Már az Algopyrin Complex is hiánycikk
2011. március 30. szerda 13:55
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) honlapján a termékhiány listán február közepén még csak a Quarelin szerepelt, amelynek forgalmazását a gyártója május végéig függesztett fel. Jelenleg azonban már ott van a listán az Algopyrin Complex is, amelyet vény ellenében hivatalosan az előbbi helyett lehetett volna kapni a patikákban, azonban június végéig ezt sem lehet venni.
Már nemcsak az egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítót, a Quarelint, hanem a helyettesítőjét, az Algopyrin Complexet sem lehet kapni. Az OGYI honlapja szerint mindkét fájdalomcsillapító forgalmazása azért szünetel, mert a gyógyszerek egyik hatóanyagát, a koffeint nem az eddigi beszállító, hanem más gyártja majd.
Szabó Franciska, az OGYI szakreferense a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta: május 31-ig a Quarelin tízes és húszas kiszerelését egyaránt felfüggesztette a gyártó, és júniustól is csak húszast árulják a patikák, mert a tízes megszűnik. A szakember akkor azt ajánlotta: az átmeneti időszakban a betegek a receptre kapható Quarelin helyett, vény ellenében Algopyrin Complex tablettát kaphatnak, amelynek hatóanyagai mindenben megegyeznek a jelenleg hiányzó fájdalomcsillapítóéval.
Amióta az Algopyrin Complexet sem lehet kapni, hivatalosan nincs mivel helyettesíteni a népszerű magyar fájdalomcsillapítót.
Négy éve januárban jelentették be, hogy vényköteles lesz több, addig recept nélkül kapható népszerű láz-, és fájdalomcsillapító, így például az Algopyrin és a Quarelin. A bejelentés után az emberek megrohanták a patikákat, két nap alatt annyi fogyott ezekből a szerekből, mint máskor egy hónap alatt. Az említett fájdalomcsillapítókat az egészségügyi tárca egy bizonyos hatóanyag, a metamizole miatt tette vénykötelessé, mivel mellékhatásként csökkenhet a fehérvérsejtek száma. Ezért például Skandináviában és Franciaországban ezeket a szereket ki is vonták a forgalomból.
Forrás: hvg.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...

