Tovább rágódik az SZDSZ
2009. március 28. szombat 11:46

A volt szigetvári tsz-elnök-párttitkár, jelenlegi agrárminiszter az MSZP vezetését is átveheti a múlt héten megválasztott Gyurcsány Ferenctől - értesült a hírtelevízió.
Úgy tudni, Gyurcsány pártelnöki tisztségéről is felajánlotta az MSZP elnökségének lemondását.
Gráf korábban azt mondta, nem érzi magát felkészültnek a miniszterelnökségre.
Az MSZP saját politikusai között keres most már miniszterelnököt, így az SZDSZ által ajánlott Bokros Lajos várhatóan nem lesz miniszterelnök. Az SZDSZ korábban kizárta, hogy pártpolitikust támogassanak, így egyre valószínűbb az előre hozott választás.
Szombat délután négy órára a fővárosba rendelték az MSZP megyei elnökeit - értesült szocialista forrásokból az MTI.
FRISSÍTVE:
(11:48)
Gráf József egyelőre nem hallott arról, hogy a neve bármilyen módon felmerült volna a szombat délelőtti MSZP elnökségi ülésen - jelentette a távirati iroda.
Emlékeztetett arra, hogy egy héttel korábban már felmerült a neve lehetséges miniszterelnök-jelöltként, de ő akkor is közölte, más típusú személyben gondolkodik erre a posztra.
Teljesen meglepte az, hogy lehetséges pártvezetőként szóba került a neve, hiszen a legutóbbi tisztújításon már nem indult el elnökségi helyért sem, hogy jobban az agráriumra, miniszteri munkájára tudjon koncentrálni. A témáról azonban ennél többet egyelőre nem kívánt mondani.
A Népszabadság szerint az SZDSZ ügyvivői megerősíteték: hallottak Gráf esetleges jelöléséről, de miniszterelnökként számukra elfogadhatatlan.
FRISSÍTVE:
(13:03)
Nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Bokros Lajos. A Horn-kormány pénzügyminisztere, akit az SZDSZ javasolt kormányfőjelöltnek, ezt szombaton Budapesten jelentette be az MDF kampánynyitó rendezvényén.
Szóba sem kerül még annak a megfontolása sem, hogy én ezt az ajánlatot elfogadjam - mondta Bokros Lajos, hozzátéve: "sértő még a gondolata is annak, hogy a hírnevemet, hitelességemet odaadjam egy olyan programhoz, amelynek a sikerében nem bízom". Márpedig a szocialista párt mereven elzárkózik az én programomtól - állapította meg.
Az MDF bátran áll az előre hozott választások elé, ha sor kerül rá - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt európai parlamenti választási kampánynyitóján. Ha sor kerül rá, az MDF bátran állhat az előre hozott választás elé, hiszen a választók tudják, hogy mit várhatnak a párttól. A választás mérföldkő lehet a Magyar Demokrata Fórum számára - hangsúlyozta a pártelnök. Az MDF az őszinte politikát képviseli: a válságból kivezető út "nem mézeskaláccsal van övezve" - húzta alá.
Nem az a legfontosabb kérdés, hogy hogyan hívják az ország miniszterelnökét, hanem, hogy milyen programot valósít meg - tette hozzá. Dávid Ibolya szerint baloldali pártok "kutyakomédiába illő" folyamatot indítottak el az elmúlt hetekben.
Ez a kampány a remény kampánya lesz - mondta Herényi Károly, az MDF országgyűlési képviselője a kampány megnyitásaként. Ez a kampány utat mutat, hogy miként lehet ebből a reménytelen helyzetből az országnak és egész Európának "kikecmeregnie" - mondta Herényi Károly. Az MDF EP-listáján lévő jelöltek garanciát jelentenek arra, hogy a megoldáshoz szükséges tudás és tapasztalat rendelkezésre áll - tette hozzá.
Az egyik dunai rendezvényhajón megrendezett kampánynyitón a tervek szerint a pártelnök, valamint Bokros Lajos és Habsburg György is beszédet mond majd.
Az MDF európai parlamenti listáját Bokros Lajos vezeti, őt kilencen követik: Habsburg György, Kerék-Bárczy Szabolcs, Joó Szabolcs, Dávid Ibolya, Járai Zoltán, Pusztai Erzsébet, Nagy Tamás, Farkas Péter és Kemény Attila.
FRISSÍTVE:
(14:22)
Az SZDSZ egyelőre nem kívánja kommentálni a Bokros Lajos döntése nyomán kialakult helyzetet - közölte a párt sajtóosztálya az MTI-vel. Hozzátették, hogy csak később nyilatkoznak a helyzetről.
Szünetet tart az MSZP országos elnöksége, amely szombat reggel óta ülésezik a párt budapesti székházában.
A tanácskozásról távozott Veres János pénzügyminiszter, elnökségi tag és Tukacs István, a párt pénzügyi ellenőrző bizottságának vezetője is, de egyikük sem nyilatkozott. Az MTI telefonon elérte Veres Jánost, aki nem kívánta kommentálni az eddig megjelent híreket.
Az országos elnökség szombaton reggel kilenc óra óta ülésezik, azóta az újságírók az utcán várták a híreket, s csak kora délután engedték be őket az épületbe. Az MTI úgy tudja, hogy a szünet fél háromig tart, négy órakor pedig a párt megyei elnökei ülnek össze a pártszékházban.
FRISSÍTVE:
(15:04)
Gyurcsány Ferenc szerint nem válhat ketté a miniszterelnöki és az MSZP elnöki pozíció - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a párt országos elnöksége ülésének szünetében újságíróknak.
Nyakó István sajtóhírekre reagálva közölte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök továbbra is fenntartja álláspontját, "hogy ha egy pártból jön a miniszterelnök, akkor egyben ő legyen a párt elnöke is". Hozzátette: a kormányfő szerint nem szabad kialakulnia két hatalmi centrumnak egy párton belül.
A szóvivő elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc mindezt alkalmazta saját helyzetére is, arra gondolva, hogy amikor kormányon van egy párt, akkor a párt vezetése és a miniszterelnöki pozíció ne váljon ketté.
Ezt a felvetést az országos elnökség nem tartotta aktuálisnak - tette hozzá.
Az MSZP-nek az a célja, hogy szélesebb politikai támogatással rendelkező kormány alakuljon - közölte. A szóvivő elmondta: ezt fogják javasolni az MSZP megyei elnökeinek, akik délután négy órától közös konzultációt tartanak az országos elnökséggel.
Nyakó István elmondta azt is, hogy az MSZP tudomásul vette, hogy az SZDSZ jelöltje, Bokros Lajos nem vállalta a jelöltséget.
FRISSÍTVE:
(15:33)
Glatz Ferenc már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról. Az akadémia volt elnöke szombaton az MTI-nek azt nyilatkozta: ezt a levelet csütörtökön küldte el Gyurcsány Ferencnek.
Korábban - politikai és társadalmi egyetértés esetén - elképzelhetőnek tartotta, hogy elvállalja a jelölést, azonban szerinte nincs meg ez a háttér, ezért is írta meg a levelet a miniszterelnöknek - mondta.
FRISSÍTVE:
(16:38)
Az Index.hu és Nol.hu információi szerint a délelőtt folyamán négy lehetséges miniszterelnök-jelöltről tárgyalt MSZP elnöksége. Köztük volt, Gráf József, Vértes András, Takács János és Bajnai Gordon is. Ám mint kiderült, Gráf nem vállalja a posztot, és az is ismeretes, hogy Vértes András és Takács János jelölését pedig az SZDSZ nem támogatja.
Az internetes portálok szerint így most Bajnai Gordon miniszteren van a sor, s az MSZP abban bízik, hogy Kóka János meg tud győzni legalább néhány szabad demokratát, hogy támogassák egykori üzlettársát, Bajnait.
Az Index.hu szeint az MSZP-n belül komolyan lobbiznak Kiss Péter jelöléséért is, ami viszont Gyurcsány távozását jelentené. A délután Budapestre érkező megyei elnökök nem szeretik Bajnait, de félnek az előre hozott választástól.
FRISSÍTVE:
(17:46)
Kiss Péter, az MSZP alelnöke a párt elnökségi üléséről távozóban azt mondta a helyszínen várakozó újságíróknak szombat délután: nagyon reméli, hogy az egyeztetések eredményesek lesznek.
A politikus nem válaszolt az újságírói kérdésekre, amelyek között az is szerepelt, hogy vállalná-e a miniszterelnök-jelöltséget. Kiss Péter annyit mondott: tart a párt elnökségi ülése, egyeztetnek a megyei elnökökkel, és várhatóan a frakció is összeül még a nap folyamán.
Az MSZP székházánál továbbra is sok az újságíró, egyelőre nem engedik be őket az épületbe. Az üvegajtón keresztül látható, hogy jelen van Bajnai Gordon fejlesztési miniszter aki nem tagja a pártnak, és akinek neve korábbi sajtóhírek szerint szintén felmerült, mint esetleges miniszterelnök-jelölt.
FRISSÍTVE:
(18:33)
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnöki posztról szombaton.
A kormányfő az MSZP elnökségi üléséről távozóban erősítette meg a hírt az MTI-nek, hozzáfűzve: a jövő heti kongresszuson új elnököt választ a párt.
Gyurcsány Ferencet 10-20 tüntető árpádsávos zászlókkal, pfujolással és kiabálással fogadta, ezért nem tudott az épület előtt beszállni autójába. A Jókai utcában mintegy 50 rendőr áll sorfalat az úttest két oldalán.
A miniszterelnök arról nem nyilatkozott, hogy Bajnai Gordon lesz-e a kormányfőjelölt, de azt mondta, biztosítani tudják a többséget az új jelölt megválasztásához. A többi elnökségi tag nem nyilatkozott az újságíróknak.
FRISSÍTVE:
(21:41)
Informális megbeszélést tartott az SZDSZ a párt budapesti, Gizella utcai székházában a miniszterelnök jelölése kapcsán kialakult helyzetről szombaton.
Az SZDSZ vezetői kora este óta tárgyaltak a párt székházában.
A megbeszélésen részt vett Fodor Gábor pártelnök, Kóka János frakcióvezető, Horn Gábor kampányfőnök, Magyar Bálint, Pető Iván és Bőhm András országgyűlési képviselő és Szent-Iványi István, az országos tanács elnöke.
Győri Krisztina, az SZDSZ sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: szombaton már nem tartanak egyeztetést a szocialistákkal, vasárnap viszont összeül a párt ügyvivői testülete és frakciója.
FRISSÍTVE:
(21:52)
Bajnai-csomag: megszűnő távhő- és gázártámogatás
Megszüntetné a gázár- és távhőtámogatást, a gyedet csak a gyermek 1 éves koráig adná, a nyugdíjemelés kiszámításánál pedig megszüntetné a svájci indexálást Bajnai Gordon miniszterelnökként - tudta meg az Index. - A politikus a MÁV állami támogatását is csökkentené. Ez az a megszorító csomag, amelyet a Veres János által irányított Pénzügyminisztérium állított össze, de amelyet Gyurcsány Ferencnek nem volt bátorsága megvalósítani - érthetően, hiszen újabb családok százezrei számára a mélyszegénység rémképét vetíti elő.
Jóval tovább mehet a Bajnai-csomag a nyugdíjterületen is annál, mint amit végül is a Gyurcsány-kormány elhatározott. A mai svájci indexálásáról (amelynél a nyugdíjemelés a reálbérnövekedés felével haladja meg az infláció mértékét) a szimplán inflációkövető indexálásra térhetünk, elhalaszthatják a 2010-es nyugdíjkorrekciós programot, befagyaszthatják a nyugdíjminimumot, és ezen keresztül a hozzá kötött szociális juttatásokat is.
A kész tervek szerint a rokkantnyugdíjazásnál szigoríthatják a felülvizsgálatot, és nem kizárt, hogy ugyanez igaz lesz a fegyveres testületek nyugdíjazási feltételekeire is.
Benne van a kalapban a bonus-malus rendszer 2013-ban tervezett átalakításának előbbre hozatala. A csomagban megtalálható a Gyurcsány-pakk két nyugdíjeleme: az újonnan nyugdíjba menőknél a 13. havi nyugdíj elvétele és a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése is.
FRISSÍTVE:
(vasárnap, 10:59)
Megkezdődött az SZDSZ ügyvivő testületének és frakciójának közös megbeszélése vasárnap délelőtt Budapesten, a párt Gizella utcai székházában.
A szabad demokrata politikusok a Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kormányfői jelölése nyomán kialakult helyzetet elemzik. A székházba érkezők a sajtónak nem nyilatkoztak.
Fodor Gábor pártelnök arra a kérdésre, hogy van-e esélye arra, hogy Bajnai Gordont támogatni tudják csak annyit mondott: "összegyűlünk, megbeszélünk minden kérdést, és el fogjuk dönteni". Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter ezzel egy időben sajtósa útján közölte az MTI-vel, egyelőre nem kíván nyilatkozni.
Nincs még kitűzött időpontja, de várhatóan a nap folyamán az MSZP és az SZDSZ egyeztet az új kormányfő személyéről, az MSZP késő délután frakcióülést tart. Az SZDSZ vezetői szombat este már tartottak egy informális megbeszélést a miniszterelnök jelölése kapcsán kialakult helyzetről.
Az Index forrásai szerint szombat este még két-három szavazatnyi előnyben voltak a liberálisok ügyvivői között a Bajnai jelöltségét ellenzők. A párt ügyeit ismerők közül többen valószínűsítik, hogy "egész éjjel ment a telefonálgatás" a szavazati arányok megfordítása érdekében. Jelenleg döntetlenközeli a helyzet, mondta egy informátor, aki szerint most egyetlen ember véleményének megváltoztatása is mgfordíthatja az állást.
FRISSÍTVE:
(14:20)
Az Index beszámolója szerint véget ért az SZDSZ ügyvivőinek és frakciójának délelőtt 9 óta tartó közös tanácskozása. A megbeszélésről távozók közül senki nem nyilatkozott, csak annyit közöltek, háromkor az MSZP-vel találkoznak.
FRISSÍTVE:
(15:45)
Az SZDSZ ügyvivői testülete és parlamenti frakciója közös megbeszélésen tekintette át a miniszterelnök-jelölés kapcsán kialakult helyzetet, és azt érzékelik, hogy kritikus helyzet alakult ki az MSZP-ben, aminek Magyarországra nézve komoly következményei vannak - mondta Fodor Gábor a két testület ülését követően az újságíróknak vasárnap.
A pártelnök hozzátette, az SZDSZ eddig is világos álláspontot képviselt: a végsőkig készek arra, hogy valamilyen megoldást találjanak. Emellett viszont világossá kívánta tenni, hogy "van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni".
Közölte, hogy az ügyvivői testület és a frakció folytatni fogja a munkáját, hétfőn is összeülnek és tanácskoznak. "Természetesen ha konkrét helyzetek alakulnak ki, konkrét javaslatok vannak, azokat meg fogjuk vitatni, értékelni fogjuk" - mondta Fodor Gábor, aki közölte, hogy ő maga is konzultál pártja megyei elnökeivel.
Meggyőződésének adott hangot, hogy az SZDSZ-től a jövőben is felelős és világos politika várható. Fodor Gábor az újságírói kérdésekre nem válaszolt.
Az Index szerint az SZDSZ-ben 6:6-os arány alakult ki a Bajnai jelölését támogatók és ellenzők között, de mivel Demszky Gábor az ülésen nem vett részt, az ő szavazata döntheti el a kérdést. A főpolgármester álláspontja egyelőre nem ismert.
FRISSÍTVE:
(17:45)
Az Index információi szerint Bajnai Gordon ultimátumot küldött a pártokhoz: éjfélig vagy egyértelműen kiállnak miniszterelnöksége mellett, vagy kiszáll. Két feltételt szabott, az egyik az, hogy az SZDSZ ügyvivőinek többsége támogassa miniszterelnökségét, a másik: az MSZP és az SZDSZ írjon alá egy, a programjának főbb elemeit tartalmazó nyilatkozatot.
Az internetes portál korábban azt írta, hogy a délután folyamán a szabad demokrata ügyvivők végül - a korábbi hírekkel szemben - mégsem szavaztak Bajnairól, mert nem is tudták, miről tárgyalnak.
FRISSÍTVE:
(18:53)
Megkezdődött az MSZP-frakció ülése vasárnap este Budapesten. Az MTI úgy tudja, hogy a képviselők folytatják a szombaton elkezdett tanácskozást a kormányfőjelölés miatt kialakult helyzetről.
A frakcióülésre eddig nem érkezett meg sem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök, sem Bajnai Gordon lehetséges miniszterelnök-jelölt. Kiss Péter alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Szekeres Imre elnökhelyettes már ott van a tanácskozáson.
Az MTI tudósítójának becslése szerint a frakcióülésen lényegesen kevesebben vesznek részt, mint a szombat estin, amelyen több mint 100 képviselő volt. Az MTI információ szerint vasárnap már nem lesz hivatalos egyeztetés a kormányfőjelölt személyéről az MSZP és az SZDSZ tárgyalódelegációja között.
A távirati iroda úgy tudja, az SZDSZ ügyvivői testülete és parlamenti frakciója ugyancsak tanácskozik az este folyamán.
Forrás: HírTV - Index - Népszabadság - MTI - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Melegszik az idő, 30 fok is lehet már...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Már több 1,6 millióan küldték vissza...
- Még nagyon sokáig kell várni a...
- Júniusban jön a pásztorkutyák...
- Kidőlt fa miatt van teljes útzár a...
- Színészeket, rendezőket és filmes...
- Orbán Viktor szerint Ukrajna...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...