Egészségnapon vettek részt a térség tűzoltói
2016. április 14. csütörtök 15:10

A Pécsi Tudományegyetem és a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között létrejött keret megállapodás alapján kétnapos tűzoltó egészségnapot szerveztek szerdán és csütörtökön a pécsi laktanyában.
Az egészségügyi, orvosi, pszichológiai és mentális mérések valamint gyakorlatok a tűzoltók egészségmegőrzését szolgálják. A pécsi rendezvényen a város tűzoltói mellett, Siklósról, Mohácsról, Szigetvárról, Komlóról is érkeztek hivatásos és önkéntes beavatkozók.
Az együttműködés már korábbra nyúlik vissza, hiszen az egyetem Sporttudományi és Testnevelési Intézet munkatársai már végeztek megfigyeléseket a pécsi tűzoltókon. Akkor azt vizsgálták, hogy miként változik meg a tűzoltók vérnyomása, és pulzusszáma egy-egy riasztás során, valamint a sport és munkabalesetek megelőzése céljából, az irányított sportfoglalkozásokat megelőző bemelegítéshez mozgásformákat dolgoztak ki.
A vizsgálatokat most több területre kiterjesztették a szakemberek, illetve a Pécsi Tudományegyetem több kara is csatlakozott a programhoz.
Mácsai Antal tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntőjében elmondta, a váltásos munkarendben dolgozók, főként a beavatkozói állomány fokozott fizikai megterhelés miatt, az irodai beosztottak pedig az ülőmunka miatt vannak kitéve jelentős megterhelésnek.
Az igazgató kiemelte, a katasztrófavédelem több platformon is hangsúlyozza a megelőzés jelentőségét, amelyet nem csak a veszélyhelyzetekre kell érteni, hanem az állomány egészségmegőrzése kapcsán is hasonló szemléletet kell követni. Az egyetemmel közösen folyamatban van egy működési modell kidolgozása, amely egy optimális bemelegítési folyamatot tanít meg a tűzoltóknak, annak érdekében, hogy megelőzzék a sportolásból eredő sérüléseket.
Mácsai Antal hozzátette, egy-egy katasztrófaeseményben érintett állampolgároknak úgynevezett krízis intervenciós team segít a megrázó események feldolgozásában. Ehhez hasonlóan, az állomány mentális egészségére is kiemelt hangsúlyt kell fektetni, kiváltképp egy-egy lelkileg nehezebben feldolgozható bevetés után. A vezetők részére külön stressz kezelési tanácsadással készültek a szakemberek, hiszen az egészségmegőrzéshez szorosan kapcsolódik a stressz kezelés is. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a jövőben is számít a Pécsi Tudományegyetemmel történő együttműködésre, és az igazgatóság célja továbbfejleszteni a kutatási lehetőségeket.
Dr. Szomolányi Gábor tűzoltó ezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezető főorvosa köszönetét fejezete ki a Pécsi Tudományegyetem irányába. A főorvos elmondta, országosan is egyedülálló az a hozzáállás és mély elhivatottság, amelyet az egyetem mutat a belügyi szervek irányába. Az ezredes bízva a további együttműködésben, pszichikai, mentálhigiénés és sportegészségügyi témákban ígért segítséget a pécsi kutatóknak.
Szerdán szó volt a gerincbetegségek megelőzéséről, gyógytorna mintaórát tartottak a résztvevőknek, egyéni testtartás vizsgálatra, fáradtság mérésre és stressz kezelésre is sor került. A tantermi foglalkozásokon az elméleti előadások mellett, több gyakorlati foglalkozást is szerveztek az orvosok, gyógytornászok, pszichológusok, és az egyetem hallgatói. Párhuzamosan négy helyszínen zajlottak a foglalkozások, amelyek közül talán a tűzoltók részére szervezett, teljes bevetési ruhában végrehajtandó társmentési gyakorlat jelentette a legnagyobb fizikai megterhelést.
Csütörtökön tovább folytatódtak a programok, A fizikális felmérés és tréning mellett, mentálhigiénés workshop, elsősegélynyújtás, és baleseti szituációs feladat is várt a résztvevőkre. Emellett egy egészségügyi szűrő kamion is a program része volt.
Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...