"A helyhatóságok az előző ciklusban adósodtak el"
2011. március 28. hétfő 10:55
A helyi önkormányzatoknak 2008-ig 550-600 milliárd forint hitelállományuk volt, most 1.040 milliárd forintról beszélnek - nyilatkozta a Magyar Nemzet hétfői számában Gémesi György, a Magyar Önkormányzati Szövetség (MÖSZ) elnöke -, aki szerint a nagymértékű eladósodottság oka az önkormányzatok folyamatos "kivéreztetésében" keresendő.
A tavalyi évben az előző, 2009. évinél 120 milliárd forinttal kevesebbet terveztek be a költségvetésben az önkormányzatok finanszírozására. Az azt megelőző 5-6 évben pedig több mint 500 milliárd forintot vontak el a településektől, a megyéktől.
Gémesi állítása szerint az eladósodottságot azok a hitelek okozták, amelyek az uniós fejlesztési források pályázati önrészéhez voltak szükségesek. Az interjúban a MÖSZ elnöke hozzáteszi: mindenki el akarta kerülni, hogy a lehívható pénzek "bennragadjanak", különösen arra tekintettel, hogy 2013 után már nem lesznek 10-15 százalékos önrészű uniós pályázatok.
Az eladósodás nem mindenkit jellemez egyformán - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Gémesi György. A 3.200 teleülés közül mindössze 300 tekinthető eladósodottnak. Ezek azonban rendre a megyék, a megyei jogú városok, a nagyobb települések, hiszen ezeknél vannak a legnagyobb feladatok, törvényben kirótt ellátási kötelezettségek.
Gémesi György szerint szükség van a hitelfelvételeknél ellenőrzésre, "de nem lenne jó megoldás az, ha egy kormánynak alárendelt hivatal hozna politikai alapú döntéseket. Ezzel szemben a hitelfelvételi döntéseket megelőző szakmai véleményezést el tudná fogadni." Ezt szerinte az Állami Számvevőszéknek kellene elkészítenie.
A Magyar Önkormányzati Szövetség elnöke az interjúban a MÖSZ elképzeléséről szólva azt nyilatkozta: módosítani kellene az önkormányzati törvényt úgy, hogy a személyes anyagi felelősség kiterjedjen a képviselőkre is, az ne csak a polgármestert és a jegyzőt terhelje.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...

