Két helyen nem megy: távozik a Tüke Busz vezére, Vida János, s már csak a PÉTÁV-ra koncentrál
2016. április 21. csütörtök 08:12

Május elsejével távozik a Tüke Busz Zrt. éléről Vida János, helyét Gelencsér Gyula, a cég igazgatóságának tagja veszi át. A váltást azzal indokolja a javaslat beterjesztője, Girán János, Pécs alpolgármestere, hogy bár elégedettek Vida János tevékenységével, idén több feladata lesz a PÉTÁV-nál, amit szintén ő irányít, s így egy személy nem tudná hatékonyan ellátni a két társaság vezetését.
Szűk egy esztendő után ismét változás várható a Tüke Busz Zrt. vezetésében. Amennyiben a pécsi közgyűlés csütörtökön elfogadja Girán János alpolgármester előterjesztését, Vida Jánost Gelencsér Gyula váltja az igazgatóság elnöki posztján.
Az önkormányzat tavaly júniusban az addigi vezérigazgató, Paiger István Péter lemondása után úgy határozott, hogy négy tagból álló igazgatóság lássa el a társaság vezetését. Girán János megítélése szerint ez a bevált, így azt javasolja, hogy - más önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokhoz hasonlóan - az igazgatóságot, mint ügyvezetési formát továbbra tartsák fent.
Az elmúlt évet értékelve az előterjesztésben Girán kiemelte, hogy az igazgatóság munkájának eredményeként több területen sikerült a társaság működésén javítani. A korábbi szerződéseket több esetben felülvizsgálták, módosították, a cég számára előnyteleneket felmondták. Nőtt a munka hatékonysága, mindenek következtében a Tüke Busz Zrt. a korábbi autóbuszpark karbantartása mellett az újonnan beszerzett járművek műszaki felkészítéséről és forgalomba állításáról is megfelelően gondoskodott.
Az igazgatóság tagjai nem kapnak pénzt
Az igazgatóság tevékenységét Vida János elnök irányítása mellett látta el, aki egyúttal ügyvezető igazgatóként a PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft.t- is vezeti. A távhőszolgáltatás bővítése érdekében a PÉTÁV Kft. -nél tervezett fejlesztések, valamint a pályázatok előkészítése és lebonyolítása idén olyan jelentős többlet feladatokat ró a PÉTÁV Kft. vezetésére, hogy a két társaság egyidejű, egy személy által történő irányítása hosszú távon már nem hatékony.
Ezért Girán János azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a Tüke Busz Zrt. igazgatósága maradjon változatlan összetételű (Vida János, Gelencsér Gyula, Baracsi László és Tavi Tamás;), ugyanakkor az igazgatóság elnöki posztját május első napjától Vida János helyett Gelencsér Gyula töltse be.
Képünk illusztráció.
M. B. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...