Megerőszakoltak egy lányt a vasútállomásnál, a felüljáró alatt
Megerőszakoltak egy 22 éves lányt Pécsett, a vasútállomás közelében lévő felüljáró alatt - írja az egyik pesti bulvárlap. A Bors úgy tudja, a lány egy szórakozóhelyről tartott hazafelé, amikor a férfi elkapta. Az áldozat semmire sem emlékszik az erőszakból, feltehetőleg korábban az italába tettek valamit. A rendőrség a bulvárlap érdeklődésére csak annyit közölt, szexuális erőszak miatt folyik eljárás. Gyanúsított még nincs. FRISSÍTVE: Megkérdeztük az esetről a Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Berlász Viktóriát, aki a következő írásos tájékoztatást adta:"A...Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: Nagykozári út 10.00 - 11.15: Üszögi út 11.30 - 12.45: Mohácsi út 14.00 - 15.15: Hársfa útA pécsi Keresztes és Ladányi is jó pozicíót kaphat az LMP listáján
Jelöltállító kongresszust tartott a Lehet Más a Politika (LMP) a hétvégén. A pécsi Keresztes László László Lóránt (képünkön) és Ladányi Attila is előkelő helyen szerepelnek a jelöltlistán. Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke vasárnap az MTI-nek elmondta, a jelöltállító folyamat első állomását tartották meg. A végleges országos lista három hét múlva lesz meg, akkor fogják ismertetni a párt 106 egyéni képviselőjelöltjét is - tette hozzá. Elmondta, hogy a párt országos politikai tanácsa is ülésezik még ezen idő alatt, onnan még érkezhetnek személyi javaslatok, akik még...
Végveszélyben Pécs...
Ha az illetékesek nem kapnak észbe, semmibe veszhetnek Pécs elmúlt három-négy évtizedének audiovizuális kordokumentumai. Mind...
Rajzolni tanulhatnak az...
Képzőművész Szabadiskolát szerveznek a Zsolnay Kulturális Negyedben.A több évtizedes hagyományokkal rendelkező Képzőművész...
Elkapták a karácsonykor...
Súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Pécsi...
Nálunk is szokatlanul meleg...
Vasárnapra virradóra több helyen is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord Magyarországon, a Zala megyei Iklódbördőcén még a leghidegebb órában is 10,4 Celsius-fokot...Már "csak" kifogásolt a...
Több településen is emelkedett a levegő szálló por (PM10) koncentrációja. Vasárnap négy város - köztük Budapest - levegőjét is...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
A Palatinusban már melegítenek, ott tíz nap múlva indul a báli szezon
Még alig hevertük ki a szilvesztert, de már indul a báli szezon. A farsangi keringő január 17-én kezdődik a Palatinus Hotel Bartók termében a Takarék Bállal. - Bár az elmúlt évekhez képest nő a bálok száma, még mindig nem éri el az öt-hat évvel ezelőtti mutatókat. Úgy tűnik kezd kicsit visszajönni a az emberek kedve a mulatságokhoz. Januárban kezdődik a szezon és február végéig tart, legalábbis későbbi időpontot tőlünk még nem kértek - mondta munkatársunknak Danka András, a Palatinus Hotel vezérigazgatója. A Takarék Bállal indul az idény, január 17-én, majd lesz még mérnök bál,...
Végre kevesebb kamion használja az 56-os utat Mohács környékén
December 9-én helyezték el a tolnai megyehatártól Mohácsig azokat a közlekedési táblákat, amelyek megtiltják a húsz tonna összsúly feletti teherautók forgalmát az 56-os főúton. Az utat az intézkedési követően szinte egy csapásra kevesebb kamion használta - írja a Mohácsi Újság.hu hírportál. A magyar kamionosok szegték meg legkevésbé az új szabályozást, a külföldiek közül elsősorban kezdetben többen nem vettek tudomást a tiltásról. Mint a cikkben olvasható, a rendőrök vissza-visszatérően ellenőrzik a kamionosokat Bátaszéknél, Dunaszekcsőn és a bári buszfordulónál egyaránt. A...Romlott a helyzet, egészségtelen a pécsi levegő
Putnokon csökkent a levegő szálló por (PM10) koncentrációja, így ott már csak kifogásolt a levegő minősége, Pécs levegőjét viszont egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) szombaton.Az elmúlt napokban többször is veszélyesnek, vagy egészségtelennek minősítette egyes települések levegőjét az OKI a szálló por miatt. Szombaton egy településen, Pécsett érte el a légszennyezettség mértéke az egészségtelen kategóriát. Emellett tizenegy településen, köztük a fővárosban kifogásoltnak minősítették a levegőt. A levegő szennyezettségének egészségügyi...
Előzetes letartóztatásba...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat...
Karneválok Riviérája:...
Utazás: légkondicionált luxus autóbusszal. Időpont: 2014. febr. 24 - márc. 03. Részvételi díj: 139.700 Ft Szállás: 1-1 éjszaka...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: 6-os főút, pellérdi elágazó...Berlinben zárja...
A Berlini Filharmónia 2400 fős impozáns nagytermében adja európai koncertturnéjának záróhangversenyét a Pannon Filharmonikusok...
Németh Zsolt szerint Pécs...
A Jobbik szerint Európa kulturális fővárosából a "bűnözés fővárosává" tette Pécset a helyi fideszes városvezetés,...
Kötelező testnevelés óra a...
Szeptember óta az általános iskolákban az elsős, másodikos, ötödikes és hatodikos diákoknál, a gimnáziumokban pedig a...
Gázolás miatt két órát késnek a pécsi vonatok
Halálra gázolt egy embert a Pécsre közlekedő Dráva InterCity a szabadegyházi vasútállomáson péntek délelőtt, ezért késésekre kell számítaniuk az utasoknak a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon - közölte a Mávinform az MTI-vel. A rendőrségi helyszínelés idejére a vasúti pályát lezárták - olvasható a közleményben. A MÁV-Start Zrt. megrendelte az autóbuszokat az utasok elszállítására Pusztaszabolcs és Sárosd között. A Dráva InterCity mintegy kétórás késéssel, a rendőrségi helyszínelés befejezése után mehet tovább. A menetrend szerinti közlekedés 13 óra körül állhat helyre.Továbbra is pocsék a levegő minősége Pécsett
Több helyen is csökkent a levegő szállópor-koncentrációja. Már sehol sem számít veszélyesnek a levegő, de Putnok levegőjét még egészségtelennek minősítette az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Csütörtökön Putnokon és Kazincbarcikán veszélyesnek, két további településen egészségtelennek számított a levegő a magas szálló por tartalom miatt. Ezeken a helyeken mindenhol csökkent a légszennyezettség. Kazincbarcika, Miskolc és Sajószentpéter levegőjét pénteken már csak kifogásoltnak minősítette az OKI. Az OKI térképén ugyancsak a kifogásolt levegőminőséget mutató zöld...Csütörtök este a Lahti utcában raboltak ki egy trafikot - FOTÓVAL
Nemzeti dohányboltot rabolt ki egy férfi csütörtökön este nyolc körül, a rendőrség kéri a lakosság segítségét. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen személy 2014. január 2-án 20 óra 10 perc körüli időben Pécsett, a Lahti utcában egy élelmiszerdiszkont mellett található Nemzeti Dohányboltba bement, ott fegyverrel vagy annak utánzatával az eladót megfenyegette és a bevételt követelte. A fenyegetés hatására az eladó a készpénzt átadta, a rabló...
A rovat további témái
- Rakkenroll: eltűnt az Uránia Mozi bérlője, több milliós tartozást hagyva maga után
- Traffipax pénteken Pécsett és környékén
- Herta Müller Nobel-díjas írónő életéről nyílik tárlat Pécsen
- Hamarosan indul a BIOKOM karácsonyfa-gyűjtő járata
- Őri: "Hungarikummá válhat a Zsolnay porcelán is, akár már év elején"
- Nem csak mi érezzük úgy, hogy rossz a levegő Pécsett
« Előző
31185 | 31212 | 31239 | 31266 | 31293 | 31320 | 31347 | 31374 | 31401 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...

