Kormányablakot látogattak az egyetem hallgatói
2016. április 20. szerda 15:28

A Baranya Megyei Kormányhivatal kertvárosi kormányablakát látogatták meg a Pécsi Egyetem gazdaságinformatikus szakos hallgatói áprilisban. A látogatás célja az volt, hogy az egyetemisták közvetlen ismereteket szerezzenek a korszerű kormányzati ügyfélszolgálatról, illetve az ügyintézés során használt informatikai eszközökről.
A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécs Járási Hivatalának közreműködésével a Pécsi Egyetem gazdaságinformatikus BSc és MSc szakos hallgatói - Ficsor József e-közigazgatási kurzus oktatójának kíséretében - meglátogatták Pécs négy kormányablaka közül a második legnagyobb, 14 ablakos kormányablakát a kertvárosi Aidinger János utcában.
A látogatásnak a célja, hogy a gyakorlati óra keretében közvetlenül is megismerjék az Y és Z generáció számra is korszerű kormányzati ügyfélszolgálatot, az ügyfélszolgálati folyamatokat, és az ügyintézés során használt informatikai eszközöket. Az egyetemisták nagyon felkészülten érkeztek, sok kérdést tettek fel a kormányablak munkatársainak, többek között a személyi és lakcímigazolvánnyal, az új elektronikus személyi igazolvány használatával és biztonságával kapcsolatban.
A diákok javaslatokat is megfogalmaztak az e-személyi jövőbeni követelményeivel kapcsolatban pl., hogy legyen a használata mielőbb a teljes közigazgatásra, gazdasági és civil szférára kiterjesztve, illetve a kártya tulajdonosa legyen képes lekérdezni, hogy mikor és milyen célra használták a kártyáját.
A diákok közvetlenül megismerkedtek még a KEKKH által felügyelt közlekedésigazgatási, a személyi lakcím nyilvántartási folyamatokkal, valamint az ügyintézők munkáját segítő új - a Miniszterelnökség által kialakított - Tudástárral. A résztvevők a gyakorlati óra keretében lehetőséget kaptak ügyfélkapunyitásra, illetve Részleges Kódú Telefonos Azonosítási (RKTA) elérés kialakítására. A látogatás tapasztalatai is azt mutatják, a mai felsőoktatásban tanuló diákok számára nagyon fontos, hogy megismerkedjenek a generációjukat meghatározó kormányzati-közigazgatási informatikai fejlesztésekkel és az ügyfélszolgálati korszerűsítésben tett lépésekkel.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Korrupt gyermekvédelmi...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja,...
- Frissen végzett kántorokkal...
- A baranyai bíróságokra is beszökik a...