Megtaláltuk az igazi pécsi Mikulást - A Széchenyi téren várja a gyerekeket csütörtökön

Megtaláltuk az igazi pécsi Mikulást - A Széchenyi téren várja a gyerekeket csütörtökön Bár az ünnepek előtt eléggé elfoglalt a Mikulás, de lapunknak mégis sikerült elcsípnie. Éppen a pécsi belvárosban sétálgatott, hogy szemügyre vegye a hangulatos adventi vásárt és az épp arra sétáló pécsieket.   December elsején délelőtt tűnt fel a Mikulás a Széchenyi tér környékén, akit azonnal körbe is rajongtak a gyerekek és a felnőttek. A szerencsésebbek még egy közös fotót is készíthettek vele, de sok ideje nem volt, sietnie kellett haza a többiekhez, akik már kíváncsian várták a helyzetjelentést. Lapunk munkatársának sikerült megállítania pár percre az elfoglalt és...

Már nem kifogásolható, hanem egyenesen egészségtelen a levegő Pécsett

Már nem kifogásolható, hanem egyenesen egészségtelen a levegő Pécsett Négy településen, köztük Pécsett is egészségtelen a levegő a magas szálló por koncentráció miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Intézet kedden.  A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb összesítése alapján Dunaújváros, Pécs, Szombathely és Várpalota levegőjét minősítették egészségtelennek.Emellett kifogásolt a levegő minősége Budapesten, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Putnokon, Salgótarjánban, Sopronban, Székesfehérváron, Tökölön, Vácon és Veszprémben.ezt az egészségtelen szintet a levegőben a kisméretű részecskék koncentrációja (szálló por). Az NNK...

Szolgálaton kívül is az utánpótlást képzi a pécsi mentőtiszt, Lang Róbert

Szolgálaton kívül is az utánpótlást képzi a pécsi mentőtiszt, Lang Róbert Ápolóként kezdett, ezután szerzett mentőtiszti végzettséget Lang Róbert. Azóta is vonul, s immár hét éve képezi az utánpótlást a PTE Szociális és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában, adta hírül közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.    Több, mint 20 éve, közvetlenül az egészségügyi szakközépiskolai érettségit követően került az Országos Mentőszolgálat kötelékébe Lang Róbert.   Eleinte Pécsett, majd Szigetváron dolgozott, néhány év múlva - már végzett mentőtisztként - visszakerült a megyeszékhelyre, ahol azóta is vonul.  Szabadideje nagy...

Mohácsi tűzoltó, Csomor...

Mohácsi tűzoltó, Csomor Tamás nyerte az országos vetélkedőt Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezete negyedik alkalommal rendezte meg az...

Pályázatot hirdetett az...

Pályázatot hirdetett az egyházmegye óvodapedagógus hallgatóknak A Pécsi Egyházmegye pályázatot hirdetett a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának...

A suli öltözőjéből lopott...

A suli öltözőjéből lopott két szigetvári kamasz A Szigetvári Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a két fiatalkorúnak az ügyében, akik egy külföldi diák...

Több autót is összetört a...

Több autót is összetört a pécsi belvárosban egy drogos, ámukfutó autós A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki...

Felborult járművével egy...

Felborult járművével egy traktoros Regenyén, meghalt Felborult egy traktor Regenyén, a Fő utcában hétfőn délután.    A jármű vezetője a mentők megállapítása szerint...

Balikó Sándort is...

Balikó Sándort is kitüntették a szójatermesztésért A jövőben is a genetikailag nem módosított szója termesztését kell ösztönözni Magyarországon, emellett stratégiai cél a...

Már Pécsett is kifogásolt a levegő minősége

Már Pécsett is kifogásolt a levegő minősége Egy településen, Szombathelyen továbbra is egészségtelen a levegő minősége a magas szálló por (PM10) koncentráció miatt - közölte a Tisztifőorvos hétfőn Facebook-oldalán.    Emellett négy település: Sopron, Pécs, Várpalota és Putnok kifogásolt minősítést kapott. Az érzékeny lakosságcsoport számára azt javasolják, hogy minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, kerüljék a kültérben végzett aktív testmozgást, fizikai munkát. A Nemzeti Népegészségügyi Központ külön felhívta a figyelmet, hogy a helyes fűtési módok alkalmazásával mindenki sokat tehet a levegőminőség javulásáért.

Ajándék a sörbarátoknak: az idei ünnepi időszakban is kortyolható a Három Királyok

Ajándék a sörbarátoknak: az idei ünnepi időszakban is kortyolható a Három Királyok Több évtizedes hagyományt követve november végétől ismét kapható a Három Királyok, a Pécsi Sörfőzde ünnepi terméke. A karakteres, 6,3 százalék alkoholtartalmú nedű igazi prémiumtermék, nem csoda hát, hogy a sörbarátok egyik nagy kedvencének számít. A Biblia szerint Jézus születésének hírére Betlehembe érkező napkeleti bölcsek után Három Királyok nevet viselő sör a folyékony kenyeret kedvelő pécsiek körében szinte ugyanúgy hozzátartozik az adventhez és a karácsonyhoz, mint az ajándékozás, a bejgli vagy éppen a feldíszített fenyőfa. Nekik idén sem kell csalódniuk, a Pécsi Sörfőzde...

Már délelőtt részeg volt egy nyugdíjas férfi, mégis vezetett

Már délelőtt részeg volt egy nyugdíjas férfi, mégis vezetett A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki ittasan vezette autóját Harkányban.         Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Siklósi Rendőrkapitányság egy 77 éves pécsi férfi ellen.  A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. július 27-én délelőtt Harkány belterületén közlekedett gépkocsijával, amikor igazoltatták a rendőrök. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további...

Itt várhatóak a héten a NAV...

Itt várhatóak a héten a NAV ellenőrei Baranyában A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Komlón, Mohácson, Pécsváradon, Sásdon, Siklóson, Szigetváron, Vásárosdombón, Véménden...

Termékbemutatókon csaptak...

Termékbemutatókon csaptak be idős embereket - Pécsett is működött a bűnszervezet Ötvenkét ember ellen emelt vádat az ügyészség idősek sérelmére elkövetett csalássorozat miatt Szombathelyen. Pécsett is...

Itt adhatunk vért a héten...

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében Pécsett és Baranyában a héten a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat.    Pécs Regionális...

Ismét közlekednek vonatok...

Ismét közlekednek vonatok Pécs és Eszék között A két város közötti vasúti közlekedés újraindítását vasárnap jelentették be Pécsett.   A vonatok december 9-től...

Elkészült a bálicsi...

Elkészült a bálicsi összekötő, zajlik az új út műszaki átadás-átvétele Megszűnt a forgalomkorlátozás a bálicsi úton, amelyre az új lekötőút építése miatt volt szükség, írta a PécsMa.hu ...

Motoron gurultak a pécsi...

Motoron gurultak a pécsi Mikulások a gyerekekhez, tele volt a puttonyuk Idén vasárnap tartották meg a már szinte hagyománnyá vált Motoros Mikulás Gurulást Pécsett. Az eseményre, mint minden évben,...

Megint jól kisütötték: kinyit a geresdlaki mézeskalács-falu

Megint jól kisütötték: kinyit a geresdlaki mézeskalács-falu Idén immár tizenegyedik alkalommal formálták meg Geresdlakon, a falu minden utcáját, házát mézeskalácsból.   Vasárnap tizenegyedik alkalommal nyitják meg Geresdlakon a Mézeskalács-falu kiállítást.  A helyiek ezúttal is a falu három településrészének (Püspöklak, Geresd, Kisgeresd) pontos mását készítették el mézeskalácsból. Minden egyes darab a helyiek keze munkáját dicséri, akik rendkívül nagy műgonddal, az apró részletekre is ügyelve dolgoztak.  A kiállítást este öt órakor nyitják meg a Hunyadi u. 21. szám alatt található régi iskola épületében.

Nem volt rendszám a kocsiján, felszerelte a rokonét

Nem volt rendszám a kocsiján, felszerelte a rokonét Befejezte a Pécsi Rendőrkapitányság a vizsgálatot annak a férfinak és fiatalkorú társának az ügyében, akik egy Renault rendszámát szerelték fel egy másik autóra.       Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 19 éves katádfai férfi, valamint 17 éves dencsházai társa ellen, akik egy másik személygépkocsi rendszámát szerelték fel a férfi autójára, majd azzal közlekedtek. A rendőrök 2018. szeptember 22-én ellenőrizték a gépkocsit és annak sofőrjét Dencsháza és Katádfa között. Az...

Az LMP a Paks2 beruházás leállítását követelte Pécsett

Az LMP a Paks2 beruházás leállítását követelte Pécsett A Lehet Más a Politika (LMP) arra szóltja fel a kormányt, hogy állítsa le a Paks2 projektet és haladéktalanul mondja fel a beruházás szerződését - közölte szombaton az ellenzéki párt két társelnöke a Pécsett tartott villámcsődület keretében rendezett sajtótájékoztatón.    Demeter Márta (képünkön) azt mondta: Paks2 több hónapos csúszásban van, és amennyiben a kormány nem mondja fel most a szerződést és nem állítja le azonnal a beruházást, akkor nemcsak a biztonsági kockázatokat növeli, hanem lényegében segíti Vlagyimir Putyin orosz elnök befolyásszerzési törekvéseit. A...