Soltész: több lehetőséget a fogyatékkal élőknek
"Ahogy az országnak, úgy a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos gondolkodásnak is új irányt kell vennie, mert a fogyatékosok nem eltartottjai, hanem olyan részesei a társadalomnak, akik azt szolgálni szeretnék" - fogalmazott a politikus.Soltész Miklós úgy vélte: ennek érdekében kiemelten fontos, hogy a fogyatékkal élők az eddiginél könnyebben jussanak hozzá a mindennapi életükhöz, a tanulásukhoz, fejlődésükhöz szükséges eszközökhöz, a társadalom megértőbb, befogadóbb legyen irányukban, a munkaadók pedig jobban értékeljék őket a munkaerőpiacon.Megítélése szerint előnyös lenne...Szombaton is nyitva tart az APEH
"Március 28-án, szombaton is nyitva tartanak az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának központi ügyfélszolgálatai és kirendeltségei. Az adózók a pénteki nyitva tartás szerint, vagyis 8 és 12 óra között intézhetik el adózással kapcsolatos ügyeiket.A szombati munkanapra való tekintettel az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának ügyfélszolgálatai is nyitva lesznek 2009. március 28-án, szombaton. Az adózók személyesen 8 és 12 óra között intézhetik el ügyeiket, míg a telefonos ügyfélszolgálat munkatársai 8:30 és 13:30 között várják a 06-40/42-42-42-es telefonszámra...Előadás a régiók és az EKF kapcsolatáról
A Vendégváró Baranya - Vendégvárók Pannóniában című tanácskozáson Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. ügyvezető igazgatója előadást tart a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program és a régiók kapcsolódási lehetőségeiről.A teljes program megtalálható a baranyaikultura.hu oldalon.Mégis a máltaiaké lesz a...
A Fidesz-KDNP frakció szerint ugyanis a mostani csökkentés azért válik - így a kampányidőszakban - lehetővé Pécsett, mert a...
Traffipax csütörtökön...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Aidinger J. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Nagy I. út10.30 - 11.15 óráig Kozármisleny11.30 - 12.15 óráig Keleti elkerülő út13.00 - 13.45 óráig 192-es km....Római bazilika: folytatják...
- Tavasszal, azaz néhány héten belül folytatjuk a munkát - mondta Tóth Zsolt ásatásvezető lapunknak. Mint közölte, a kétezer...
Chance Operation a Kamarában
A Chance Operation egy kompozíciós forma, amelynek elnevezése a zeneszerző John Cage-től származik. Táncban ezt az eljárást...
A hét végére megérkezik az...
Erősödik a nappali felmelegedés a következő napokban, a csúcshőmérséklet kicsivel a sokévi átlag fölött alakul. A hét végére megszűnnek az éjszakai fagyok is - mondta a...Leányvásár: új bemutató a...
Györfi Anna "Bessy" és Zayzon Zsolt "Fritz" szerepében Jacobi Viktor: Leányvásár című operettjének...
Kozármisleny a méhnyakrák megelőzéséért
"Országosan egyre több önkormányzat hirdeti meg programját a méhnyakrák ellen. Egy Baranyai megyei kisváros - Kozármisleny is büszkén csatlakozik azon önkormányzatok sorához, melyek támogatják a helyi 12-13 éves lányok méhnyakrák elleni védőoltását, és a vakcinákat kezdvezményes áron bocsájtják a programban résztvevő, összesen 57 leánygyermekek részére.Kozármisleny 5700 fős településként is megpróbál lehetőségeihez mérten tenni az egészségért, és a helyi leányokért, főleg, hogy a település korfája igen fiatal, és az egyik legfontosabb értéknek a fiatalság egészségének...Élettársa három csontját törte részeg férfi
A férfi korábban hasonló bűncselekmények elkövetése miatt már elítélték. Az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették.A merész mandulafácska verspályázat eredménye
A Bertók László, Kossuth-díjas költő vezette zsűri mintegy 160 pályaművet értékelt, és bizony nem volt könnyű dolguk: számos egészen kiváló, Janus szellemében, de mégis 21. századi életünkre reflektáló vers érkezett be: csipkelődő, gunyoros, erotikus és magasztos gondolatokat hordozó művek egyaránt. A végső döntés eredményeképpen az I. díjat Kun Árpád, a II. díjat Csehy Zoltán, a III. díjat Baráth Katalin kapja. A díjátadó március 27-én, délelőtt 11 órakor lesz a Régészeti Múzeumban, az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 pogram márciusi vendége, a holland Donald Niedekker...Természetvédelmi területről...
Az erdő a Duna-Dráva Nemzeti Park természetvédelmi területéhez tartozik. A bűncselekménnyel okozott kár eléri a 700 ezer forintot.Orbán Viktor Pécsett tart...
Részletes program:15:00-15:10Páva Zsolt, Pécs polgármesterjelöltje Köszöntő15:10-15:30Előadások:Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar...
Tubes: nem támogatták...
Az előterjesztők nevében Bánki Erik (Fidesz) elmondta: azt az állapotot szeretnék visszaállítani, hogy a helyi építésügyi hatóságok felfüggeszthessék a hatósági eljárást a másodfokon...PK Zrt. - hétfőtől csak az...
"Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pécsi Közlekedési Zrt. autóbuszaira 2009. március 30-ától csak az első ajtón lehet felszállni. Ezzel a rendszerrel arra törekszünk, hogy csökkentsük az...Művészetek és Irodalom...
A tárlat ünnepélyes megnyitására március 27-én, 18 órakor kerül sor a kulturális intézményben. A kiállítást azonban az eredeti terveknek megfelelően március 26-tól tekinthetik meg az...Jeszenszky Géza szerdán...
A 16 órakor kezdődő kötetlen beszélgetés témája a magyarság helyzete. Jeszenszky Géza ezt követően 18 órakor a Márton Áron Szakkolégiumban tart előadást.Kiállítás nyílik Bagossy Levente díszleteiből
A színházi világnapon, pénteken nyíló tárlat olyan munkákat vonultat fel, amelyet a közönség eddig nem láthatott - mondta el Bagossy Levente az MTI-nek kedden. Hozzátette: a tárlatra elsősorban a szívéhez közel álló terveket válogatta ki. Az interaktív "babaszobák", azaz makettek belsejében lévő színpadot forgatni lehet, a világítás fel- és lekapcsolható. Az érdeklődők 6 makettben gyönyörködhetnek: a 2 nagyszínpaditól az egészen kis méretűig. A többi között a Vígszínházba tervezett Úrhatnám polgár historizáló, látványos díszlete, a kecskeméti Katona József Színházban...Parlagon hever a pécsi Rákóczi-ház
Eredetileg 2005 őszére szándékozták átadni az épületet, amelyben 43 és 120m² közötti alapterületű lakásokat kínáltak eladásra 320 és 340 ezer forintos négyzetméteráron.A 29 lakás közül eddig mindössze hetet tudott értékesíteni a beruházó Hungária 14. Project Kft. Vitályos László, a cég ügyvezető igazgatója elmondása szerint a (sokadik) tervezett átadás meghiúsulásában nagymértékben közrejátszott a kialakuló válság, no meg az, hogy áll az ingatlanpiac, ezért „sikerült" eddig ilyen kevés lakást és üzletet el- illetve bérbe adni; az értékesítés azonban...
Zsolnay: Matyi Dezső cáfolja Tóthot
Matyi Dezső azonban szerdán délelőtt - Tóthtal ellentétben - egészen mást mondott lapunknak. Szerinte hétfőn mindössze annyi történt, hogy írtak egy levelet, amelyben felhívták a kiírók figyelmét a törvényesség betartására, és arra, hogy a közgyűlés által elfogadott szindikátusi szerződés-tervezetben foglaltak ellentétesek a pályázati felhívással, hiszen abban már nem biztosítják a vevő részére a teljeskörű menedzsment jogokat. Matyi szerint a levélben csak az szerepelt, hogy amennyiben a kiíró a feltételeit fenntartja, csupán akkor tekintsék érvénytelennek ajánlatukat.Mint...
« Előző
49248 | 49275 | 49302 | 49329 | 49356 | 49383 | 49410 | 49437 | 49464 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Célba értek az első ingyenes...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Huszonöt éves jubileumukat ünneplik...
- Egyszerűbbé vált a 14 év alatti...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Veszélyjelzést adtak ki Baranyára:...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

