Újra történésztábor - letölthető jelentkezési lap
2009. április 05. vasárnap 08:35
Új eredmények a magyar történetírásban - Rendszerváltás Magyarországon - a vidék szemszögéből.
Tisztelt Kolléga!
A Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja - a Társulat Országos Elnöksége
és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közreműködésével - idén 21. alkalommal
rendezi meg nyári szakmai konferenciáját.
A JELENTKEZÉSI LAPOT LETÖLTHETI ITT: KLIKK IDE!
Az idei program keretében két témakör áttekintésére kerül sor.
1. „Új eredmények a magyar történetírásban" címmel válogatást adunk a szakma legjelesebb
magyarországi képviselőinek új kutatási eredményeiből. A program mintegy
10 előadóját - akadémikusokat, egyetemi tanárokat, kutatókat - a Társulat Országos
Elnökségével együtt kérjük fel.
2. A „Rendszerváltás Magyarországon - a vidék szemszögéből" címmel - szintén
mintegy 10 előadás keretében - az országos változások áttekintése és nemzetközi kitekintés
mellett - elsősorban azt kívánjuk bemutatni, miként érlelődtek meg a feltételek,
s milyen közös vonásokat, illetve sajátosságokat mutattak az események az ország
egyes régióiban, jelentős városaiban. Az előadások kitérnek az ellenzéki csoportosulások/
pártok szerveződésére, azok rendőrségi megfigyelésére, az MSZMP-n
belül zajló folyamatokra, az állampárt és az ellenzéki erők közötti tárgyalásokra, s a
legfontosabb eseményekre, személyiségekre. A végleges programot az Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára közreműködésével alakítjuk ki.
Esténként - részben a témakörhöz kapcsolódó filmvetítést követő - vitákra, kerekasztalbeszélgetésekre
kerül sor.
A program időpontja: 2009. augusztus 17-23.
Helye: Balatonfenyves, a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány üdülője.
Elhelyezés: 4-5 ágyas (néhány kivétellel) fürdőszobás szobákban. Az üdülő közvetlenül a
Balaton partján fekszik, sportpályával és egyéb, a pihenést szolgáló eszközökkel rendelkezik.
A várható részvételi díj: 30.000 Ft, mely fedezi az étkezési és szállásköltséget. A programok
szervezéséhez szükséges összeget a három rendező biztosítja. A részvételi díj -
melyről előzetes kérésre számlát tudunk adni - részletekben is téríthető.
Fizetési határidő: május 15. Részletfizetési határidők: május 15. és július 15.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akik várták a nyárias meleget, azok...
- Kisboltok zárhatnak be Baranyában -...
- Baranyába is kerül egy új, magasból...
- Hányás- és húgyfoltok, ürülék,...
- Megtaláltuk Pécs egyetlen...
- Szomorú húsvétja volt egy pécsi...
- Beszámolt a rendőr-főkapitány Baranya...
- Halálra gázoltak egy idős asszonyt...
- Papok szüleit látta vendégül Felföldi...
- Árokba hajtott egy teherautó...