Bíróság elé állhat Balázs, a pécsi ellenőr bántalmazója
2014. február 09. vasárnap 12:02
Vádemelést javasol a rendőrség a menetjegy-ellenőrre támadó férfival szemben - olvasható a police.hu-n.
A rendőrség tájékoztatása szerint a nyomozás során megállapított adatok szerint M. Balázs pécsi lakos még augusztus 27-én 7 óra 45 perckor Pécsett az egyik helyi járatú autóbuszon fenyegette, majd tettleg bántalmazta a jogszerűen eljáró menetjegy-ellenőrt. A helyszínre érkező rendőrök a 27 éves férfit előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták.
M. Balázs tettét elismerte, elmondta, hogy bár érvényes jeggyel, valamint személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkezett és a kötelezvényt sem volt hajlandó aláírni, ideges lett attól, hogy a menetjegy-ellenőrök a rendőrök kiérkezéséig korlátozták a helyszín elhagyásában.
A gyanúsított ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pécsi Rendőrkapitányság befejezte és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

