Bayerék formálhatják a városképet

Bayerék formálhatják a városképet A köztérrekonstrukciós projekt első ütemével kapcsolatos pályázatok elbírálását ugyan már többször is elhalasztották, de a szerdai gazdasági bizottsági ülésen talán végre eldönthetik, hol, s ki állhat neki a munkának.Az első ütembe hét projektelem (azaz közterület) került bele, s mindegyik rekonstrukciójára külön pályázhattak a leendő kivitelezők. Így a döntés után akár az is megeshet, hogy Uránváros főterét, a Tettyei városrész első ütemét, a megyeri városrészt, a Köztársaság teret, a Kórház teret, a Rókus sétányt és a Diana teret más-más cég építheti át.Erre ugyanakkor...

Hivatalos és nemhivatalos ünnep

Hivatalos és nemhivatalos ünnep Az eseményen, mások mellett Berecz András mesemondó, népdalénekes, valamint a Budapest Táncegyüttes szólótáncosai is felléptek. Az összejövetelt lovas huszárok felvonulása színesítette, majd fáklyás felvonulás zárta.Nézze meg a Pécs TV felvételét:[#video:529]A legnagyobb várakozás természetesen a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, dr. Páva Zsolt ünnepi beszédét előzte meg, melyet - mivel egyfajta programbeszédként is értékelhető - az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk:"Tisztelt Pécsiek, Ünneplők, Kedves Barátaim!A márciusi forradalom üzenet, Petőfi Talpra,...

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

Nyerőszámok:1 (egy)5 (öt)11 (tizenegy)25 (huszonöt)40 (negyven)41 (negyvenegy)Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt 5 találatos szelvény 75 darab, nyereménye 236.690 forint 4 találatos szelvény 3.371 darab, nyereménye 5.265 forint 3 találatos szelvény 56.660 darab, nyereménye 1.095 forint

Kifosztottak több szociális...

Huszonéves, állami gondozásból kikerült fiatalok éltek a lakásokban. Miután pénzzé tették a berendezést, eltűntek. Legalább 25 millió forintos kárt okoztak. Négy évvel ezelőtt újították...

Kossuth-díjat kapott Vári Éva

Kossuth-díjat kapott Vári Éva A Budapesti Kamaraszínház társulatának tagja felidézte, hogy érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdett...

Betörőt fogott március...

Februárban már volt egy sikeres betörés, ekkor alkoholt és dohányárut tulajdonítottak el. Ezután rendelte meg a kereskedelmi egység vezetője az izraeli gyártmányú, nagy megbízhatóságú...

Déli ízek: Kreol-Cajun...

Déli ízek: Kreol-Cajun vacsoraest A „kreol" (creole) szó azt jelenti, hogy New Orleansból vagy környékéről, Louisianából való. A kreol konyha...

Az ötös lottó e heti...

Nyerőszámok: 26 (huszonhat)31 (harmincegy)33 (harminchárom)36 (harminchat)37 (harminchét)

Pécsi buszok: járatok...

Pécsi buszok: járatok szűnhetnek meg Ezen logika mentén pedig Keczer László vezérigazgató a nemrégiben a pécsi közgyűlésben elhangzott szavai is sokat mondanak....

Nemzeti ünnepünk, március 15.

1848. március 14-én megérkezett Pest-Budára a bécsi forradalom híre. Petőfi azt írta a naplójába: „Íme a forradalom förgetege már itt zúg a közeli szomszédban. És mi tétovázunk? Nem! Cselekedni fogunk. Tenni kell és mindjárt holnap. Hátha holnapután már késő lesz". Mindenesetre a forradalom szele már Pest-Budán is érezhető volt. Március 13-án este Petőfi egy híres vers kezdősorát veti papírra. A kezdősort, amely akkor így hangzott: „Rajta magyar, hí a haza"! Szikra Ferenc jurátus azt mondta Petőfinek, hogy először talpra kell állítani a magyart, és csak utána...

Megemlékezések a nemzeti ünnepen

Megemlékezések a nemzeti ünnepen Pánics György városházi sajtóreferens közleménye szerint Pécs önkormányzatának hivatalos megemlékezésére vasárnap délelőtt 10 órától, a 48-as téri Petőfi szobornál kerül sor. A koszorúzással egybekötött ünnepélyen beszédet mond Tóth Zoltán történelem-dráma szakos tanár.A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a Barbakán téren tartja ünnepi rendezvényét 18 órai kezdettel. Az eseményen, mások mellett Berecz András mesemondó, népdalénekes, valamint a Budapest Táncegyüttes szólótáncosai is fellépnek. Az összejövetelt lovas huszárok felvonulása színesíti; beszédet mond dr. Páva Zsolt, a...

Jászai Mari-díjas lett Besenczi Árpád

Jászai Mari-díjas lett Besenczi Árpád Március 15. egy nemzet ünnepe - fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva: ezt a napot az anyaországon belül és kívül a magyarok együtt ünneplik. Magyarok számára, Petőfi és Kossuth, Deák és Széchenyi, s a többiek emléke összeköt. Ők valami olyasmit tettek, ami egy nemzet egészét hozta önmagához közelebb - fejtette ki a tárca vezetője.Hozzátette: az ünnepet a XX. században a legkülönbözőbb politikai erők saját szájuk íze szerint próbálták meg beállítani. "Tévedés volt. Az, amit 1848. március 15 adott a nemzetnek, pontosan érzi és tudja az ország és a nemzet" -...

Elhunyt Dán (Deutsch)...

1951. október 6-án született Szulokban. Üzemmérnöki diplomát a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett, de már ott lapot szerkesztett, s egy életre elkötelezte magát az újságírás...

Berobbant egy gázcsonk...

A rendőrség tájékoztatása szerint nem sokkal 11 óra előtt riasztották a Pécshez közeli Keszü lakói a hatóságokat, hogy begyulladt a gázcsonkból kiömlő gáz. A tűzoltók és a rendőrség is...

A sajtót ünnepelte a megye...

A sajtót ünnepelte a megye - GALÉRIA Az EKF-program keretén belül várhatóan 2010 nyarára megújuló Papnövelde utcai képtárban a megyei közgyűlés elnöke, Hargitai...

Traffipax szombaton Pécsett...

08.30 - 09.15 óráig Pécs, Makay I. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Szigeti út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Tüzér u.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Dr. Veress E. u.13.00 - 13.45 óráig Ny-i elkerülő út...

Volán: nincs gazdaságossági...

Volán: nincs gazdaságossági számítás Bár évekkel ezelőtt, több önkormányzattal közösen, Pécs is benyújtotta a helyi társaságokra vonatkozó igényét, eleddig az...

Egyensúlyban a Depresszió

Egyensúlyban a Depresszió Akkori pécsi fellépésük összekapcsolódott első koncert DVD-jük megjelenésével, azóta a zenekar egy újabb nagylemezzel...

Autófeltörők buktak le Kertvárosban

A rendőrök a közelben állították meg őket, még náluk voltak a lopott holmik is. Mindkettőt őrizetbe vették, ugyanis az a gyanú, hogy több hasonló lopás is lehet a számlájukon.

Március 15. - a Barbakánnál emlékezik a Fidesz

Az eseményen mások mellett Berecz András mesemondó, népdalénekes, valamint a Budapest Táncegyüttes szólótáncosai is fellépnek. Az összejövetelt lovas huszárok felvonulása színesíti; beszédet mond dr. Páva Zsolt, a Fidesz-KDNP polgármester jelöltje. S majd a megemlékezést fáklyás felvonulás zárja.

Fél ház volt kíváncsi Gyurcsányra

Fél ház volt kíváncsi Gyurcsányra A rendezvényre hivatalosan a fenti csúcsszervezet hívta meg a résztvevőket, de a héten Tatabányán például - ahogy azt a Magyar Nemzet megírta (A cikk eléréséhez KLIKK IDE!) - a helyi szocialista pártvezetés válogatta ki a közéleti, gazdasági szféra szerintük arra érdemes szereplőit.Fuchs Gábor, az MSZP Baranya megyei irodavezetője azt mondta lapunknak, a rendezvényhez semmi köze a pártnak, azt a MeH szervezi, így részletekkel sem szolgálhat.A hivatal sajtóosztályán érdeklődésünkre csupán annyit kérdeztek, hova is küldhetik a meghívót (ami azóta e-mailben...