Díszebédet adott tegnap dr. Sánta Imre

Dr. Sánta Imre a DDKKK Zrt. Igazgatóságának elnöke tegnap a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében díszebédet adott Dr. Anatolij Nyikolajevics Rubinov úr, akadémikus, a Belarusz Nemzeti Országgyűlés elnökhelyettese, a Magyar-Belarusz Együttműködési Munkacsoport vezetőhelyettese tiszteletére.A munkaebéden a tárgyaló felek megvitatták a korábbi kapcsolatok felújításának szükségszerűségét és konkrét feladatokat fogalmaztak meg a jövőbeni szorosabb együttműködésre vonatkozóan.

Elítélték a prostituáltakkal kereskedő bandát

A bíróság Antal Gábor vezette tanácsa a vádlottakat szerepüktől függően emberkereskedelemben, kerítésben, illetve kitartottságban találta bűnösnek.Az elsőrendű vádlottat, J. Jánost 7 év fegyházbüntetésre és 4 millió forint pénzbüntetésre ítélték, hat társa 1 év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetéstől 2 év 6 hónap fegyházbüntetésig terjedő szabadságvesztést kapott. Az ítélet csak egy elkövető esetében emelkedett jogerőre, az ügy ügyészi, vádlotti és védői fellebbezések nyomán a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.A tényállás szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban, ismerősi...

„Vezetni biztonsággal" - ötödik forduló

Minden forduló egy baleseti szituációt jelenít meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata a felvázolt közlekedési szituációk értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésre.A fordulók végén a helyes megfejtők között három - három ajándékcsomagot sorsolunk ki. Aki mind az öt fordulóra beküldi a helyes megfejtést, azok között is kisorsolunk három értékes ajándékcsomagot.A válaszokat kérjük 2009. április 08. (szerda) 12,00 óráig beküldeni a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság címére: 7622 Pécs, Vargha D. u. 3., vagy a [email protected] címre. A megfejtésen...

ÉkestÉk az ősi egyetemes...

Az április 2-án, csütörtök este hétkor kezdődő rendezvény előadója, az Egyesült Államokban dolgozó dr. Paposi-Jobb Andor professzor lesz.

Pécsett is útlezárásokat...

Pécsett is útlezárásokat tart a Gárda A Magyar Gárda Mozgalom 2009. március 30-tól (hétfőtől) félpályás útlezárásokat tart az ország forgalmasabb...

Kétszáz homokozótól...

Kétszáz homokozótól búcsúzik Pécs Pirisi Péterné, a Pécs Holding zöldterületekért felelős osztályvezetője a Pécsi Újság.hu-nak azt mondta, a város már korábban...

Baleseteket szimuláltak a...

Baleseteket szimuláltak a PTE-n Tűzoltók a közúti baleseteknél szükséges teendőket mutatják be egy szimulált jelenetben a hallgatóknak a Pécsi Tudományegyetem...

EKF: nyolcvanmilliós jogi...

EKF: nyolcvanmilliós jogi megbízás Mint arról beszámoltunk - ez év áprilisáig bezárólag - a városháza már aláírt egy szerződést dr. Turi Attila egyéni ügyvéddel,...

Piazzola és Paganini...

Piazzola és Paganini klasszikus gitáron Egy különleges hangszer, ami közös nevezőre hozza a már említett zeneszerzőket, ez pedig nem más, mint a gitár. Ez...

Nyitnikék: tavaszváró kiállítás foltokból

A „Nyitnikék" címet viselő - tavaszváró tematikájú - tárlat kedden 18 órakor nyílik a kulturális intézmény Gebauer Galériájában.

Százötven éve született a Kalevala fordítója

A Somogy megyei Hetes községben született, ahol apja volt a református lelkész. A pécsi gimnáziumi évek alatt magánszorgalomból megtanult gyorsírni, később ez a tudás vált elsődleges pénzkereseti forrásává. Érettségi után a budapesti tudományegyetemen nyelvészetet és irodalmat hallgatott, megtanult finnül, a finn nyelvészet és néprajz bűvkörébe került, s elhatározta, hogy lefordítja a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát.Előbb újságoknál volt gyorsíró, majd 1889-től az Országgyűlési Gyorsiroda alkalmazottja, később vezetője lett, innen ment nyugdíjba 1921-ben. 1889-ben a saját...

Részeg sportautóst „lőttek ki" a forgalomból

A harmincnégy éves ittas férfi gyorsan hajtott, igazoltatni akarták, ekkor hirtelen kézifékkel megfordult és nekik akart menni, ezért lőttek a rendőrök az autó kerekeire többször. A sérült autót a férfi otthagyta és menekülni próbált, de a rendőrök a közelben elfogták. Ellene ittas vezetés, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetésbűncselekmények miatt indult eljárás.

Hoppál Péter letette a...

Hoppál Péter pécsi fideszes önkormányzati képviselő még március 28-án vette át országgyűlési képviselői megbízólevelét a baranyai megyeszékhelyen.A politikus a február 27-én elhunyt...

Félezer marihuánamagot...

Bús Szilvia, a vám- és pénzügyőrség dél-dunántúli parancsnokságának sajtófelelőse hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy járőreik előzetes bűnügyi információk alapján tartottak...

Ellenőrzés: kábítószer...

A gyanú szerint kokain volt náluk, de az anyagot még szakértők vizsgálják. Visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt indult ellenük eljárás, egy huszonnégy éves férfit őrizetbe vett a...

Brazil-magyar fúzió a...

Alegre Correa, a kiváló gitáros, énekes, ütőhangszeres és zeneszerző Braziliában született, az 1990-es évektől pedig Bécsben él, ahol 2003-ban megkapta a "Hans Koller-díjat",...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

08.30 - 09.15 óráig: Pécs, Komlói út09.30 - 10.15 óráig: Pécs, Hársfa u. 10.30 - 11.15 óráig: Pécs, Zsolnay V. út11.30 - 12.15 óráig: Keleti elkerülő út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Nagy I....

Pécsett a Trey McIntyre...

Pécsett a Trey McIntyre Project Trey McIntyre napjaink egyik legsikeresebb koreográfusa. Wichitában született, Kansas államban, tanulmányait a North Carolina...

Állatkert: borítékolt ingatlanspekuláció?

Állatkert: borítékolt ingatlanspekuláció? Tavaly dőlt el: milliárdos felújításra kell sort keríteni a mai zoo területén a működési engedély meghosszabbításáért: költözni kell, vagy be kell zárni a létesítményt. A közgyűlés a második variáns mellett döntött, s már meg is rendelte a Mecsextrém Park szomszédjába, 2010 végi átadással tervezett új állatkert terveit.Dévényi Sándor (az ÖPE képviselője, Kossuth- és Ybl-díjas építész) nemrégiben arra kérte a közgyűlést, vállaljon kötelezettséget a város, hogy mind a belvárosi ingatlant, mind a mecseki telket kizárólag közösségi célra teszi csak hasznosíthatóvá a jövőben. A...

Miből lehetne még megtakarítani?

Miből lehetne még megtakarítani? Az év első hónapjaiban ugyan a kórház szállítói tartozásállománya, illetve az intézménnyel szembeni vevői követelés is csökkent, összességében az intézmény nettó adósságállománya kilencvenmillió forinttal növekedett. Horváth Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke lapunknak azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy az ún. teljesítmény-volumenkorlát milyen hatással lesz az egészségügyre. Hozzátette: miután egy telephelyre költöztek, a létszámot is felül kell vizsgálni. Mint mondta, jelenleg nincs olyan egészségügyi szolgáltató, amelyet...

Újra kreol fogások, nemcsak olvasatra

Újra kreol fogások, nemcsak olvasatra Az elékészítettek garantáltan rendkívül jól sikerültek, elnyerték a tagság döntő többségének tetszését. Ezért merjük bátran ajánlani a következőket is, mindenki számára.A kreol-cajun konyha egyik legjellegzetesebb étele a jambalaya, amit mi ugyan nem készítettünk el, de egyik módozatát szeretnénk bemutatni.JambalayaHozzávalók (4-6 adag): 4 szelet nagy kockákra vágott angolszalonna, 1 apró kockákra vágott nagy vöröshagyma, 2 gerezd összezúzott fokhagyma, 4 meghámozott és apróra vágott paradicsom, ½ kiskanál kapormag, ½ kiskanál kakukkfű, 1 pohár főtt rizs, 1 pohár...