Kecskeméthy Pál lett Harkány alpolgármestere
2016. április 14. csütörtök 18:43
Kecskeméthy Pál önkormányzati képviselőt választotta meg alpolgármesternek Harkány képviselő-testülete csütörtökön - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
Harkány korábbi alpolgármestere, Éva Ferenc kedden mondott le mandátumáról, miután elismerte érintettségét egy 1973-as súlyos testi sértés miatt indított büntetőügyben.
Éva Ferenc az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében azt írta: "súlyos testi sértés és halmazati cselekményként nemi erőszak kísérletének vádjával" ítélték két év börtönbüntetésre, amelyből jó magaviselete miatt másfél évet kellett letöltenie.
"Az elmúlt negyven évben a társadalomba visszailleszkedve tisztességgel, becsülettel végeztem a munkámat, a mai napig erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem" - tudatta.
Kecskeméthy Pált Baksai Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület egyhangúan, titkos szavazással választotta meg, tisztségét társadalmi megbízatásban látja el - olvasható a harkányi önkormányzat közleményében.
A megválasztott alpolgármestert a képviselők visszahívták a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. felügyelő bizottságából.
A polgármesteri javaslatra a pozíciót Éva Ferenc tölti majd be, akit a képviselő-testület egyhangúan megszavazott az önkormányzat pénzügyi, városfejlesztési, kulturális és idegenforgalmi bizottsága elnökének is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Korrupt gyermekvédelmi...
- Orbán Viktor: Ukrajnában agyonvertek...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- A szúnyoggyérítő konzorcium tagadja,...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Frissen végzett kántorokkal...
- Cipőtolvajt keresnek a baranyai...