2010-ben háromnapos lesz a Batta Dem Fesztivál
2009. április 16. csütörtök 14:03
Kerekes Kornél, az együttes frontembere, egyben a fesztivál főszervezője elmondta, idén a Jahmali zenekar lesz a fő attrakció. A reggae csapat az 1960-as évek végén alakult. A Batta Dem Reggae Fesztivál idén kétnapos lesz, jövőre azonban háromnaposra tervezik.
Nagyon fontos a pécsi kulturális életben a könnyűzene, hiszen ebben a műfajban komoly eredmények születtek a városunkból kiindulva - mondta Tóth Bertalan alpolgármester, aki már nem először a fesztivál fővédnöke. Hozzátette, hogy ezen kezdeményezéseket a város a jövőben is támogatni fogja, s reméli, hogy a fesztivál jövőre is támogatást fog kapni.
A fesztivál nem csak a zenéről, hanem a pozitív gondolkodásról és a szeretetről is szól. Ennek fényes bizonyítéka, a társszervező Emberség Erejével Alapítvány sokrétű programjai. Kádi Maja, a szervezet vezetője elmondta, hogy a fesztivál ideje alatt emberi jogokkal kapcsolatos filmeket vetítenek, lesz "emberi jogi casino" de akár várost is építhetünk legóból, ha a koncertek helyett a nyugodtabb időtöltést választjuk.
Szebeni János, a Pécs2010 Nonprofit Kft. képviseletében hangsúlyozta, hogy jövőre a fesztivál a támogatott rendezvények között fog szerepelni. Mint mondta, több könnyűzenei fesztiválon is valószínűsíthetően jelen lesz idén a Pécs2010 EKF program, megemlítve a Sziget, a Volt, a Balaton Sound vagy a romániai Félsziget Fesztivált. A sajtótájékozatót a Zagastic együttes fellépése zárta.
Forrás: Pécs2010 Sajtóiroda
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...
- Prostitúcióra kényszerített két lányt...
- Színészeket, rendezőket és filmes...