Késik az M3-as új szakaszának átadása
Tájékoztatása szerint még 2010-ben átadták a kivitelezésre a munkaterületeket, ahol a régészeti munkálatok befejeződtek. A terület nyolcvan százalékán a vállalkozók már elkezdték a felső humuszréteg leszedését, a fennmaradó részeken azonban még az előzetes régészeti munkálatokat végzik a Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársai. A fával borított területeken a favágást követően kezdik el a feltárási munkát a szakemberek.A földmunkákat a vízzel telített talaj, valamint a decemberben és januárban leesett nagyobb mennyiségű csapadék jelentősen hátráltatja - közölte Loppert Dániel....A bankok megkezdték a különadó áthárítását?
A FEOSZ keddi közleménye szerint sok fogyasztó jelezte, hogy a bank levélben hívta fel a figyelmüket a romló feltételekre és kedvezőtlen módosításokra, amelyek a szerződési feltételek széles körét érintik. Emelkedik a lakossági bank- és hitelkártyák éves-, valamint kibocsátási díja, illetve annak költsége is, ha valaki sürgősségi kártyagyártást igényel. Szintén többet kell fizetnünk majd, ha a készpénzfelvétel ATM-ből történik. Emelkedik a havi számlavezetési díj, illetve több költséggel jár, ha eseti átutalási megbízást ad az ügyfél a bank számára, és igaz ez a deviza átutalások...Egyre több külföldi kér tartózkodási engedélyt Magyarországon
Végh Zsuzsanna tájékoztatása szerint 212 ezer külföldi állampolgár él Magyarországon három hónapot meghaladó időre szóló tartózkodási engedéllyel; kétharmaduk uniós ország állampolgára, de az EU-n kívüli országokból, főleg Kínából, Ukrajnából és Szerbiából érkezők is folyamodnak ilyen kérelemmel a magyar hatósághoz.A főigazgató közlése szerint az illegális migráció megduplázódott 2009-hez képest, de az országba menekültként - 97 százalékban illegálisan - érkezők számában jelentős, 55 százalékos a csökkenés.A BÁH vezetője azt mondta: 2010-ben 5513 külföldi nyerte el a magyar...Nappali lámpával kell...
Az Európai Bizottság brüsszeli közlése szerint másfél év múlva ugyanez az előírás a nagyobb teherautókra és a buszokra is vonatkozik majd. Olyan speciális lámpákról (DRL) van szó, amelyek...Razziák helyett előzetes...
Az EKBSZ a keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: költséges és láthatóan nem hatékony a szórakozóhelyeken indított razzia, mivel az ellenőrzések körülbelül egy ezrelékének..."Egyetlen párt sem...
A Budai Liberális Klub rendezvényén Koltay András kifejtette: a kilencvenes évek médiaháborúja, amely arról szólt, hogy minden számottevő politikai erőnek jut-e "kellő...Adósságrendezés: 31...
A napilap hétfői száma ismerteti, hogy az idei költségvetésben 31 milliárd forintot különítettek el erre a célra. A kormány a közlemúltban vonta össze az önhibájukon kívül hátrányos...Elrendelték a nyomozást...
Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnöke múlt csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: a Kehi befejezte a magyarországi kaszinóberuházások...Évértékelő: jövő héten -...
Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor beszédében a közelmúlt és a jelen folyamataihoz adott értelmezési keretet, továbbá az egész kormányzati ciklusra is...A kápolna harangját is ellopták
A környéken járőröző polgárőrök figyeltek fel múlt péntek éjjel egy gépkocsira, amely a földúton zötykölődött. A járművet megállították, s az abban ülőket feltartották addig, amíg megérkezett az időközben értesített rendőr járőr - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint kiderült, a kocsi vezetője alkoholt fogyasztott, jogosítvány, forgalmi engedély nem volt nála, s az autó nem volt a nevére íratva. A kocsi csomagtartójából egy 25 kilogrammos kisharang, több egyházi kellék - kehely, kereszt, gyertyatartó -, valamint feszítővas, kalapács és fogó került elő -...Megújulunk, rugaszkodunk...

Az FRSZ felháborodott a semmisségi törvényen
Balsai István (Fidesz), a 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott törvényben mondaná ki: "a 2006. szeptember 18. és október 24. között, a Magyar Köztársaság területén, a tömegoszlatásokhoz kapcsolódóan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, illetve garázdaság miatti elítélések, továbbá a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértése elkövetésének megállapításai semmisnek tekintendők, amennyiben az elítélés vagy a megállapítás alapját kizárólag rendőri jelentés, illetőleg rendőri...Az ifjú szocialisták...
Sass Szabolcs, a szocialisták ifjúsági szervezetének elnöke hétfőn, a kormányfő beszédének helyet adó Millenáris Park előtt rendezett sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a választások óta...A miniszterelnök megkezdte...
Orbán Viktor kormányfő a meghívott vendégek előtt most tizenharmadik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét. A budai Millenáris Park Teátrumában felállított...Két év felfüggesztett az...
A vád szerint Berta biztonsági cége éveken át egy szegedi nagyvállalkozóval állt kapcsolatban. Amikor 2005 nyarán a nyugalmazott tábornok számára jól jövedelmező szerződést a másik fél...Tasnádi napi 50 ezret...
A vádirat lényege szerint "T. Péter vádlott" 2010 májusában tízmillió forintot adott át "T. Gábor sértettnek, aki vállalta, hogy a pénzből aranyat vásárol, majd azt...Az úttest közepén vágták a...
A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei befordultak a Cserepes sorra, de továbbmenni nem tudtak, ugyanis az aszfaltozott közúton két sertést öten daraboltak. A munka már egy ideje folyt, az...Médiatörvény: kezdődik az...
Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár múlt hétfőn, miután a magyar kabinet elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a testület médiatörvénnyel kapcsolatos...A hétvégén négyen haltak meg az utakon
Az ORFK hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a péntektől vasárnapig tartó időszakban 37 súlyos és 81 könnyű sérüléssel járó baleset is történt. Ezeken felül 180 személyi sérülés nélküli, anyagi káros balesetről kaptak információt a rendőrök.A közúti ellenőrzések során 211 ittas sofőrt szűrtek ki. A hétvégén 146 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 236 főt értek tetten, és 317 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.A 307-ből 125 egyház érhető el telefonon
A munkát Máté-Tóth András valláskutató vezeti a Szegedi Tudományegyetem munkatársaival közösen. Indokuk: a magyar társadalomnak joga van tudni, hogy melyek azok a vallási közösségek Magyarországon, amelyek mindmáig megmaradtak és ténylegesen működnek.Adataik szerint jelenleg 307 vallási közösség van bejegyezve, amelyek közül 143 rendelkezik telefonszámmal, 125 volt telefonon elérhető, 126-nak van honlapja, és hat olyan akad, amelyik nem vallja magát vallási közösségnek. Magyarországon száz ember is elegendő ahhoz, hogy egyházat lehessen alapítani. Hogy miként lehetne elejét vetni...Folytatódik a választási komédia Bödeházán
Csuka Béláné, az októberi, majd januári forduló után harmadszor megtartott voksolással kapcsolatban elmondta: a névjegyzékben szereplő 73 választópolgár közül 64 adta le a voksát. A mostani fordulóban is Büki László, az eddigi független polgármester nyert volna 33 vokssal. Kihívója, a szintén független Káldi Lászlóné 31 szavazatot gyűjtött.A januári részvételi adatok szerint Büki László 48, Káldi Lászlóné pedig 29 szavazatot kapott. Tavaly októberben mindketten egyaránt 22 voksot szereztek.A választási bizottság elnöke vasárnap hangsúlyozta: a nap során nem volt rendkívüli...
« Előző
25326 | 25353 | 25380 | 25407 | 25434 | 25461 | 25488 | 25515 | 25542 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...