Kerékcsere közben lopták meg az autóst
A bűncselekménnyel okozott kár eléri a 35 ezer forintot. Az ügyben okirattal való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - tájékoztatott kedden a rendőrség.Pécsett tartják a MEP nemzeti ülését 2010-ben
A diákok a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programot képviselték a rendezvényen. Feladatuk az volt, hogy népszerűsítsék az EKF programot, valamint, hogy a rendezvényről beszámoló anyagokat készítsenek.A pécsi delegációnak köszönhetően a szegedi ülésen részvevő, az ország különböző pontjairól érkező diákok és tanárok átfogó tájékoztatást kaptak a Pécsett tartandó programokról. 2010-ben a Leőwey Klára Gimnázium rendezeti meg a Modell Európai Parlament VIII. nemzeti ülését.EKF: közvetlen párbeszéd az egyetemistákkal
A beszélgetés után 18 órától - dr. Bakucz Márta egyetemi docens meghívására - Ruzsa Csaba a PTE KTK nagyelőadójában (fszt. 025-ös terem) harmadéves hallgatóknak tart előadást a Pécs2010 EKF program aktuális helyzetéről, a város és a Menedzsment Központ előtt álló kihívásokról.A két esemény fontos állomása a Pécs2010 Menedzsment Központ és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata közötti szakmai együttműködés elmélyítésében. A Pécs2010 EKF program vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy az egyetemisták naprakész információkkal rendelkezzenek a programsorozat...Traffipax kedden Pécsett és...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Aidinger J. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Siklósi út10.30 - 11.15 óráig Pécs, Maléter P. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Megyeri út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Ny-i...Támogatott lesz a HPV-oltás...
A rendezvényen Völgyesi Gyula polgármester, dr. Bíró Károly, a város jegyzője és dr. Bózsa Szabolc szülész-nőgyógyász mutatja be a programot a jelenlévőknek.Slágerek „komoly" segítséggel
Az Unicum Laude együttes valamennyi tagja magas szintű kórusmúlttal rendelkezik, néhányan szólistaként is ismertek. A formáció...
Családon belüli erőszak: a...
A férfi egy fadarabbal több alkalommal megütötte feleségét, aki ennek következtében könnyű, - nyolc napon belül gyógyuló - sérüléseket szenvedett. A férjet gyanúsítottként hallgatták ki...Utolsó körben a Régészeti...
A megyei önkormányzat a Széchenyi téren álló Régészeti Múzeum átalakítása során kávézót, kiállítóteret alakít ki, irodák...
Ki kell(ene) üríteni a...
- Ha a szükséges engedélyek megléte nélkül történt meg a használatbavétel, akkor a hatóságnak kötelessége megtiltania azt - mondta dr. Gáspár Jenő, a Dél-dunántúli Regionális...Bokros Lajos tartott előadást Pécsett
Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, a Közép-európai Egyetem oktatója előadást tart a Pécsi Tudományegyetemen hétfő délután.
EKF: hat új Infoponton tájékozódhat a lakosság
A Pécs2010 Menedzsment Központ tájékoztatása szerint a lakosság és a turisták már nem csak a Széchenyi téri információs központban, hanem a város hat intézményében, egyesületi irodájában, művelődési házában, ott dolgozó EKF-munkatársaktól értesülhet a beruházások állásáról, a kulturális rendezvényekről.A Pécs2010 Infopontok munkatársai több feladatot is ellátnak: az általános információs szolgálaton túl a lehető legszélesebb körben népszerűsítik a kulturális eseményeket, a kapcsolódó rendezvényeket, sőt, lakossági fórumokat szerveznek az adott infopont körzetében.Tevékenységi...Parkolási vita: lerúgta a nő kocsijának tükrét
A szóváltást követően a férfi lerúgta a hölgy autójának tükrét, amellyel közel 17 ezres kárt okozott. Az ügyben garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.„Vezetni biztonsággal" -...
Minden forduló egy baleseti szituációt jelenít meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata a felvázolt közlekedési szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésre.A...Bokros Lajos ma háromtól a...
Percekkel ezelőtt kaptuk az értesítést az MDF-től, hogy a mai napon 15.00 órai kezdettel Bokros Lajos a PTE jogi karán (a 48-as téren) tart előadást. A szervezők minden...Pécsi kislány lett a...
Ekkor a könnyűzenei kategóriában továbbjutott többek között Édelmann Szofi tizenkét éves tanuló, a Janikovszy Éva Általános és Művészeti Iskola növendéke, felkészítő tanára, Büki Richárd...Leszúrta apját egy...
Mint írja, a helyszínre érkező rendőrök elfogták a bejelentőt. Az áldozat nyakán több szúrt sérülés volt látható. Az elkövetéshez használt konyhakést a rendőrség lefoglalta. Az elkövetőt...Újra Pécsett lép fel a...
A Bartók Vonósnégyes világhírű muzsikusai 1957 októberében adták első közös hangversenyüket, s negyvenéves jubileumuk táján már túl voltak 3600 fellépésen. Mind az öt kontinenst bejárták,...Tehervagonok siklottak ki a...
Korábban - eddig tisztázatlan okok miatt - egy tehervonat három kocsija kisiklott a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon, a pusztaszabolcsi állomáson, az egyik vagon az oldalára...Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
08.30 - 09.15 óráig 6-os fkl. út 192+200 km szelvény09.30 - 10.15 óráig Keleti elkerülő út 10.30 - 11.15 óráig Pécs, Komlói út11.30 - 12.15 óráig 66-os fkl. István aknai elágazó13.00 - 13.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út14.00 - 14.45 óráig Pécs, Hársfa út15.00 - 15.30 óráig Pécs, Bacsó B. út15.45 - 16.30 óráig Pécs, Nagy L. K. útPénzt gyűjt a Fidesz a pécsi gyermekklinikának
A klinika épületének fizikai állaga és infrastruktúrája az elmúlt évtizedekben annyira leromlott és korszerűtlenné vált, hogy a benne folyó szakmai tevékenység minőségét is veszélyezteti. Kiemelten rossz a helyzet a Kora-és újszülött intenzív osztályon. A látvány lehangoló: málladozó plafon, kilógó konnektor, fadarabokkal kiékelt szekrény, házi kivitelezésben készített, milliós műszereket tartó, rogyadozó polcok, konnektoronként 2-4 elosztó, melyekből szeszélyesen tekergő kábelrengeteg indul.Tekintettel arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem jelenlegi gazdasági helyzete nem teszi...Doni kozák táncvarázslat Pécsett
Az együttest 1936-ban alapították, így több mint hetven éve bűvölik el a közönséget bravúrjaikkal. Az 1970-ben történt átszervezés és megújulás során számos jeles tehetségű koreográfus, táncos, muzsikus csatlakozott a neves kompániához. Repertoárjuk alapvetően a Don melletti folklór - a tánc- és az énekművészet - hagyományain alapul - idézték fel a Pécsi Tavaszi Fesztivál szervezői.Produkcióikhoz a hagyományos Don-vidéki táncnyelvet vették alapul, de ezekhez kitűnő, új, tematikus koreográfiák is készültek, amelyek például a doni kozákok heroikus történelmi tetteit is megjelenítik...
« Előző
49275 | 49302 | 49329 | 49356 | 49383 | 49410 | 49437 | 49464 | 49491 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Huszonöt éves jubileumukat ünneplik...
- Egyszerűbbé vált a 14 év alatti...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Veszélyjelzést adtak ki Baranyára:...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

