Új bemutató és összefogás három város között
2009. április 15. szerda 17:37
Elérhetetlen területek címmel Zachár Lóránd, a Dance Works Rotterdam művésze, Sakk-matt címmel Raza Hammadi, a Párizsi Ballet Jazz Art művészeti vezetője készített egyfelvonásos koreográfiát.
A premierre meghívást kapott Kiss János, a Győri Balett igazgatója, Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, Juronics Tamás a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője és Kenesei Edina projektvezető.
Nem véletlenül, hiszen Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatójának kezdeményezésére a Pécs2010 EKF program keretein belül együttműködés indult a három vidéki nagyegyüttes között, melynek eredményeként 2010-ben Dante Isteni színjátékát mutatják be Pécsett, Szegeden és Győrben.
Pécs 2010-es önálló kulturális programjai közül kétségtelenül az egyik legnagyobb vállalkozás a Győri Balett, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett közös projektje, Dante: Isteni színjátékának táncszínpadi változata, mely ötvözi az új cirkusz, a balett és a kortárs tánc elemeit.
A produkció pénzügyi hátterét Pécs, Győr és Szeged városa, ill. az OKM közös erővel biztosítják, megvalósítva ezzel a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón tett vállalásukat a három város összefogásáról.
Forrás: Pécs2010 Sajtóiroda
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...