Valamennyi választókörzetben indít képviselőjelöltet az LMP Pécsett

2019. augusztus 22. csütörtök 16:45

Valamennyi választókörzetben indít képviselőjelöltet az LMP Pécsett

Bemutatta pécsi képviselőjelöltjeit az LMP csütörtöki sajtótájékoztatóján. A lista első öt helyezettje jelenlétében ismertették a választókörzetekben induló jelölteket. 

 

 

Angyal Károly, az LMP Baranya megyei elnöke elmondta, fontos nap ez a pécsi szervezet életében.

- Többször elmondtuk már, miért is állítunk önálló listát: a többi ellenzéki erőnek nem volt szüksége arra a zöld gondolatra, amit mi képviselünk - mondta Angyal.

Az LMP listavezetője és polgármesterjelöltje a 7. számú - belvárost magába foglaló - választókörzetben induló Kóbor József. A zöldpárt jelenlegi önkormányzati képviselője ezt maga jelentette be Facebook-oldalán nemrég.

Második helyen Angyal Károly áll, aki egyéniben a 9. számú körzetben indul. Harmadikként Pintér Barbara pénzügyi szakértő, negyedikként Bognár László gépkocsivezető, ötödikként pedig Szabó András jogász.

A képviselőjelöltek között van többek között Ignácz József is, Besence polgármestere, aki már számos alkalommal szerepelt a sajtóban. Több fiatalt jelölnek a zöldek, tanulókat, és összesen négy női jelöltjük van - ezt külön hangsúlyozták a sajtótájékoztatón. Olyanok is vannak, akik nem párttagok, de már jó ideje aktivistaként segítik az LMP munkáját.

A képviselőjelöltek az egyéni választókerület sorrendjében pedig a következők: Gálos Viktória, Ignácz József, Fábrik Nikoletta, Pintér Barbara, Horváth Attila, Sajgó Gábor, Kóbor József, Pitz Dániel, Angyal Károly, Nádori János, Bognár László, Rádi Nikoletta, Klasz Roland, Prokop Gábor, Szabó András, Szabó József, Rádi Imre és Baracska Péter.

Újságírói kérdésre Kóbor elmondta, a cél egy olyan eredmény elérése, amivel a fideszes városvezetést le lehet váltani.

- Néhány képviselőt szeretnénk bejuttatni a közgyűlésbe. Azért vágtam bele a polgármester-jelöltségbe, mert láttam magam körül a vetélytársakat, és azt, hogy senki sem tudott egy alkalmas és elfogadható jelöltet állítani - szögezte le.

Képünkön: Szabó András, Bognár László, Kóbor József, Angyal Károly és Pintér Barbara.

Forrás: PecsMa.hu