Kisiskolások tettek látogatást az APEH-nál

2009. április 21. kedd 17:20

Másodikos kisdiákokat látott vendégül az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága. A Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 2.b osztálya „üzemlátogatásra" érkezett a hivatalba, ahol az ügyfélszolgálati terület munkáját ismerhették meg.

„Ismerjük meg szüleink munkahelyeit" címmel indított sorozatot a Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, amelynek másodikos diákjai ezúttal az Adóhivatalt látogatták meg.

A tanulók először az ügyfélszolgálatot nézték meg. Itt rövid tájékoztatást kaptak a hivatali viselkedésről és az adóhivatal munkájáról. Ezt követően mindenki sorszámot húzott, majd az ügyfélszolgálat munkatársaival beszélgethetett. Volt, aki nyomtatványt töltött ki, mások az ügyintézők munkájának részleteire voltak kíváncsiak. A látogatás az APEH telefonos ügyfélszolgálatán folytatódott, ahol a telefonos tájékoztatást végző ügyintézők beszélgetéseibe hallgathattak bele a lelkes és érdeklődő kicsik.

Az adóhivatal - tavaly elfogadott középtávú stratégiájának megfelelően - kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a jövő adózóinak adótudatosságát növelje. Az alsó tagozatos általános iskolások látogatása kiemelkedő jelentőségű az APEH számára, hiszen a gyerekek személyes élményt szerezhettek a hivatal működéséről és a munkatársakról. Bízunk benne, hogy hivatali látogatásuk során kellemes emlékekkel gazdagodtak, amit családjukkal és barátaikkal is megosztanak majd.

Forrás: APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága