A szocialista Tóth Bertalan visszavenné a Zsolnay-gyárat
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonának visszavásárlására és állami kézbe adására tesz javaslatot az MSZP pécsi városi frakciója a baranyai megyeszékhely közgyűlésének következő ülésén. Tóth Bertalan frakcióvezető ezt azzal indokolta csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján, hogy Bachar Najari befektető tavaly megvette a társaság részvényeinek 74,5 százalékát, de határidőre nem fizette meg a szerződésben rögzített félmilliárd forint tőkejuttatás esedékes részletét, kötelezettségét egy ingatlan apportálásával kívánja teljesíteni. A gyárnak nem egy eladhatatlan...
Prága és Český Krumlov Valentinkor 2 éjszaka 41 300 Ft/fő
Töltse a Valentin napot romantikus környezetben. Pozsony, Telč és Hluboká várkastélya, esti hajózás a Moldván. Indulás: 2014-02-14 1. nap: Szeged - Budapest - Pozsony - Prága (605 km)Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás Budapesten keresztül, majd Rajkánál lépjük át a határt. Pozsonyba érkezve ismerkedés a város szépen felújított történelmi városközpontjával, ahol számtalan magyar vonatkozású műemlékkel találkozunk. Szabadidő az Óváros téren, ahol egy kellemes hangulatú forró kávé vagy csokoládé mellett élvezzük a közelgő tavasz illatot. Továbbutazva Telc...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Pécs, Tüskésréti út 10.00 - 11.15: Pécs, Nendtvich A. út 11.30 - 12.45: Pécs, Rácvárosi út 14.00 - 15.15: Pécs, József Attila útEgy napon belül bilincsbe...
Két rendőri szerv összefogásával egy napon belül rendőrkézre került L. Mátyás 62 éves annavölgyi lakos, aki egy 68 éves helyi férfi életét oltotta ki - tájékoztatott a Baranya Megyei...Alanyában 5 csillagos...
A 2011-ben nyílt, Q Premium Resort Hotel 5*, 350 szobás szálloda az antalyai repülőtértől 85 kilométerre, Alanya központjától...
Bemutatták a legendás...
Tovább gazdagodott Pécsett a legendás Zsolnay kultusz. A Zsolnay Kulturális Negyed Látogatóközpontjában mutatták be január...
Fürdőjeggyel mehetnek...
Dr. Hargitai János kormánymegbízott közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz az Erzsébet-program nyugdíjasokat érintő...
Nem találják a pécsi...
Nettó 500 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi Lahti utcai trafik kirablójának kézre kerítésére - tájékoztatott a Baranya Megyei...Baleset miatt lezárták Pécs...
Baleset miatt lezárták az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalát fél egy körül Paksnál, a forgalmat a 6-os főútra terelik - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az...Nem szűnt meg a DDRFÜ - Tízmilliárdok érkezhetnek Pécsre és Baranyába az új EU-s ciklusban
Január elsejével megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, s így sokan azt gondolják, hogy a Mária utcában székelő DDRFÜ is. Az uniós fejlesztési programok végrehajtása az érintett szaktárcákhoz kerülnek, míg a források és támogatások felhasználását a miniszterelnökség koordinálja. Az új felállás szerint az eddig az illetékes szaktárca égisze alatt tevékenykedő regionális fejlesztési ügynökségek - így a dél-dunántúli szervezet is - a régiót alkotó megyei önkormányzatok tulajdonába kerülnek. Sitányi László, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) ügyvezető...
Plitvicei tavak télen 29 900 Ft/fő helyett most 26 910 Ft/fő
Horvátország egyik legszebb parkjába, Plitvicébe invitálunk egy különleges téli utazásra. Indulás: 2014.01.18-01.19. (2 nap/1 éjszaka). 1. nap - Budapest, Horvátország, Pilitvice Nemzeti Park Kora hajnalban, 5 órakor találkozunk Budapesten, a Műcsarnok mögötti buszparkolóban, indulás 5.15-kor. Pár órás utazást követően érkezünk a Piltvicei Nemzeti Park bejáratához. A nyári kirándulásokhoz hasonlóan, elsőként az egyik legnagyobb vízesés felé tartunk, ahol egy-két méter után lélegzetelállító kép tárul elénk. A befagyott alsó tavakra pillanthatunk, majd leereszkedve a magas...
Traffipax szerdán Pécsett és környékén
Szerdán reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Pécs, II. János Pál út 10.00 - 11.15: 58-as főút Pécs - Pogány közötti szakasza 11.30 - 12.45: Pécs, Siklósi út 14.00 - 15.15: Pécs, Mohácsi útNyilatkozatstop a...
Példátlan biztonsági intézkedések közepette állítják ki szerdától Pécsett a nemrég egy fővárosi aukción 19 millió forintért...
Népszerű a siklósi vár a...
Töretlen a siklósi vár népszerűsége: a létesítménynek és az ott szervezett programoknak tavaly az előző évhez hasonlóan több...
Szekó József: fontos...
Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a Fejlesztési Kormánybizottság javaslatát tartalmazó kormánydöntést. Ennél örömtelibb hír...
Pécs újabb nemzetközi...
A Migráció a Duna mentén című projektben részt vevő városokban és régiójukban egy tematikus, a német kultúrára építő...
Sikeres turnét zárt a...
Sikerrel szerepeltek a napokban zárult kéthetes koncertturnéjukon a Pannon Filharmonikusok: a pécsi zenekar Svájc és...
Emberölés gyanúja miatt...
Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok...Pénteken ítélet születhet Szita Bence meggyilkolása ügyében
A Pécsi Ítélőtábla pénteken kezdi tárgyalni másodfokon annak a nőnek és két férfinak a perét, akik 2012 októberében egy Kaposvárhoz közeli erdőben brutális kegyetlenséggel megölték a tizenegy éves Szita Bencét. Hornokné Décsei Katalin, a Pécsi Ítélőtábla sajtótitkára arról tájékoztatta az MTI-t, ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a táblabíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon ítélet születik. A Kaposvári Törvényszék tavaly júniusban hozott elsőfokú, nem jogerős határozatában Polcz Erikát, Bogdán Józsefet és Kertész Józsefet szerepüktől...Közvetlen buszjárat Kertváros és Meszes között? Ahhoz új induló végállomás is kellene
Immár évek óta szeretnék elérni a Kertváros és Fehérhegy, Meszes lakói, hogy közvetlen buszjárat közlekedjen a két városrész között. A Tüke Busznál azt mondják, ehhez komolyabb átalakítások kellenének, amelynek jelenleg nincs realitása, a zökkenőmentes átszállás pedig most is biztosított. Alaposan csökkent a kényszerű átszállások száma, mióta életbe lépett az új menetrend a Tüke Busz Zrt.-nél. A tervek szerint hamarosan még hosszabb vonalakon közlekednek majd egyes járatok, ám a jelenlegi helyzetben úgy tűnik, a közvetlen Meszes-Kertváros összeköttetésre még várni kell. - A két...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Kozármisleny, Zrínyi út 10.00 - 11.15: 57-es főút, birjáni elágazó 11.30 - 12.45: Bogád, Kossuth utca 14.00 - 15.15: Pellérd, Dózsa György útA rovat további témái
- Két kocsi karambolozott a Zsolnay-szobornál, nő a dugó
- Büszke tavalyi eredményeire a Zsolnay Örökségkezelő
- A pécsi szocialisták féltik a városlakók biztonságát
- Olcsóbban utazhatnak a kismamák Pécsett
- Hoppál szerint a parlamentnek kell döntenie a devizahitel-ügyben
- Szaunamesterek versenyeznek a hertelendi termálban
« Előző
31158 | 31185 | 31212 | 31239 | 31266 | 31293 | 31320 | 31347 | 31374 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...

