozhatnak, ők egy MD902-es helikopterrel látogatnak el Pogányba.

A Magnus Aircraft kötelékrepülése után, a tervek szerint negyed kettőkor érkezik a csehszlovák L-29 sugárhajtású kisgép, amelynek segítségével Szakács Gábor és Rohács Tamás tart típusbemutatót.

Azoknak pedig, akik nemcsak a földről csodálnák a gépeket, hanem maguk is a levegőbe emelkednének, tíz órától egészen délután négyig lehetőségük lesz sétarepülésre egy Cessna 182-esen és egy Bell 206-os helikopteren.

A belépőjegy ezer forintba kerül majd, a tizennégy éven aluliak azonban ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A kapunyitás tíz órakor lesz.


Képünkön: a Magnus Fusion gépei is a magasba emelkednek.

Kapcsolódó videó

Vári Gyula bemutatója Vári Gyula bemutatója

Palotás Péter - Fotó: Magnus Aircraft