Pécsett koncertezik a Kállay Saunders Band pénteken
2016. április 14. csütörtök 17:26

Kállay Saunders András, a Megasztár V. felfedezettjének zenekara pénteken este az E78-ban lép fel.
A fiatal énekes tehetségkutatós felbukkanása óta számos dala jelent meg, amelyek kivétel nélkül a slágerlisták élén állnak.
A Dal című műsor döntőse volt 2012-ben és 2013-ban is, de az igazi sikert a 2014-es év hozta meg. Running című dalát a zsűri és a közönség is a legjobbnak ítélte, így a svédországi Eurovíziós Fesztiválon András képviselte hazánkat. A nemzetközi versenyen az előkelő 5. helyezést érte el. Akusztikus műsora mellett a tavalyi évtől élő fellépéseire helyezi a hangsúlyt.
Bodoczki Ernő basszusgitárossal, Tóth Ádám gitárossal, Szabó Dániel billentyűssel és Prohászka Zsolt dobossal megalapította a Kállay Saunders Bandet 2015-ben azzal a céllal, hogy a továbbiakban kizárólag élőzenei kísérettel lépjen fel.
A formációval 2015 tavaszán jelent meg első önálló nagylemeze, a Delivery Boy. A repertoárban elhangzanak a toplistás dalok, mint például a Csak veled, az I love you, a My Baby, a Running, a Victory, a Young, és a Faded.
A koncert este nyolckor kezdődik az E78 koncerttermében. Jegyeket elővételben 1800 forintért, helyszínen 2200 forintért lehet venni.
Forrás: ZSÖK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...