Pálinkás visszautasította a külföldi bírálatokat
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke válaszlevelében úgy fogalmazott, hogy a tiltakozó levél külföldi aláíróit - akik szerinte valamennyien úgy hiszik, jó ügyet szolgálnak - "súlyosan félrevezették" a magyarországi viszonyokat és különösen a tudományos élet helyzetét illetően. Véleménye szerint az akadémiával kapcsolatos "álhíreket" két elismert magyar filozófus terjesztette.Pálinkás József hangsúlyozta: egyetértve az elvvel, amely szerint tudományos kutatás értékét csak a tudomány művelőinek van jogában megállapítani, most nem a kutatás tudományos értékének...Lázár: A következő fél év a védelemé
A kormánypárti képviselők a védelem időszakának fogják tekinteni a következő hat hónapot - jelentette ki Lázár János Siófokon, a Fidesz-KDNP kihelyezett tanácskozása után, pénteken.A Fidesz frakcióvezetője közölte: képviselőtársai számára az jelenti majd a fő kihívást a következő fél évben, hogyan tudnak a közszolgáltatókkal, a bankokkal szemben védelmet biztosítani az emberek számára. Meg kell védeni az állampolgárokat az áram- és gázdíjak emelkedésétől, valamint a banki szolgáltatási díjak áthárításától és a sok családnak gondot okozó hitelezési politikától - tette hozzá.Ennek...Schwarzenegger újra a filmszakmában
"Barátaim a Creative Artists Agency színészügynökségtől hét éve kérdezik, mikor vehetik végre komolyan az ajánlatokat. Ma zöld utat adtam nekik" - fogalmazott üzenetében.A 63 esztendős színész két hivatali terminus után januárban adta át a helyét Kalifornia új kormányzójának. Azóta vége-hossza nem volt a találgatásoknak, vajon politikai karrierjét folytatja, vagy ismét a filmvásznat választja.Akciósztárként a nyolcvanas-kilencvenes években virágzó filmes karrierje az ezredfordulóra kissé kifulladt: Ítéletnap (1999), A hatodik napon (2000) és Az igazság nevében (2002)...Leadja szolgálati...
A Fidesz frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere ezt pénteki siófoki sajtótájékoztatóján közölte. Hozzátette, a jövőben nem kívánja senkinek a szolgálati gépjárművét igénybe venni.A Duna-stratégiában nem...
A tárcavezető az uniós tagállamok nemzeti parlamentjei európai ügyekkel foglalkozó bizottságainak találkozóján, a COSAC-on kiemelte: ugyan Európa nincs válságban, legfeljebb az euróövezet...Az MSZP nem érez kényszert
A találkozót Schmitt Pál kezdeményezte, annak érdekében, hogy az alkotmányozás folyamatáról megismerje a képviselőcsoportok véleményét.Az alkotmányozási folyamatot nem most, nem ilyen...Gyurcsány hajlandó...
A volt miniszterelnök pénteki blogbejegyzésében ezek között említi, hogy a kormánytöbbség állítsa vissza azt a szabályt, amely szerint az alaptörvény koncepciójának elfogadásához a...World Press-elsődíjas lett...
Lakatos Péter, az MTI fotósa elnyerte a World Press Photo első díját a Spot News kategóriában. A kép egy öngyilkos ugrását ábrázolja a Szabadság-hídról.Vége a spanyol...
A napilap ismerteti, hogy Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes államtitkára szerint a lépéssel több száz millió forintot takarítana meg az állam, a...Göncz Kinga is sertepertélt a moszkvai ingatlanügylet körül?
A napilap pénteki száma bemutatja a 2006. november 15-ei keltezésű okiratot, amelyen Göncz Kinga saját kezű aláírásával tanúsítja, hogy a "Magyar Köztársaság hatáskörrel rendelkező hatóságai felhatalmazták" Székely Árpád moszkvai nagykövetet a kereskedelmi kirendeltség épületének eladásáról szóló szerződés aláírására. A Magyar Nemzet cikke szerint Göncz Kingának pontosan tudnia kellett volna arról, hogy az épület értékesítésére semmilyen pályáztatás nem volt, sőt akkor még a vagyongazdálkodási tanács sem döntött az értékesítésről, így bármilyen adásvételi szerződés...A szocik "politikamentes közszolgálatot" akarnak
A napilap cikke szerint az MSZP a hétvégén egész napos frakcióülésen vitatja meg és véglegesíti saját alkotmánykoncepcióját. Az elvek között szerepel, hogy az alaptörvény nem az éppen hatalmon lévők, hanem a magyar polgárok többségi támogatását kell bírnia; meg kell őriznie az 1989-1990-es alkotmányozás eredményeit, védenie kell az uniós közösség értékeit, legfontosabb állami feladatként pedig a fenntartható fejlődést és a szellemi és gazdasági jólét elősegítését határozza meg.A szocialista alkotmánykoncepció szerint a Magyar Köztársaság szociális állam: elkötelezett a szociális...Csökkent a Fidesz népszerűsége
Az MSZP támogatottsága viszonylag stabil, ezúttal a népesség 12 százaléka áll mögötte. A Fidesz támogatói köre 2,5 milliós, a szocialistáké egymilliós.A Fidesz és az MSZP híveinek eltökéltsége ebben a hónapban közelebb került egymáshoz - az ellenzéki párt támogatói aktívabbak mint december-januárban, de még mindig visszafogottabbak, mint a kormánypártiak. A biztos pártválasztói körben is mérséklődött a különbség: a januári 65-17 százalékos Fidesz-MSZP-arány 60-20-ra változott.Az őszi hónapokban lévő mélypontról elmozdult a Jobbik és az LMP. A Jobbik a választópolgárok 7, az...Becsület napja: figyel a...
A napilap pénteki száma arról ír, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal külföldi társszerveivel együttműködve kiemelt figyelemmel kíséri azokat a szélsőjobboldaliként vagy neonáciként...Fidesz-KDNP-frakcióülés:...
Az MTI úgy tudja, az oktatással kapcsolatos, koncepcionális jellegű vita ismét Hoffmann Rózsa (KDNP) oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán (Fidesz), a parlament oktatási bizottságának...Világszerte foghatók a...
Ókovács Szilveszer az MTV reggeli műsorában úgy fogalmazott: azáltal, hogy az Autonómia csatorna sugározza a parlamenti közvetítéseket, azok az országhatárokon túl, sőt világszerte...Médiatörvény: elküldték a...
A tárca közleménye szerint a kormány a médiatörvény módosítására vonatkozó javaslatokat elküldte az Európai Bizottságnak.Jonathan Todd, a médiaügyekben illetékes Neelie Kroes uniós biztos...Kézzel írt feketelista a...
"Valamikor az esztergomi helyzetről azt mondtam, hogy olyan, mint az ötvenes évek. Városi legendának tartottam egy ilyen listát, nem hittem volna, hogy létezik" - tette hozzá...Budapesten értékelték a...

Jön a kétsebességes EU

Megvan az alkotmány-szövegezési bizottság
Kereszténydemokrata politikusok az MTI-nek azt mondták, hogy a Salamon László, KDNP-s politikus vezetésével kidolgozott 16 oldalas koncepció mellett egy 1,5 oldalas összefoglalót osztottak szét. Ez azonban kereszténydemokraták szerint a részükről előzetesen jelzett alapvetéseket a házasságról, a család védelméről, illetve a magzati élet védelméről, nem tartalmazta.Nagyon kemény, élére állított, 24 órás vita bontakozott ki - fogalmazott az MTI-nek az egyik kereszténydemokrata országgyűlési képviselő. Az új alkotmány tervezetének megalkotására végül Szájer József fideszes európai...Magyar elnöke lesz az európai radiológusok társaságának
Palkó András a Magyar Radiológusok Társaságának rendezvényén elmondta: tavalyelőtt választották meg az európai szervezet úgynevezett második alelnökévé, majd tavaly automatikusan vált első alelnökké. A szervezet szabályzata alapján lesz márciustól egy éven át a társaság elnöke. Palkó András közlése szerint azt követően még egy esztendőre "levezető elnök" lesz, akkor az Európai Unió szerveivel, intézményeivel való kapcsolattartás lesz a feladata.Hozzátette, hogy ezekről a pozíciókról interneten szavaznak a világ második legnagyobb, a kontinens valamennyi nemzeti...
« Előző
25272 | 25299 | 25326 | 25353 | 25380 | 25407 | 25434 | 25461 | 25488 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Több száz programmal várják a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...