Olvasói levél: "Gödörbe a fattyával..."

"A Rácvárosi Óvoda előtti árokrész már hosszú ideje ápolatlan, sáros. Régóta meg kellett volna oldja a fenntartó (= a város), hogy az óvodaépület elé fésűsen beállhassanak a kocsik, mert így viszont a szülők a mára megnőtt forgalomba szállnak ki, kiveszik az egyik gyereket a percenként elzúgó autók közé, majd a másikat a sárba.

Most egy, khm, nem éppen katonás brigád pár ócska ásóval és minden harmadikon egy kukásmellénnyel kikotort egy lapátnyomnyi árkot az óvoda előtt úgy, hogy végképp nem lehet, csak a forgalmas út túloldalán megállni a gyerekekért, illetve aki mégis a "védett" oldalon állna meg, és meg is úszná a kilapátolt sáros földhányást, az óhatatlanul lábát töri/ficamítja az átabotában kibarkácsolt gödörben. A brigád egyik tagja kérdésemre, hogy mégis milyen alakulat volna ez, annyit felelt, hogy a kistérségi társulás. No lám.

A hevenyészett fotókról (képünkön - a szerk.) sokminden kiderül. A girbe-gurba, le-föl ereszkedő árokforma kotrás mindenütt véget ér az átereszeknél, gondosan megakadályozva ezzel, hogy egy cseppnyi víz is kárba vesszen, elszivárogván a levezető árokban. Mert a munkások tétova szavai szerint valami ilyesminek a készítésére buzdította őket, vélhetően, aki délfelé egy ütött-kopott egyterű köré gyűjtötte némelyiküket. Vagy tisztítására? Nem lehet tudni. Ám mindkét fogalom, készítés és tisztítás, erős túlzás, ha az eredményt nézzük.

A szülők szempontjából az árok elfogadhatatlan balesetveszélyt jelent, megengedhetetlen kockázatot. A helyzet eddig sem volt rózsás, de sikerült pár óra alatt életveszélyessé tenni.

A munka elképesztő hitványsága a másik érdekes kérdés. Mérnöki, beruházói szemmel néhány komoly vétek nyilvánvaló. Az óvoda előtti tér, a parkolás, a gyerekek biztonságos és sármentes mozgatása nem volt megoldott. Ugyanúgy, ahogy a vízelvezető árok sem - utóbbi persze a Rácvárosi út talán egész hosszában. Mindezeket megoldani nem egy nagy kihívás; egy pályakezdő mérnököcske pár óra alatt fölkérdezi az intézmény vezetését-dolgozóit, a szülőket és a fenntartót, majd délután a jegyzetei alapján összeüt egy kétoldalas felterjesztést plusz két oldal helyszínrajz és az engedélyezési tervhez egy vázlat. Beugró feladat egy álláspályázathoz.

Ehhez képest - úgy képzeljük - valaki a fejéhez kapott, árok, mondta és mélyen, jelentőségteljesen az ivócimborája szemébe nézett. Mit tesz isten, az ivócimborának épp akadt kéznél pár lapátos szakija. Ezek aztán ki is rajzottak, különösebb költséget még akkor sem okozva a cimborának, ha éppen be voltak jelentve. Annyit biztosan nem, amennyibe ez a móka a veszélybe sodort városlakóknak került.

Az árok görbe, kicsi, föl s alá emelkedik a feneke és sehová sem vezet. Sehol egy kitűzés, sehol egy lézer, sehol valaki, aki képes lenne akár csak arra, hogy belenézzem az ásónyomokba megállapítani, hogy nem egyenes. Az emberek ráérnek, de miért is ne érnének rá: sehol egy munkavezető, sehol egy felelős vezető, sehol egy, a munkát átvenni képes és meghatalmazott ember a megbízó részéről. Amely meghatalmazott sürgősen elzavarhatná az egész kétes társaságot a környékről.

A tervszerűség hiánya világosan mutatja az előkészítetlenséget, és így kidobott pénz minden fillér, amit erre költött a város (vagy akárki). A felelős és hozzáértő vezető hiánya a kivitelező vétkes gondatlanságát, de akár alkalmatlanságát is mutatja. Az elképesztő fölszerszámozatlanság ugyancsak: 2009-ben összesen pár lapát és csákány épp úgy nem elég a közműmunkára, mint tejessajtár a holdraszálláshoz. A megbízó részéről a folyamatos ellenőrzést végző személy hiánya feltűnő, khm, nemtörődömség, magam még egy párezer forintos kerékpárjavításnak is különbül utána szoktam nézni.

A munka tehát állatorvosi lóként áll előttünk. Jól mutatja, milyen állapotban van a város, és azt is, hogy miként."

Simor Árpád