Vannak olyan iskolák Pécsett, ahol egyáltalán nincs ma sztrájk - ügyelet mindenhol van
2016. április 20. szerda 07:46

Habár országos sztrájkot hirdettek mára a pedagógus szakszervezetek, információink szerint van olyan pécsi iskola, nem is egy, ahol egyáltalán nem lesz munkabeszüntetés (pl. a Koch Valéria Iskolaközpont intézményeiben, mely a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata alá tartozik és a katolikus egyház oktatási intézményeiben.)
A gyerekeknek egyébként be kellett menniük az iskolákba, hiszen mindenhol biztosítani kell az ügyeletet és az étkeztetést is.
Mint ismert, a pedagógusok sztrájkbizottsága reggel 8 órától hirdetett egész napos országos munkabeszüntetést és azt kérték, déli 12 órakor öt percre "álljon meg az élet".
Rétvári Bence államtitkár egy ma reggeli tévéinterjúben arra hívta fel a figyelmet, hogy a sztrájkmegállapodásban foglaltakat mindenkinek be kell tartania, nemcsak a kormánynak, hanem a sztrájkban résztvevő pedagógusoknak is. A megállapodásban azt rögzítették, hogy a gyerekeket fogadni kell, ellátásukat, felügyeletüket meg kell oldani - emlékeztetett.
Sok iskolában ugyanakkor hirdetményeket függesztettek ki, hogy aki tudja, ne vigye be gyermekét, vagy nyilatkoztatták a szülőket, hogy igénylik-e az ellátást. Volt olyan igazgató, aki azt jelezte, hogy még az ebédet is lemondja. Rétvári Bence kiemelte: ezt nem lehet megtenni.
Azoknak a pedagógusoknak, akik felvennék a munkát, ezt a lehetőséget meg kell adni - rögzítette.
Az államtitkár megerősítette, nem kell szankcióra számítania annak, aki a sztrájk mellett dönt és a törvényeket betartja. A munkabeszüntetésnek van ugyanakkor egy olyan, sztrájktörvényben rögzített következménye, hogy arra a napra nem jár bér, ezt a sztrájkalapból igényelhetik az érintettek.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az elmúlt hónapokban intenzív tárgyalásokat folytattak a pedagógusszervezetekkel, a szülők, a diákok képviselőivel.
Emlékeztetett a köznevelési kerekasztal életre hívására, amire mindenkit meghívtak. Van aki hajlandó eljönni, van aki nem - fogalmazott Rétvári Bence, aki úgy értékelte, hogy a tárgyalások szépen haladnak, jelentős eredményeket értek el. A követelt 25 pontból 20-ban megállapodtak, a célegyenesben vannak, ezért érthetetlen miért ilyenkor állnak fel a szakszervezetek.
Szólt arról, hogy idén és jövő szeptemberben a pedagógusok bére egyaránt 3,5 százalékkal nő majd az életpálya alapján, és a jövő évi költségvetésben a köznevelés mintegy 100 milliárdos többlettel számolhat. Az alulfinanszírozottságból fakadó problémákat így szinte mind orvosolni tudják.
A túlzott bürokrácia mostanra jelentősen mérséklődött, a minősítéssel összefüggő adminisztráció a harmadára csökkent, a nyugdíj előtt állóknak a pedagógus 2. fokozatba kerüléshez nem kell külön minősítési procedúrán átesniük, a fiatal gyakornok pedagógusok gyakorlati ideje beszámít az előmeneteli időbe - sorolta.
Kitért arra is, hogy a nem pedagógus dolgozók tavaly is kaptak 50 ezer forintos juttatást, és idén kétszer, júliusban, illetve decemberben 35-35 ezer forintot utalhatnak nekik. A tárca javaslata alapján jövőre 7+3 százalékos emelést kaphatnak.
(Képünk illusztráció)
Pécsi Újság.hu - MTI - Fotó: archív/pedagogusok.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...