Hamisítják Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot - legalábbis a Facebook-profilját

Hamisítják Pécs polgármesterét, Páva Zsoltot - legalábbis a Facebook-profilját Páva Zsolt nevével visszaélve hamis profilt hoztak létre a legnagyobb közösségi oldalon. Erre ő maga hívta fel a figyelmet, valódi Facebook-oldalán.  „Kedves Barátaim, ismerőseim! Már hamisítanak is, vagyis a Facebook profilomat! Aki ezzel az oldallal találkozna, jobb, ha tudja, nem én hoztam létre. Engem továbbra is itt értek el, ez az egyetlen, hivatalos oldalam", írta bejegyzésében Páva Zsolt.Pécs polgármestere mellékelte a kamuprofilt is (képünkön).S valóban, az eredeti, illetve a hamis profil első blikkre valóban nagyon nehezen ismerhető fel, így biztosan...

Fénymásolt bérlettel buszozott egy pécsi férfi

Fénymásolt bérlettel buszozott egy pécsi férfi Az ellenőrök kiszúrták, hogy nem valódi az okmány.  A rendőrség tájékoztatása szerint K. József kedden Pécsett, egy helyi járatú autóbuszon fénymásolt bérletet mutatott fel az ellenőröknek. Az ellenőrök rendőri intézkedést kértek, amelynek során a 48 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A Pécsi Rendőrkapitányság vele szemben hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Hazaengedték a klórgáz miatt kórházba került komlói iskolások többségét

Hazaengedték a klórgáz miatt kórházba került komlói iskolások többségét FRISSÍTVE: a rendőrség büntetőeljárást indított.Tíz diákot hazaengedtek a pécsi gyermekklinikáról azon tizenegy komlói általános iskolás közül, akit hétfőn vittek kórházba klórgázmérgezés tüneteivel - közölte Decsi Tamás, a klinika igazgatója szerdán. Egy diák már hétfőn hazamehetett, kilenc kedden hagyhatta el a klinikát. Az orvosok egy gyereket vizsgálnak még, ő sincs rossz állapotban, "de nem volt egyértelmű, hogy légúti tünetei hogyan alakulnak", ezért döntöttek a további megfigyelése mellett - mondta Decsi Tamás. Hozzátette: szerdán várhatóan ő is hazamehet. A...

Több ezren vettek részt az...

Több ezren vettek részt az ifjúsági passión Pécsett Sokéves hagyománya van Pécsett az ifjúsági passiónak, amelyre minden évben több ezres tömeg látogat el. A virágvasárnapi...

Traffipax szerdán Pécsett...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Ez lesz a menetrend...

Ez lesz a menetrend nagyhéten a Pécsi Székesegyházban A Pécsi Egyházmegye várja a híveket nagyheti liturgikus eseményeire. Az alábbiakban a Pécsi Székesegyház nagyheti...

Hat embert vettek őrizetbe...

Hat embert vettek őrizetbe hivatali vesztegetés miatt kedden Uránvárosban Hat embert vettek őrizetbe hivatali vesztegetés bűntett gyanúja miatt kedden Pécsett - közölte a Baranya Megyei...

Megalakult a POSZT szakmai...

Megalakult a POSZT szakmai tanácsadó testülete Megalakult a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai tanácsadó testülete, amelynek Hegedűs D. Géza színművész lett...

A Mártírok útjára költözik...

A Mártírok útjára költözik a családtámogatási osztály Március végén a Baranya Megyei Kormányhivatal Családtámogatási Osztálya a Magyar Államkincstár pécsi, Szigeti úti épületéből a...

Kétmilliárdos internetfejlesztés Somogyban és Baranyában

Kétmilliárdos internetfejlesztés Somogyban és Baranyában Nagy sávszélességű szolgáltatások váltak elérhetővé 68 településen annak az optikai hálózatnak köszönhetően, amelynek kiépítése a közelmúltban fejeződött be Kaposvár, Barcs és Szigetvár körzetében.  A beruházást megvalósító Optanet Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mintegy 2,4 milliárd forintos, 70 százalékban európai uniós támogatást élvező fejlesztés részeként 356 kilométer hosszú hálózatot és településenként aggregációs pontokat alakítottak ki környezetkímélő eljárással, a földfelszín minimális megbontásával. A Digitális Nemzeti Fejlesztési Programhoz...

Víz és munka, avagy mi a közös a pékben, a tűzoltóban, az esztergályosban és a sörfőzőmesterben?

Víz és munka, avagy mi a közös a pékben, a tűzoltóban, az esztergályosban és a sörfőzőmesterben? Március 22-én ünnepeljük a víz világnapját. Az idei nemzetközi akciónap a víz és a munka szoros összefüggését hangsúlyozva arra hívja fel a figyelmet: szinte minden foglalkozás kötődik a vízhez, az elérhető, tiszta ivóvíz pedig munkalehetőségeket teremt. A TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. gyerekek százait megmozgató nyílt napokkal és pályázattal köszöntötte a zöldünnepet. A világon dolgozók csaknem felének, másfél milliárd embernek vízre épülő iparág ad munkát. A mezőgazdaságban a munkahelyek 95%-a, az iparban 30%, a szolgáltató szektor munkahelyeinek pedig 10%-a erősen vízfüggő (adatok: UN...

Összetörte, majd eladta „hiteles" kocsija alkatrészeit

Összetörte, majd eladta „hiteles Sikkasztás miatt emelhetnek vádat egy férfivel szemben, aki a gyanú szerint Pécsett karambolozott, majd értékesítette a bank tulajdonában lévő autója alkarészeit.  A 31 éves cibakházi férfival szemben a napokban zárták le a nyomozást.Az egyik hitelintézet feljelentése alapján indult eljárás vele szemben, mivel egy hitelintézet tulajdonát képező, de a férfi üzemben tartásában lévő személygépjármű alkatrészeit egy pécsi közlekedési balesetet követően értékesítette, amellyel a tulajdonost megkárosította.A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a férfival...

Életfogytiglanra is...

Életfogytiglanra is ítélhetik a kisszentmártoni késelőt A Baranya Megyei Főügyészség emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy kisszentmártoni férfival szemben, aki volt élettársának...

Április elejétől már...

Április elejétől már működnek a csodatraffipaxok: Pécsett és a megyében is élesítik a gépszemeket A rendőrség közlése szerint véget ért a tesztüzem, április ötödikétől már élesben működtetik az új, fix telepítésű...

Elhunyt a PK Zrt. volt...

Lapértesülések szerint a hétvégén hosszas betegség után elhunyt Keczer László, a Pécsi Közlekedési Zrt. korábbi vezérigazgatója.  Keczer László haláláról több hírforrás is beszámolt....

Komlón nagyon működött a...

Komlón nagyon működött a kémia: tizenegy iskolást szállítottak kórházba Pécsre Tizenegy komlói általános iskolás került hétfőn kórházba klórgáz-mérgezés tüneteivel - közölte Király Istvánné, a Klebelsberg...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Ilyen lesz Pécs időjárása a...

Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint a hét közepéig biztosan marad a borult idő, a nappali hőmérséklet...

Püspöki lelkigyakorlatokat szerveznek végzősöknek

Püspöki lelkigyakorlatokat szerveznek végzősöknek Végzős középiskolás fiataloknak szervez lelkigyakorlatot a Pécsi Egyházmegye Máriagyűdön. Az egyházmegyéhez tartozó gimnáziumoknak egy-egy hétvége jut, a kétnapos lelkigyakorlatokat Udvardy György megyéspüspök vezeti. A pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium diákjai elsőként, a húsvét előtti hétvégén érkeztek a zarándokházba.A Pécsi Egyházmegyéhez tartozó középiskolák végzős diákjainak két-kétnapos lelkigyakorlatokat szerveznek Máriagyűdön, ahol Udvardy György megyéspüspökkel találkozhatnak kötetlen keretek között. Március 18-án és 19-én a pécsi Szent Mór Katolikus Gimnázium tanulói...

Virágvasárnapi ünnepi szentmisével kezdődött meg a nagyhét Pécsett

Virágvasárnapi ünnepi szentmisével kezdődött meg a nagyhét Pécsett Virágvasárnappal kezdődött a nagyhét. Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon. Pécsett az ünnepi szentmisén a neokatekumenátus közösség pálmaágakkal kísérte Udvardy György megyéspüspököt. Ezzel emlékeztek arra, ahogyan János evangéliuma szerint Jézust pálmaágakkal köszöntötték az emberek.„Jézus szenvedéstörténetét éljük át néhány nappal azt megelőzően, hogy a halálát és feltámadását ünnepeljük. Segít, hogy előre éljük át, ami történni fog. Nem azért, mert siettet bennünket, vagy mert bármit is birtokolni szeretnénk Jézusból. Egyházunk...

A Liszt-féle Faust legenda elevenedik meg a Herkulesben

A Liszt-féle Faust legenda elevenedik meg a Herkulesben Kircsi László  Hallgassunk együtt! című előadása nem csak zenészeknek szól.A Faust-legenda több zeneszerzőt megihletett. Liszt Ferenc, a XIX. század nagy egyénisége különös érzékenységgel nyúlt e témához. Négy Mephisto-walzer, Faust-szimfónia, sőt az egyik legnagyobb szabású zongoraműve: a h-moll szonáta tükrözik a Faust-mondához fűződő érdeklődését. Hogyan szolgálja a zenei dramaturgia a történetet? Történet vagy jellemrajz? Mit és hogyan képes a zene ábrázolni?Kircsi László előadása hét órakor kezdődik a Herkules Műhelyben, felnőttek 1200, diákok és nyugdíjasok 900...