Porig égett egy hétvégi ház Gyódon éjszaka
Az épületben egy ember tartózkodott, könnyebben megsérült. Csütörtökön Gyódra vonultak a pécsi tűzoltók, mert a jelzés szerint egy hétvégi ház teljes terjedelmében égett.Az épületben egy fő tartózkodott, aki az eset során könnyebben sérült, a mentők a helyszínen ellátták.A lánglovagok három egységgel mentek a helyszínre, két sugárral, valamint kéziszerszámokkal eloltották a tüzet, ami nem jelentett veszélyt a környezetére.Az eset kapcsán másban kár nem keletkezett. Az épület lakhatatlanná vált, az ott lakó egy fő rokonokhoz költözött.
Lángra kapott a száraz fű a Lőtéri domboknál
Hétvégi házakat is veszélyeztetett a tűz. Csütörtökön délután érkezett jelzés a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságra, miszerint Pécsen, a Lőtéri domboknál nagy területen száraz fű, gaz ég.A pécsi tűzoltók három egységgel érkeztek a helyszínre, ekkor már hozzávetőlegesen öt hektár területen égett a tűz, és a szomszédos hétvégi házakat, viskókat veszélyeztette.A tűzoltók sugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet. Személyi sérülés nem történt, kár nem keletkezett.
Olasz meló Uránban: két nő pakolt ki egy kocsit
Egy olasz férfit szabadított meg értékeitől két nő csütörtökön az Uránvárosban. A rendőrség tájékoztatása szerint egy olasz állampolgárságú férfi tett feljelentést a Pécsi Rendőrkapitányságon, miután csütörtökön az Uránvárosban két nő a figyelmét elterelve ellopta gépkocsijából a tárcáját irataival, bankkártyájával és készpénzével együtt.A 19 éves B. Zsuzsanna, valamint a 38 éves K. Györgyné pécsi lakosokat a rendőrök elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A ruházatuk átvizsgáláskor a fiatalabb nőnél az eltulajdonított értékeket megtalálták, valamint...
Idén is áthalad Pécsen a...
Ötvenezer résztvevőre számítanak az év legnagyobb országos közösségi és szabadidősport-rendezvényén. A Nemzeti Bor Maraton...
Több mint egymilliárdot...
Pécs hét óvodáját és három bölcsődéjét érintő, mintegy 1,2 milliárd forintos fejlesztéshez szükséges pályázatokon való...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
A darukezelő rejtélyes...
Néhány napon belül megkezdődik a Magasház bontása, ehhez már felállították a hatalmas toronydarut is. A masina kezelőjével...
Pénteken újra Pécsett...
Egy vérbeli Kiscsillag koncert lesz pénteken este az E78 színpadán.Ha pécsi koncertről volt szó, az elmúlt években jobbára a...
E-építési napló fórumra...
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ E-építési napló fórumot tart március 23-án. Az elektronikus építési naplóról szóló egész napos elméleti és gyakorlati szemináriumra, szakmai napra...Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint: felhős, de esőmentes
A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint a következő napokban sem várható eső, marad a 10 fok feletti hőmérséklet.Pénteken gyengén felhős idő várható, csapadék nem lesz. A nyugati szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 fok körül alakul. Szombaton gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 fok körül alakul.
Szabad kézzel - így rajzol egy Kossuth-díjas építész
Pénteken nyílik meg Finta József kiállítása a Pécsi Galériában.A Kossuth-díjas építész így foglalja össze szenvedélyét, a rajzolást: "Bő fél évszázada keresem rajzaimmal saját terveim, épületeim igazságát, s ez a lázas, néha idegbajos keresés majdnem kitölti mindennapjaimat. Ám jönnek néha ünnepnapok is - utazásaim idején - s ilyenkor rajzolhatom a csodát, az engem körülölelő teremtett és épített roueni katedrálist, Santorini fekete-vörös szikláit és fehér házait, Barcelona, Mallorca gótikáját, Velence meséjét... és észreveszem, hogy mindig ugyanazt rajzolom. Ez vagyok én, és...
Gigantikus falovon oszthatunk meg üzeneteket Pécsett is
Négy méter magas, három méter széles falovat állítottak ki Budapesten, amelyre bárkinek az üzenete felkerülhet. A ló május 7-én érkezik Pécsre. A faló most a Nyugati pályaudvar és a bevásárlóközpont melletti területen található, ahol március 16-20. között lehet megtekinteni, majd vidéki körútra indul. Az ország minden részéről várják azokat az üzeneteket, melyeket szeretnénk megőrizni az utókornak. Az óriás méretű falóval és az időtálló gondolatokkal az Etyeki Pikniken, a Gyulai Pálinkafesztiválon, a Komáromi Napokon, a Gizella Napokon, a Bor, Mámor, Pécs rendezvényen (május...
Telefont próbált lopni két...
K. Cintiát és K. Ilonát lekapcsolták a biztonságiak. A pécsi bolt biztonsági őre értesítette a rendőrséget arról szerdán, két nő két mobiltelefont akart ellopni oly módon, hogy az...Ismét útra kelnek a pécsi...
Májusban a csíkszeredai Mikó-várban nyílik Csontváry-kiállítás, a tárlaton látható képek többségét Pécsről kölcsönzik -...
Javában szüretelik a...
Beütött a medvehagyma szezonja, a gyűjtőknek azonban érdemes néhány szabállyal tisztában lenniük. A törvényi előírások...
Kovács Árpád ad önálló...
Szombaton este hat órakor az Erzsébet Vigadóban a már évek óta külföldön pallérozódó bólyi fuvolaművész, Kovács Árpád ad...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
„Civil" tüntetés Pécsett:...
Miközben a fővárosban több tízezren tüntettek nemzeti ünnepünkön, Pécsett néhány száz tiltakozó gyűlt össze a Széchenyi téren....
Nagymamájára támadt a pénzkövetelő hosszúhetényi férfi
A rendőrök elfogták a hosszúhetényi rablás kísérlet gyanúsítottját.Telefonon érkezett bejelentés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Hosszúhetényben egy helybeli férfi szerdán 13 óra 15 perc körüli időben családtagjaitól pénzt követelt. Az agresszívan viselkedő unoka először nagymamájától kért pénzt, majd miután nem kapott, idős rokonát megpróbálta megkötözni. Ezt követően apjától követelt pénzt, de amikor ő is visszautasította, betörte az ablakot. Egy járókelő szólt neki, hogy hívja a rendőröket, ekkor a feldühödött férfi elhagyta...
Egy csepp természet költözik a Janus Pannonius Múzeumba
Egy csepp természet címmel Kiefer Béla fotóművész alkotásaiból nyílik kiállítás csütörtökön a JPM Természettudományi Múzeumában. A tárlat szorosan kapcsolódik a Víz Világnapjához.Az alkotó, Kiefer Béla 1959-ben született. Egyéni vállakózóként dolgozik, és szabadidejében kedvtelésből fotózik 2004 tavaszától. Sokat jár a természetbe, saját elmondása szerint kísérletező típusú ember, aki szereti a logikus és egyszerű dolgokat.Művei először egy csoportos kiállításon szerepeltek 2005 májusában, majd 2006 júniusában már önálló tárlata nyílt az Ifjúsági Házban, ugyanott 2008...
Nem érkezett bejelentés, így nem nyomoznak a rendőrök kutyamérgezés gyanúja miatt
Nemrég számoltunk be arról, hogy Kertvárosban állatmérgezés gyanúja borzolja a kedélyeket. Megkeresésünkre a rendőrségnél azt mondták, nem nyomoznak az ügyben, nem kaptak ugyanis bejelentést. Az állatbarátok óvatosságra intenek. Nagy felháborodást, és egyben félelmet keltett a pécsiek körében, hogy az elmúlt időszakban többször is felmerült annak a gyanúja, hogy valaki(k) szándékosan állatokat akarnak mérgezni. Előbb február közepén a kertvárosi Maléter Pál út mellett, majd nem sokkal később a Melinda Park közelében találtak kiszórt ételhalmokat, amelyek közé vélhetően mérget is...
A rovat további témái
- Szinte hihetetlen: a pogányi meteorológusok szerint megszűnnek az esők
- Országkóstoló: idén is lesz Nemzeti Borkiválóság Program
- A Pécsi Tudományegyetem oktatóit is díjazták
- Másodjára bukott le a pécsi kolbásztolvaj
- Örökbefogadó napot tartanak az állatvédők Pécsett
- Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester kapta idén Pécs Kulturális Nagydíját
« Előző
23679 | 23706 | 23733 | 23760 | 23787 | 23814 | 23841 | 23868 | 23895 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jövő tavasztól állítólag hetente...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- A mentőben segítették világra egy...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...
- Jövőre megduplázódik a családi...
- Az áramszolgáltató nevében loptak...
- Paranoid skizofrén a magyar férfit...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Lelépett a pénzzel az egyik pécsi...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...

