Pécsbánya bállal köszönti a nőket
Az alkalomról, amelyet az ENSZ is a világnapok között tart számon, a Gesztenyés utca 17. szám alatt fellelhető Pécsbányatelepi Közösségi Ház - mint minden évben - ebben az esztendőben is bállal emlékezik meg, amelyen este hattól vehetnek részt a mulatni vágyók.A program résztvevőit a Pécsi Társastánc Sportegyesület látványos bemutatója fogadja, majd a jelenlévőket pezsgővel köszöntik a szervezők - tudatta Vágner Ibolya, a közösségi ház vezetője. A továbbiakban tánc, valamint értékes tombola-ajándékok kisorsolása színesíti az estet, amelyhez a helyi Pusch zenekar szolgáltatja a...
Kőhegyi lemond gazdasági tisztségeiről
A régi létesítmény fejlesztésének kiötlői és jelenlegi üzemeltetői - ahogy a korábbi években szinte mindig - kérdésünkre azzal védekeztek, hogy szerintük nem a város vezetése és a repteret üzemeltető cég tehet arról, hogy a menetrend szerinti-, avagy charterjáratok ebben a szezonban nem érintik Pécset. Ők mossák kezüket, mondván, Pécs biztosítja a landoláshoz a lehetőséget egy nemzetközi reptér formájában, s nem az ő feladatuk a járat- és túraszervezés.A helyzetet ugyanakkor árnyalja, hogy a túraszervezők sem tudnak mit tenni, a mai rövid kifutópályára még a...
Riport a pécsi botrányokról a Hírtévében - VIDEÓ
"Kulturális Fesztiválnak indult, de lehet, hogy csak vurstli lesz belőle. Korrupt mutatványosok, szocialista illuzionisták. Eladó családi porcelán, terülj asztalkám a baráti körnek. Célpontban Pécs, az elpuskázott lehetőségek városa."NÉZZE MEG A RIPORTOT: KLIKK IDE!Narancssárga riasztás a...
Ezeken a területeken ugyanis erős vihar és 90 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökések várhatók. A Balaton térségében a riasztás szerint 95-100 kilométer per órás széllökés...KDNP-sorozat Pécsett: "akár...
A jó humorú lelkész többek között a bűnről, a bűnbocsánatról, és a hibáink felismerésének a fontosságáról beszélt. Sokat ismételgetett mondata volt: "A rossz lelkiismeret a jó...De Blasio szerint az...
Vajon megteheti-e a magyar kormány, hogy visszatartja az EURO/HUF árfolyam változásával keletkező többletforrást, melynek jogos tulajdonosai azok a kedvezményezettek, akiknek a projektek...Traffipax szombaton Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Maléter P. út09.30 - 10.15 óráig Nyugati elkerülő út (Expo)10.30 - 11.15 óráig Pécs, Megyeri út.11.30 - 12.15 óráig Pécs, Aidinger J. út13.00 - 13.45 óráig Pécs,...Alig használhatók Pécs...
Pécsett napi eseménynek számít, hogy órákra elmegy az áram, megszűnik a gázszolgáltatás, vagy éppen a telefonvonalak szakadnak...
Pécsi Arcok - Vicze Csillát...
- Az elmúlt években nagy elszántságról tett tanúbizonyságot a civil mozgalom, ahogy maga Vicze Csilla is. Ez a kitartás,...
Mennyire ismeri saját városát?
Az esemény délelőtt 10 órakor Gonda Tibor alpogármester köszöntőjével veszi kezdetét, a Városháza előtt. Ezt követően, valamint 11.30-kor indulnak a vezetéssel színesített belvárosi túrák - hívták fel a figyelmet a Pécsi Kulturális Központ munkatársai.A résztvevők választásuk szerint kapcsolódhatnak a régi belvárosi sétálóutcák nevezetességeit érintő menethez, de megismerhetik a „Széchenyi tér titkait", illetve a „Belváros gyöngyszemeit" is. A programon résztvevőknek a pécsi Utazás Kiállítás és Vásár szervezője, a Fair-Expo Kft. kedvezményes belépésre...
Bővíti szolgáltatásait a siklósi kórház
A mintegy százéves múltra visszatekintő kórházat működtető nonprofit társaság a fejlesztésekre a közelmúltban 799 millió forintot nyert az Új Magyarország Fejlesztési Tervnek az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg-szolgáltatások fejlesztését szolgáló pályázatán - mondta Kanizsai István.Beszámolt arról, hogy a pénzből több épületrészt lebontanak, egy 2000 négyzetméteres új részleget építenek, 1000 négyzetméteren felújítanak, s több mint félezer négyzetméterrel növelik a telkük zöldterületét.Pál Klára osztályvezető főorvos hozzátette: a ma 125 ággyal, azon belül...Nagy siker az erdő-kiállítás
Kézműves foglalkozások, az erdővel, a faanyag-felhasználással kapcsolatos ismeretterjesztő bemutatók, érdekességek várták egész héten az Árkádban lévő erdő-kiállításon a látogatókat. A stand nagy sikert aratott: eddig összesen 5 ezren látták a kiállítást, a hétvégi forgalommal együtt pedig ez a szám akár a 8 ezret is elérheti. Rendkívül sokan érdeklődtek a fafelhasználás adatairól is, és a tájékoztató kiadványok is jól fogytak. A kiállítás a gyerekek körében is népszerűnek bizonyult: mindennap jöttek csoportok a foglalkozásokra és az ismeretterjesztő előadásokra. A gyerekek...Perelhetnek a társasházak a...
Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy az önkormányzat idén félmilliárd forinttal támogatja a beruházásokat, ám a februárban elfogadott büdzsében egy forintot sem irányoztak elő erre a...Idős gyalogost gázolt el...
Nyolcvanöt éves gyalogost gázolt el egy autós Pécsett a Kórház téren csütörtök délelőtt. Mindketten szabályt szegtek, az autós a záróvonalon átlépve kanyarodott, a gyalogos pedig nem a...Bezár a harkányi...
A szeméttelepet azért kell bezárni, mert a jogszabályok szerint július 15-től kizárólag az uniós előírásoknak megfelelő szilárdhulladék-lerakók üzemelhetnek, a szigetelés nélküliek nem.Az...Olasz vendégek érkeznek az...
A ma nyíló 14. Utazási kiállításra érkező olasz delegációt látja vendégül Pécs MJV alpolgármestere. A háromnapos rendezvényen Pécs testvérvárosa mellett Lazio régió képviselői, valamint...Traffipax pénteken Pécsett...
08.30 - 09.15 óráig Pécs, Táncsics M. út09.30 - 10.15 óráig Pécs, Siklósi út10.30 - 11.15 óráig 58-as fkl. út11.30 - 12.15 óráig Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45 óráig Nyugati elkerülő út...Okmányiroda: indul a roham
Mostantól havonta ezrével fognak érkezni azok, akiknek útlevélre van szükségük, s ugyanígy a jogosítványt szerzők, a...
Közel kétmilliárd kórházi adósság
- A kórház beszállítóit közvetlenül nem érintik a pénzügyi nehézségek - mondta Horváth Zoltán, az intézményt fenntartó Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke. Hozzátette: a közel 1,5 milliárdra rúgó teljes szállítói tartozásban benne van az úgynevezett faktorálási művelettel átütemezett egymilliárdos adósságállomány is.A faktorálás lényege, hogy egy pénzintézet felvásárolja és rendezi a beszállítók felé a tartozást, így az adós (jelen esetben a kórház) ezt követően már a bank felé tartozik. Az alelnök azt mondja, havonta, ütemezetten fizetik majd az összeget, de a...
Utazási kiállítás- GALÉRIÁVAL
NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!A főként a belföldi turizmus fellendítését célul kitűző rendezvény az előző évek tapasztalatai alapján idén a nagyobb hangerővel járó színes kulturális kísérőprogramokat délután kettő és négy óra közé szervezte. Ezek keretében a látogatókat élő kívánságműsor, az utazáshoz kapcsolódó divatbemutató, valamint egy igen látványos hastánc-előadás szórakoztatja - közölte Ferenczy Tamás főszervező.A kiállítást egy ötszáz forintos belépőjegy megváltásával tekinthetik meg az érdeklődők, amellyel automatikusan kétóránkénti sorsoláson vesznek részt. Az...
Szili köszöntötte a vallási konfereciát
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Nagy Endre, a budapesti Semmelweis Egyetem professzora beszélget a Vallások és egyházak az egyesült Európában című nemzetközi konferencián a Pécsi Tudományegyetemen.
« Előző
49464 | 49491 | 49518 | 49545 | 49572 | 49599 | 49626 | 49653 | 49680 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Megkezdődött az életveszélyes...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Célba értek az első ingyenes...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Várhatóan csökken a...
- Jelentkezőket toboroznak a...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Egyszerűbbé vált a 14 év alatti...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...

