Kapaszkodik az Apolló, a Cinema City pedig költözés helyett beruházott
Csak összefogással és egy új programmal maradhat talpon a pécsi Apolló Mozi. A Cinema City-nél köszönik, jól érzik magukat Pécsett, a mozikomplexumot - egyes korábbi pletykákkal ellentétben - nem hogy elköltöztetnék, még fel is újították. A csökkenő pályázati források és a növekvő fenntartási költségek miatt nehéz helyzetben van az utolsó hagyományosnak tekinthető pécsi mozi. Az Apolló már évek óta hasonló gondokkal küzd, ám ahogy eddig találtak megoldást a problémákra, borítékolható, hogy most sem fogják feladni a harcot. - Számunkra a 2010-es év jelentette a mélypontot, ekkor...
Át akarta verni a zsarukat egy pécsi férfi
A mentőszolgálat munkatársa tett bejelentést január 14-én 17 óra körül a rendőrség ügyeletére, hogy elláttak egy sérültet, aki elmondása szerint rablás áldozata lett. A kiérkező rendőröknek a 36 éves pécsi férfi elmondta, hogy hazafelé igyekezett, amikor 13 óra körüli időben Pécsett a Kertvárosban két ismeretlen férfi megtámadta, tartozásra hivatkozva pénzt követeltek, miközben késsel több helyen megvagdosták. A támadók a nála lévő értékeket elvették. A nyomozati cselekmények során az intézkedő rendőrök bűncselekményre utaló nyomot nem találtak, valamint a sértetten látható...Isztambuli városlátogatás 3 éjszaka 69 900 Ft/főtől
Törökország 2014 tavaszán, 3 éjszaka 3 csillagos szállodában. Utazás: Turkish Airlines menetrend szerinti járatával. Időpontok:Március 14-17.Április 11-14.Április 25-28.Május 23-26.Szállás: Ephesus Hotel 3* vagy hasonló Tervezett program:1. nap Érkezés Isztambulba a menetrend függvényében, transzfer a szállodába. Reggeli menetrend esetén délután fakultatív programlehetőség: Klasszikus Isztambul kirándulás (Hagia Sophia, Kék Mecset, Hippodrome tér), ára: kb. 40 EUR / fő ebéddel.2. nap Reggeli után egész napos fakultatív program: hajókirándulás a Boszporuszon. Meglátogatjuk a...
Zakynthos előfoglalási...
Extra előfoglalási ajándék: ingyenes repülőtéri parkolás (őrzött parkoló+ingyenes transzfer a terminálhoz - foglalásonként 1...
A Wildhorse újraélesztheti...
Új fejezet nyílik a Wildhorse Energy magyarországi beruházása előtt a felszín alatti szénelgázosítási technológia (Underground Coal Gasification, UCG) alkalmazását lehetővé tévő...Komlói rendőrök vallottak a...
Rendőr tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a rendőri vezetők pere a Fővárosi Törvényszéken. A komlói rendőrök közül mindegyik arról számolt be, hogy a tévéostrom napján úgy tudták,...Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Pécs, Móra Ferenc utca 10.00 -...A Hungast szerint az új...
A CIKK VÉGÉN HELYESBÍTVE! Januárban lépett életbe az új közétkeztetési törvény, amelynek következtében egészségesebb étkekhez...
Borkóstolást és -szentelést...
A II. Pécs Vince-nap alkalmából borszentelést, borbírálatot és kóstolót rendeznek Zsolnay Kulturális Negyedben január 23-án 16 órától. A Pécsi Hegyközség a Zsolnay Kulturális Negyed...Páva Zsolt előrehozott beszámolót kér a városi rendőrkapitánytól
Pécs közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett tavalyi intézkedésekről és a 2014-es feladatokról szóló beszámolót vár el a Pécsi Rendőrkapitányságtól Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere egy február 6-ai közgyűlésen - jelentette be a városvezető kedden. Páva Zsolt a közelmúltban történt bűncselekmények - trafikrablások, erőszakos támadások - és a negatív közhangulat miatt döntött úgy, hogy a rendőrkapitányság minden évben április-májusban esedékes beszámolóját idén előbb tárgyalja meg a közgyűlés. A polgármester azt mondta, megbeszélésükön felhívta a rendőri...Nyaraljon Tunéziában, 7 éjszaka repülővel már 68 842 Ft/főtől
Ha 2014. január 31-ig lefoglalja nyaralását 25%-os előfoglalási kedvezményben részesül. Royal Beach 3* FelpanzióJúnius 06: 68.842 Ft/főJúlius 04: 81.345 Ft/főAugusztus 08: 97.389 Ft/fő Caribbean World Hammamet 3* AI Június 06: 84.358 Ft/főJúlius 04: 115.315 Ft/főAugusztus 08:119.232 Ft/fő Caribbean World Nabeul 4* AI Június 06: 84.358 Ft/főJúlius 04: 115.315 Ft/főAugusztus 08: 124.504 Ft/fő Delphine El Habib 4* AI Június 06: 86.015 Ft/főJúlius 04: 113.357 Ft/főAugusztus 08: 124.429 Ft/fő Helya Beach & SPA 4* AI Június 06: 86.015 Ft/főJúlius 04: 103.415 Ft/főAugusztus 08:...
Csizi: hosszú távú cél, hogy autópálya épüljön a horvát határig
Jövő hónapban megindul a kivitelezés az M60 gyorsforgalmi út 58. számú főút-Kökényi út közötti szakaszán. Az 1,8 km hosszú, új nyomvonalon épülő utat a közlekedők várhatóan év végén már használhatják. A kivitelezés részleteiről Csizi Péter, országgyűlési képviselő, Pécs alpolgármestere és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője tartottak sajtótájékoztatót. A kivitelezés során az M60 autópályát az 58 számú főúti csomóponttól kezdve 1,8 km meghosszabbítjuk, így lehetővé válik Pécs belvárosának az elkerülése. Az útszakasz az M60...Bulgária 7 éjszaka...
Bulgária 2014. január 13-tól érvényes FIRST MINUTE akció, visszavonásig érvényes. NAPOSPART Central Plaza...
A Zsolnay-örökséget védő...
A kutatások és azok publikációinak finanszírozása mellett a műtárgyvásárlás lenne a legfőbb feladata a Zsolnay-társaságnak, amelynek megalapítására Törő István, a Virág Judit Galéria...Paráznak a pécsi trafikosok...
Az első trafikrablás Pécshez köthető, azóta pedig többször is megismétlődött az eset. Már a nemzeti dohányboltok...
Traffipax kedden Pécsett és...
Kedden reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Pogány, Pécsi út 10.00 - 11.15:...Baleset miat teljes útzár a...
A 6-os számú főközlekedési úton személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt - adta hírül a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014....Hírzárlat a baloldalon,...
Alaposan felkavarta a kedélyeket Mesterházy Attila szocialista elnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM egyik vezetője a múlt...
Újabb járműveket vásárol a Tüke Busz: hét Volvo jár majd Kertvárosból befelé és vissza
Folytatódik a pécsi közösségi közlekedést ellátó Tüke Busz Zrt. járműparkjának megújítása: a társaság öt új buszt vásárol és két használtat bérel - jelentette be a város fideszes alpolgármestere hétfőn sajtótájékoztatón. Csizi Péter elmondta, egy csuklós dízelhajtású és egy szóló dízel-villamos meghajtású Volvót bérel hétfőtől a városi tulajdonú Tüke Busz Zrt. A buszok alacsonypadlósak, a régi Ikarusok kiváltására alkalmasak, és mozgáskorlátozott utasokat is képesek szállítani. Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy január végén, február elején öt új csuklós, dízelhajtású...Baranyában is megnyíltak a dohányzásról leszoktató pontok
2013 decemberétől Pécsett, Szigetváron és Komlón már bárki kérhet segítséget a dohányzás leszokást támogató pontokban ahhoz, hogy végleg megszabaduljon a nikotinfüggőségtől. A mintegy 15 millió forintból megvalósuló TÁMOP-projektet négy baranyai tüdőgondozó valósítja meg. A pályázat projektmenedzsment szervezete a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. A kormány az elmúlt években olyan népegészségügyi programot hajtott végre és olyan intézkedéseket, jogszabályokat hozott, amelyek egyik központi témája a dohányzás elleni harc, a hazai dohányosok számának jelentős csökkentése. Ennek...Ismét gombatanfolyam indul Pécsett
Alapfokú gombaismereti tanfolyam indul ismét a Janus Pannonius Múzeum szervezésben. A tavalyi sikeres kurzus után ismét várják az erdei gombák iránt érdeklődő tanulni vágyókat. A tanfolyam magas óraszámban, sok terepgyakorlattal március 6-án indul. Az első, 2013. évi tanfolyam tapasztalatai alapján megnövelt óraszámban, kevesebb elméleti de sokkal több gyakorlati órával 2014-ben is alapfokú gombaismerői tanfolyamot szervezünk. A tanfolyamon résztvevők az ehető gombák felismeréséhez, valamint a gombák gyűjtésével, tartósításával, elkészítésével kapcsolatban kapnak hasznos...
A rovat további témái
- Pinczehelyi Sándor lesz a Mecseki Fotóklub vendége
- Megrendezték a hetedik nemzetközi VIS NOVA konferenciát az energiahasznosításról
- Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
- Hétfőtől érdemes lesz résen lenni a pécsi vasútállomáson
- Részegen megverte a feleségét és a kislányát egy pécsi férfi
- Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
« Előző
31104 | 31131 | 31158 | 31185 | 31212 | 31239 | 31266 | 31293 | 31320 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...

