Havi 8000 munkahelyet vár az MSZP
2011. március 25. péntek 14:32
Varju László országgyűlési képviselő pénteken sajtótájékoztatón elmondta: ezt az ígéretet a szocialisták minden hónapban számon fogják kérni. Kifejtette azt is, hogy az új munkahelyekre elsősorban a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben van szükség. Ezzel összefüggésben kifogásolta, hogy a felzárkózásukat segítő zászlóshajóprogramot a kabinet leállította, semmibe véve szerinte a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének gondolatát.
Az ellenzéki politikus szóvá tette azt is, hogy a 250 milliárdos stabilitási tartalék létrehozása miatt a kormány több mint 200 millió forintot zárolt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, amely ugyanakkor kétmilliárd forintos tanácsadói - mint fogalmazott, "baráti" - szerződést kötött egy a közbeszerzési eljáráson egyedüliként induló konzorciummal.
Varju László azt is kijelentette: bár az uniós források rendelkezésre állnak, a kormány ezek felhasználását rosszul végzi, és az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében idén lényegében nem lesznek érdemi kifizetések. Visszautasította ugyanakkor, hogy a kormányfő az ÚSZT bemutatásakor a korábbi pályázati rendszerről azt mondta: "ami itt uralkodott, az egy disznóól volt". A szocialista politikus szerint ezzel szemben az intézményrendszer több mint négyezer milliárd forint pályázati felhasználására teremtett lehetőséget.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

