28 méter optikai kábelt loptak el Bicsérdnél
A tolvajok zsákmánya körülbelül tízezer forintot ér, ugyanakkor vállalat javítási költsége megközelíti a félmillió forintot - közölte a megyei kapitányság.Elkészült Pécs délnyugati elkerülő útja
A Pécs délnyugati agglomerációs övezetében található, 4,7 kilométer hosszú út (5826-os út) felújítását az ERFA forrásaira támaszkodva végezte el a ROP Dél-Dunántúl E-B konzorcium. A beavatkozás költségvetése 230 millió forint volt. „Ez az út elsősorban az agglomeráció és a városközpont közötti kapcsolatot javítja, másodsorban jelentős átmenő forgalmat is kiszolgál" - hangsúlyozta az igazgató.Az elkerülő úton ugyanis lehetőség van a 6-os és az 58-as számú főút között a teherforgalom lebonyolítására Pécs kikerülésével. Forgalomszámlálási adatok szerint az úton közlekedő...
Bizonytalanná válhat a hulladékszállítás Szigetváron
Paizs József, Szigetvár szocialista polgármestere az MTI-nek elmondta: a testületi tagok többsége által elfogadott, de részéről nem támogatott előterjesztés szerint az önkormányzat közbeszerzési eljárással keres vállalkozót a baranyai kisváros szilárd kommunális hulladékának gyűjtésére, szállítására, valamint kezelésére.A politikus hangsúlyozta ugyanakkor, hogy vétójogával élve felfüggesztette a határozat végrehajtását és az ügyet újra a közgyűlés napirendjére kívánja tűzni, mert megítélése szerint az együttműködés felmondásának jogi kritériumai nem álltak fenn."A döntés...Legfrissebb pécsi...
"Az október 23-án 17 órakor kezdődő '48-as téri koszorúzásra érkezőket kérik a szervezők, hogy a helyszínt a tér északi oldala felől (buszmegálló) közelítsék meg és ugyanarra...Békesi László és a pécsi...
A pécsi önkormányzat, mint tulajdonos eddig is érvényesíthette volna jogait, hisz minden olyan eszköz a kezében van, amellyel...
Traffipax csütörtökön...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Bacsó B. út 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Komlói út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/ 10.00 - 10.45 óráig: 6-os fkl. út 192 km szelvény12.00 - 12.45...Italboltot vert szét egy...
A vendéglátóhelyen két vendég is jelen volt, ők viszont annyira megijedtek, hogy megszólalni sem mertek. A boltban kétszázezer forint kárt okozott a férfi, aki ellen garázdaság...Újra Pécsett dirigál Kocsis...
A koncerten nem csupán karmesteri, hanem zeneszerzői tehetségét is bemutatja Kocsis, hiszen Kodály húsz magyar...
Új büdzsé: fájni fog, nem...
"A hiány már a költségvetés megalkotásakor látható volt: a szocialista városvezetés ugyanis készakarva alultervezte a...
Helyreállt a közlekedés a Budapest-Pécs vonalon
Pótolták a kábeleket a Kelenföld-Budafok-Albertfalva és Kelenföld-Budafok-Háros állomások között, valamint helyreállították a műszaki berendezéseket is - közölték.A Kelenföld-Budafok-Albertfalva és Kelenföld-Budafok-Háros állomások között azért hibásodott meg a biztosító berendezés, mert ismeretlen tettesek 70 méter kábelt loptak el. 30-45 perces késések alakultak ki, valamint a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon a százhalombattai, a Budapest-Székesfehérvár vonalon pedig a martonvásári vonatokat le kellett mondani, helyettük a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megálltak.Jól járnak a vízműves dolgozók: a SUEZ is fizet
"SUEZ ENVIRONNEMENT - KIFIZETÉSEKA SUEZ Environment társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett vállalatként kiemelt fontossággal kezeli a Pécsi Vízmű alkalmazottainak sorsát, ezért a társaság az október 19-ével kezdődő héten kifizeti az elmaradt szeptemberi béreket. A Pécsi Vízmű a nem rég kialakult kaotikus állapot rendezését követően visszafizeti az anyavállalatnak, a Suez Environmentnek az erre fordított összeget.Erre a nem mindennapi és egyszeri döntésre azért volt szükség, mert a Pécsi Vízművet erőszakos úton október 5-én elfoglalta a pécsi önkormányzat...Csaló valutázókat értek tetten a belvárosban
Háromszázezer forint helyett harmincezret adtak egy fiatalembernek, aki mindezt észre sem vette. A két férfi ellen csalás miatt indult eljárás; a rendőrség szerint nem ez volt az első bűncselekményük.Kábellopás: késések a...
A közlemény szerint a Budapest-Székesfehérvár vonalon 20-30 perces, a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon pedig átlagosan 30-35 perces késések alakulhatnak ki, mert Kelenföld és...Vízmű: az MDF levelet írt a...
Hozzátette: pártja nevében levelet írt a pécsi vízmű francia kisebbségi tulajdonosa, a Suez Environnement Hungária ügyvezető...
A windsori víg nők -...
A pécsi társulat azt reméli kezdeményezésétől, hogy a legfiatalabb korosztály is megérintheti így az opera műfaja. Várják tehát a szülőket, nagyszülőket és a gyerekeket október 29-én este...Traffipax szerdán Pécsett...
07.00 - 07.45 óráig: 66-os fkl. út, Mecsextrém park 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Komlói út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Hársfa u. 10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 12.00 - 12.45 óráig:...Már 700 millió a PÉTÁV...
Ennek értelmében, ha egy szolgáltató nem jut eredményre a közvetlen hátralékkezelésben vagy -behajtásban, akkor a...
SANSZ Filmklub: David Gale...
Az amerikai-német film főszereplője egész életében a halálbüntetés ellen küzdött: egyetemi előadásokat tartott, könyveket...
Itt valaki el***t valamit
Egyik szemük sír, a másik nevet a pécsiek jó részének, hiszen közel tízmilliárd forintnyi uniós és önkormányzati forrás felhasználásával több tucat városi közterület ölt új formát idén és tavasszal. Sokszor nem olyan látvánnyal találkoznak viszont, mint amilyent az ezekből ízelítőt adó terveken, filmeken megcsodálhattak pár hónappal ezelőtt.Az utca emberét hallva kijelenthető: a talán egyetlen és legfőbb probléma, hogy az új burkolóanyagot tereink jó részén ugyanaz a szürke térkő alkotja. Az egyhangúságot a kivitelezők mintha meg sem probálták volna megtörni,...
Nem látta a kerékpárost - gázolt egy autós
Szürkületben, az esős időben a kerékpáros nem volt kivilágítva és fényvisszaverő mellényt sem viselt, ezért az autósnak esélye sem volt időben észlelni. A kerékpáros szerencsére könnyebben sérült meg, kórházba vitték megfigyelésre.Atilla Király Népfőiskola: rajzverseny '56-ról
A népfőiskola megyei referensének tájékoztatása szerint, a pályázatra beérkező rajzok kiállításának megnyitóját, valamint a verseny díjainak átadását október 22-én, csütörtökön 10 órakor tartják a siklósi Kanizsai Dorottya Általános és Zeneiskolában.
« Előző
47007 | 47034 | 47061 | 47088 | 47115 | 47142 | 47169 | 47196 | 47223 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Továbbra sem látogatható a...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

