„Böszmékről", „sz*rkeverő bolsevikokról" ír Tiffán Zsolt a harkányi alpolgármester lemondása kapcsán
2016. április 14. csütörtök 10:12

Három gondolat címmel tett közzé bejegyzést Facebook-oldalán Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő Éva Ferenc, Harkány alpolgármestere lemondása kapcsán. Amint az ismert, Éva Ferenc azt követően mondott le, hogy nyilvánosságra került, 1973-ban súlyos testi sértés és halmazati cselekményként nemi erőszak kísérletének vádjával két év börtönbüntetésre ítélték.
„1. Méltán híres fürdővárosunk egyik -amúgy tisztességgel dolgozó- közéleti személyisége, aki korábbi bűneiért megkapta büntetését, lemondott posztjáról. Sajtóközleményében tisztán, bátran vállalta a következményeket, s ennek szellemében cselekedett.
2. Méltán híres fürdővárosunkban - nem csak most,ebben az esetben, hanem általában - mikor például egy falevél rossz helyre hullik - mentális zavarokkal küzdő,identitását elvesztő és kereső emberek próbálják megmondani a frankót, s kezdik ki a város derék polgármesterét, illetve a képviselő-testületet. Embereket semmibe nem vevő, falujukat romlásba döntő böszme árnyékpolgármesterek, s a hozzájuk butaságból és számításból csapódó árnyékvállalkozók próbálják osztani az észt! Csatlakozik hozzájuk egy - kb.30 km-re levő, tízezres város közpénzen eltartott főépítésze, aki saját városa gondjai helyett lassan harkányi választópolgárként (sic!) aposztrofálja magát,s aki egyébként úgy egyszerű,mint az EU-szabvány raklap. Na, kedves harkányiak,itt ezek akarják osztani az észt...
3. Srácok! Ti, akik minden nap izzadtságszagú kávéitok felett morfondíroztok egy közösség oktalan lepusztításán, s a cukrot az egészséges világ járásával ellentétes irányban próbáljátok felkeverni, nos ti szarkeverő bolsevikok vagytok, és azok is maradtok, kiket Harkány büszke polgárai ki fognak vetni maguk közül" - írta Tiffán Zsolt Facebook-oldalán.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

